Top 20 beírás a régi, jó ellenőrzőből – avagy gyermekkorunk legröhejesebb intői

Borítókép: Top 20 beírás a régi, jó ellenőrzőből – avagy gyermekkorunk legröhejesebb intői Forrás: Seufert-Szántó Orsolya/BorsaBox
A digitális oktatás vélhetően véglegesen átalakította az iskolát: sem diák, sem tanár nem lehet többé a régi.

Most talán nem is gondolunk bele abba, hogy a digitalizálódás valójában már évekkel ezelőtt elkezdődött, jóval azelőtt, hogy a vírus az online térbe teleportálta volna a sulit. Méghozzá akkor, amikor felbukkant az elektronikus napló, és az ellenőrzőbe kapart intők mulatságos műfaja kiszenvedett.

Szülőként eleinte csak annyit vettünk észre, hogy eltűnt az osztálynapló, az üzenőfüzet, a papírfecnikre írt kikérő. Még örültünk is, hogy a jó öreg ellenőrző - azaz legutóbbi hivatalos nevén „Tájékoztató füzet” – szintén erre a sorsra jutott. Sok-sok év múlva kell rájönnünk, hogy ezzel együtt sajnos a vicces iskolai intők is történelemmé váltak.

Aki a múlt században született, vagy legalábbis 2010 előtt, az ismeri az élményt: elővenni az ellenőrzőt, hogy megmutassuk, mi áll benne. És kérem, hányféleképp lehet azt előhúzni a táskából! Hol sután, sunnyogva, hol rémülten reszketve, máskor boldogan, büszkén, és hát egyszer-egyszer vidáman vihorászva nyitottuk ki a hol rettegett, hol dédelgetett dokumentumot.

Igen, jókat lehetett vihorászni, mert a tanár, ugyebár, hirtelen haragjában nagyon buta dolgokat tudott beírni. Az sem segítette elő a komolykodó szigort, hogy az ellenőrzőbe bizony kézzel kellett írni, javítás nélkül. Ha belekezdtél egy mondatba, be kellett fejezni valahogy. Nem úgy az elektronikus naplóban, ahol javítható, újragondolható a szöveg – még elküldés után is.

A papíralapú ellenőrző sztárjai azonban a szülői reakciók. Az üzenetekre ugyanis egyazon oldalon válaszolhatott a nebuló atyja, anyja is – ez egy külön műfajt hozott létre, az „intőpárbeszédet”, ami elég sokszor sikeredett mulatságosra.

A nosztalgia kedvéért, és persze hogy a jövő számára megőrizzük őket, összegyűjtöttük a 10 legviccesebb intőt és a 10 legviccesebb szülői választ. Mind kaptunk ezekhez hasonlót, nem?

Top 10 intő

Hatás-ellenhatás

„Gyermekük nem íratta alá az osztályfőnöki dicséretet. Intőt kap.”

Személyiségi jogok

„Gyermekük súlyosan sértő magatartást tanúsított a csontvázzal szemben. Ráadásul elnevezte Bélának.”

Félreértés

„Tisztelt Szülők! Figyelmeztessék Klárikát, hogy a ’Csiga-biga gyere ki’-t énekórán, alsó tagozatban énekelje, ne biológián, a puhatestűek tanulmányozása közben.”

Hol itt a gond?

„Tisztelt szülők! Lányuk a szünetben az udvaron ugrált a pocsolyában a váltócipőben. Kérem ennek a tudomásul vételét!"

Csak komolyan!

„Megintem, mert manóhangon énekelt a kóruspróbán."

Emelkedett stílus

„Kedves Szülők! Tisztelettel jelzem Önök felé, hogy Sanyika ma kutyaszaros cipővel trappolt végig a tantermen és minden összebarmolt.”

Mohóság

„Fiuk a szomszédja uzsonnáját a legnagyobb titokban befalta.”

Szerepjáték

„Tisztelt Szülők! Karcsika ma fogalmazás órán felváltva bőgött, sípolt és fújtatott. Állítása szerint marhavagont játszott.”

Akciófilm

„Kedves Anyuka! Kisfia ma a folyosón laposkúszásban közlekedett, a kabátok közé rejtőzött, és bukfencezve haladt előre egyik oldalról a másikra, miközben titkos üzeneteket ordított a markában tartott tolltartójába arról, hogy jövök.”

Szereptévesztés

Gyerekbetűkkel: „Matematika órán játszottam, össze-vissza szórakoztam, aztán tiszteletlenül viselkedtem.”

Aláírás: „Olga néni”

Top 10 szülői válasz

Jogszerűség

„Tisztelt szülők! Fiuk egy másik gyerek arcát belenyomta a sárba és öklével ütlegelte egy nézeteltérés miatt. Igazgatói intőt kap.”

„Tisztelt Igazgató úr! Nem fogadjuk el az intőt.”

A kis angyal!
„T. Szülő! Éva állandóan beszél, amivel zavarja a társait, ezért megintem.”
„T. Tanárnő! Hallaná itthon..!”

Szorgalom

„T. Szülők! Sándor matematika órán a kémia házit csinálta, kémia órán az angolt, angolórán a földrajzot. Kérem, neveljék meg, hogy otthon végezze el a feladatait.”

„Köszönjük, de már megtörtént. Itthon is megcsinál mindent.”

Nap mint nap

Hétfő: "Kedves anyuka! Sára ma olvasás órán rajzolt a füzetébe.”

Kedd: „Kedves anyuka! Sára ma bambult, lustálkodott testnevelés órán.”

Szerda: „Kedves anyuka! Sára ma beszélgetett a padtársával.”

Csütörtök: "Kedves tanárnő! Sára ma itthon segített elmosogatni. Aztán megetette a kishúgát, de sajnos összeveszett az öccsével..."

Fantáziaország

„Kedves Apuka és Anyuka! Tájékoztatom Önöket, hogy kislányuk olyan képtelenségeket mesél arról, ami otthon folyik, hogy egyszerűen nem hiszem el!”

„Tisztelt Tanárnő! Amit az iskoláról mesél, azt meg mi nem hisszük el.”

Célszerűség

„Kedves Szülők! A gyerek nem tud rendesen írni.”

„Kedves Tanítónéni! Pont ezért jár iskolába.”

Műveleti logika

"Matematika órán fütyült és kétszer letagadta."

„Kétszer mínusz az plusz, nem, tanár úr?”

Akinek nem inge…

„Tisztelt Szülő! Orsolya lánya neveletlenül beszél. Figyelmeztetem.”

„Tisztelt Tanárnő! Engem figyelmeztet Orsolya lánya miatt?”

Udvarlás

„Kedves Anyuka! Peti ma az órán fúvócsővé alakította a töltőceruzáját és papírgalacsinokkal lődözte Évikét. Balszerencséjére engem talált el.”

„Kedves Tanárnő! Biztosíthatom, hogy tévedés történt.”

Örök klasszikus

„Kérem neveljék meg a gyermeket hogy kulturáltan használja a vécét.”

„Önt pedig kérjük, hogy kulturáltan figyelmeztesse a gyereket, mert a ’Ne sz…rj a vécé mellé, te paraszt!’ biztosan nem segít.”