10 különleges film, ami idén már 20 éves lesz

Borítókép: 10 különleges film, ami idén már 20 éves lesz Forrás: IMDb / Dimension Films / Buena Vista Pictures
Nem lehetett panaszunk 2005 mozis felhozatalára, úgyhogy fel is idézünk pár emlékezetes alkotást.

Az idő repülését rendkívül egyszerűen lehet prezentálni a filmekkel. Elég csupán ránézni néhány címre, és rögtön a fejünkhöz kapunk azzal a felismeréssel karöltve, hogy bizony ezek az alkotások jóval korábban kerültek mozikba, mint ahogy elsőre gondoltuk. Különösen igaz ez azokra filmekre, amik korukat meghaladó vizuális effekteket vonultattak fel, jóval meghosszabbítva saját életciklusukat. Persze ez csupán egyetlen kategória, mivel egy karakter- és történetközpontú film esetén jóval kevésbé egyértelmű, hova lehet őket pozicionálni a láthatatlan idővonalon. Ilyenkor kerülnek képbe a főszereplők, a ma is aktív sztárok, akikre mutogathatunk húszéves filmjeik láttán, hogy milyen fiatalok voltak még akkoriban. Hitetlenkedve méregetjük őket, mennyire nem hagyott rajtuk nyomot az idő, vagy éppenséggel mosolyogva konstatálhatjuk, milyen zöldfülű volt még az illető.

Nem beszélve a sztárok egymáshoz fűződő viszonyáról, hiszen a majd negyed évszázad alatt annyi minden történt Hollywoodban, amivel ezer könyvet lehetne megtölteni. Angelina Jolie és Brad Pitt kapcsolata éppenséggel pont 2005-ben, közös filmjük forgatásakor bontakozott ki, azóta pedig már tudjuk, hogy a rájuk aggatott hollywoodi álompár jelző nem tartott örökké. És akkor ott vannak még azok a színészek, akik sokkal nagyobb ikonná váltak, mint amire bárki is számított, beleértve talán saját magukat is, de nem mehetünk el szó nélkül azok mellett sem, akiket karakterszínészeknek tituláltak, mégis sikerült kitörniük a skatulyából. Listánkon minden példára mutatunk egy-egy filmet, amik nem feltétlenül azért lettek emlékezetesek, mert remekműnek számítottak, hanem azért, mert jól szemléltetik, hogy húsz év alatt mennyi minden változott a színészek pályafutásában, és úgy összességében filmiparban.

Kattints galériánkra, amiben mutatunk 10 emlékezetes filmet, ami idén már 20 éves lesz!

Az InStyle Men írása.