Karrierhátrány, ha szép nő vagy - megbízhatatlannak tarthatnak

karrier,nők Forrás: Getty Images
A vonzó üzletasszonyokról kollégáik úgy vélekednek, hogy kevésbé megbízhatók és kevésbé őszinték – állítja egy nemrégiben közzétett tanulmány. A kutatók ezt a jelenséget „a végzet asszonya effektus”-nak nevezték el.

A szép nők bizonyára a világ minden előnyével felvértezve suhannak át az élet színpadán. Legalábbis a minket körülvevő kultúra ezt hiteti el velünk – csakhogy nem igaz. E hiedelmet most már a tudomány is megcáfolja, legalábbis a munkahely vonatkozásában. Egy friss tanulmány szerint ugyanis az üzleti szférában a szép nők még hátrányt is szenvednek külsejük miatt: kevésbé megbízhatónak és kevésbé őszintének tartják, továbbá hamarabb kirúgják őket, mint más nőket. A washingtoni és a boulderi egyetem kutatói ezt az előítéletet „a végzet asszonya effektus” névvel illetik. A „femme fatale” kifejezés a kívánatos, egyúttal taktikázó nőre utal. Gondoljunk csak Kathleen Turnerre A test melegében, vagy Cersei Lannisterre a Trónok harcában.

Hadd áruljak el valamit: az, hogy szép nőnek tartanak, soha életemben nem kímélt meg a bajtól és a csalódástól.
Halle Berry

– Az erősen vonzó nőket veszélyesnek tarthatja a környezetük – mondja Leah Sheppard, a washingtoni egyetem adjunktusa és a tanulmány első szerzője. – Ez pedig olyan helyzetekben, amikor az illetőt vélt megbízhatósága vagy szavahihetősége alapján ítélik meg, hátrányt eredményezhet számukra.

A tanulmány túllép a közhelyen, miszerint a szép nőket munkaerőként alábecsülik. Arra fókuszál, hogy miként vezetnek ehhez az előítélethez az olyan ősi, ösztönös érzéseink, mint a szexuális bizonytalanság, a féltékenység vagy a félelem.

– Bizony előfordul, hogy a szép nőknek egyes helyzetekben nem válik előnyükre a küllemük – nyomatékosítja Sheppard, majd rátér az evolúciós és társadalmi tényezőkre. Gondolatmenete a következő: – Az evolúció folyamán a nők eszközként vetették be a külsejüket, hogy magukhoz csábítsák a társaikat, és tetszetősebbnek mutatkozzanak riválisaiknál. A férfiak pedig vonzódtak is a csinos nőkhöz, azonban egyúttal aggódtak, hogy a szépségük hűtlenné teszi őket.

– Ezek a mélyen gyökerező evolúciós ösztönök – folytatja a szakértő – előtörhetnek a munkahelyen is. Nemcsak féltékenységet idéznek elő, hanem gyanakvást is férfiak és nők részéről egyaránt, miszerint a feltűnően csinos nő biztosan a szexualitását vetette be, hogy előléptetést vagy előnyös megbízásokat stb. szerezzen.

– Tovább rontja a helyzetet – hívja fel a figyelmet Sheppard –, hogy az emberek jelentős része nem hajlandó elhinni, hogy a szép nők ilyen előítéleteknek vannak kitéve. Az előnyös külsejű nők számára így kihívást jelent a bizalmon alapuló munkakapcsolatok kialakítása. Ez persze nem azt jelenti, hogy esélytelen, csak annyit, hogy több időt igényel.

Dr. Ella Lasky pszichoterapeuta annak idején már próbált minket figyelmeztetni, hogy a gyönyörű nők élete sem fenékig tejfel. A szakember 1974-ben azt nyilatkozta a New York Times-nak, hogy társadalmunk a külső vonzerő megszállottja. Ez pedig csodálatos embereket taszít önértékelési válságba, ami aztán lelki problémákhoz vezet.

Amikor az emberek kizárólag a velük született testi adottságaik alapján ítélik meg önmagukat ahelyett, hogy az egyéni fejlődésükre és kibontakozásukra összpontosítanának, hosszútávon csalódásra számíthatnak. Nem meglepő módon itt is a nők húzzák a rövidebbet: – A szépségnormák erősebben befolyásolják a nőket, mint a férfiakat - mutatott rá Dr. Lasky. – A nők hagyományosan a külsejükre és a férfiakra gyakorolt vonzerejükre alapozzák az önbecsülésüket. Eközben a férfiak önértékelése több tényezőn múlik: a foglalkozásbeli presztízs, a hatalom és a jövedelem mellett a testi vonzerő csak egy szempont a sok közül.

Nézd meg ezt a galériát is: Vicces képregény arról, hogy mi a különbség az irodai és a home office munka között :)