Kivülállóként könnyű okosnak lenni, de ha a gyerek hónapok (sőt évek) óta nyúz, hogy vegyél neki is konzolt, mert minden haverja játszik, akkor előbb-utóbb beadod a derekad. A baj – esetünkben – nem szimplán a játékkal, hanem annak online „kiterjesztésével” kezdődött.

És persze hallottam a videójáték-függőségről, sőt arról is, hogy várhatóan hamarosan BNO kódja (Betegségek Nemzetközi Osztályozása) lesz, a WHO már évek óta tervezi ennek bevezetését, de sok szülővel egyetemben azt gondoltam, hogy ez minket nem érinthet, sőt jómagam is szerettem régen PC-n játszani, sosem okozott gondott se nekem, se a családomnak.

A klasszikus videójátékok után jöttek a konzolok, majd jó pár éve megjelent az online játék lehetősége, azaz ma már nem jönnek át a haverok egy kis autóversenyzésre, focis játékra, hanem mindenki szépen a saját otthonában játszik.

Miért mentem bele, hogy legyen ilyen előfizetése a gyereknek? Mert naiv módon azt hittem, majd külföldi gyerekekkel játszik, tanul angolul, németül. (Ami pedig a biztonságot illeti, az üzemeltető szigorú kontrollt gyakorol, ezért zaklatás vagy más incidensek miatt nem aggódtam – lásd a keretet.) Picit igazam is lett, néha valóban játszik külföldi gyerekekkel angolul, bizonyos szakszavakat olyan angolsággal ejt, mintha az lenne az anyanyelve.

Nagyon érdekes volt ugyanakkor számomra, hogy a tanulmányi eredményei nem romlottak, sőt, pont javultak. Véletlen? Vagy itt vezette le az izgágaságát és nem a suliban volt zizi?

A fenti riasztó tüneteken kívül volt még valami, amiért most komoly szankciókat vezetek be: a gyerekek egymás iránti viszonya. Ha valódi haverokkal játszik, akkor felszabadult, viszont csúnyán beszél és túlságosan vérre menő csatákat vívnak (egy csapatban vannak természetesen). Ha viszont idegen gyerekekkel, akkor félénk, megalázkodó, halkan mer kérdezni, érezhetően bántják őt, mégsem "lép le", erősebb a játék iránti függősége.

A megoldás? Egyelőre időbeli korlátozást vezetek be, de ha nem javul a helyzet, akkor zéró tolerancia lesz. Sajnálnám persze. Egyszerűen látom, hogy élvezi, miért akarnám elvenni a gyerektől a kedvenc játékát?

És, hogy milyen jelek jelentkeztek a fiamnál, amiből tudtam, hogy baj van, ez már függőség?

1. Rémisztő, pánik jellegű hiszti, valahányszor lemerült az elem a konzoljában.

2. Véletlenül megtudtam, hogy nem ment el edzésre. (Igen, évek óta egyedül jár oda, már annyira rutin, hogy nem vettük észre, hogy 2 hete lóg, az edző sem hívott).

3. Olyan közös programokra is nemet mondott, amire máskor ugrana. (Hiába mondtam neki, gyere, próbáljuk ki a MOL Limót – magasról tett rá, pedig évek óta vágyik rá, hogy ülhessen elektromos kocsiban)

4. Ülve kezdett játszani. Szokatlan módon valamiért megszokta, hogy állva játszik (a tévé magasan van elhelyezve nálunk, talán ezért is); amikor odavitt a konyhából egy széket, akkor már tudtam, hogy baj van. Ő, aki 20 percet sem bír ki a suliban.

5. Pénzt (igazi, valóságos, nem játékban gyűjtött virtuális pénzt) akart költeni újabb karakterekre, eszközökre, és amikor ezt megtagadtam, akkor ismét jött a borzalmas hiszti. Igen, valami olyan, mint a filmekben amikor a heroinista nem kapja meg a cuccot.