Nagy Katica: „Intellektuálisan is nagyon hiú vagyok, mindent tudni akarok mindenről.”

Borítókép: Nagy Katica: „Intellektuálisan is nagyon hiú vagyok, mindent tudni akarok mindenről.”
Nagy Katica még csak 26 éves, de a szakma már nagybetűvel jegyzi a nevét. Idén nyáron kapta meg a legjobb női főszerepért járó Bujtor István-díjat a Buvári Tamás rendezte Magdolna című filmben nyújtott alakításáért, de láthatjuk őt több fajsúlyos színházi darabban is. Kilencéves kora óta dolgozik szinkronszínészként, volt már a magyar hangja Anna Paquinnek, Elle Fanningnek, Selena Gomeznek, illetve Jennifer Lawrence-nek abban a filmjében (A hallgatás törvénye), amiért először jelölték Oscar-díjra. És ha ez még nem lenne elég, szerepelt a Margaret Island és Katy Perry Budapesten forgatott klipjében, pár hete pedig a Mintaapákban is feltűnt és igencsak felkavarta a sorozat férfiszereplőinek életét.

Nagy Katicáról láttam már képeket, gyönyörű, fiatal nő, de amikor beszélgetni kezdtünk, nem erre figyeltem fel elsőre, hanem arra az izgalmasan utánozhatatlan, füstös, rekedtes hangra, amelyen megszólalt. Teljesen kész voltam tőle.

És ahogy mesélt a munkájáról, az életéről, azt éreztem, ez a nő tele van szenvedéllyel, tervekkel, igazi mélységgel. Ami 26 évesen még igen ritka.

Ha kíváncsi vagy a vele készült beszélgetésre, kattints az alábbi videóra: