Ez a cikk az Éva egy korábbi lapszámában jelent meg.

Már nem tudom, mikor történt pontosan, de a mai napig élénken él bennem egy jelenet a gyerekkoromból. Andival, nálam két és fél évvel fiatalabb unokatestvéremmel ültünk a balatoni nyaraló teraszán, ahová ebédhez terítettek nekünk. Andi nemhogy bizonyos ételeket nem akart megenni, hanem gyakran egyáltalán semmilyen ételt sem, ezért nagynéném mindenféle trükkhöz folyamodott, hogy pár falatot belekönyörögjön. Például mesét mondott ebéd közben, és ha Andi felpattant az asztaltól, hogy nyargaljon egy kört a teraszon, akkor a nagynéném a villára szúrt falattal követte. Akkor még csak éreztem, hogy hármunk közül én vagyok a legjobb helyzetben: én így is, úgy is belapátoltam volna a nagymamám finom főztjét, így viszont még mesét is hallgathattam közben. Azóta a gyakorlatban sokat tanultam arról, mi állhat a hátterében annak, ha egy gyerek lelkesen vagy elutasítóan viselkedik bizonyos ételekkel vagy az evéssel szemben – most pedig elméletben is utánajártam. A lelki okok feltérképezésében dr. Kolozsváry Judit pszichológus volt segítségemre.

Nehéz idők

A szakértő szerint inkább fejlődési szakaszhoz, mint életkorhoz köthető az, hogy mikor kezd a gyerek válogatni. Az anyatejről való átállás például kényes és nehéz időszak lehet. Egyes nézetek szerint a legjobb, ha fokozatosan kezdjük a hozzátáplálást a szoptatás mellett a kicsi 6-7 hónapos korában: 1-2 kiskanálnyi szilárd étellel meg lehet kínálni, egyrészt, hogy barátkozzon az ízekkel, másrészt hogy emésztőszervrendszere szokja a másféle tápanyagok feldolgozását.

A következő nehezebb időszak a közösségbe, óvodába, bölcsődébe való beilleszkedés. A gyerekek életében ez az első olyan szakasz, amikor nem az anyjukkal vannak, ez pedig megviseli őket. Ez gyakran nyilvánul meg abban, hogy egyszerűen nem képesek enni az óvodában. „Nem arról van szó, hogy – ahogy néhány szülő véli – nem akarnak enni, vagy dacosak és be kell törni őket – magyarázza dr. Kolozsváry Judit. – Az evés és ivás bizalmi kérdés a gyerekeknél. Amíg nincs bizalmuk az óvoda iránt, előfordul, hogy nem-evéssel reagálnak erre a nem feltétlenül kellemes változásra.”

De a válogatást például az is befolyásolja, hogy otthon milyen ízekhez szokott hozzá a gyerek. Ha a család változatosan étkezik, és volt lehetősége mindenféle ízzel megismerkedni, az óvodában kevésbé érheti már ebben a tekintetben meglepetés, és talán rövidebb ideig tart az a szakasz, amíg nem képes enni. Iskolás korban már sokkal inkább függ a társak hozzáállásától, hogy hogyan eszik a gyerekünk: nem mindegy, hogy a többiek jóízűen falatoznak vagy utálkoznak – mindkettő ragályos.

Tükör a gyerek

A fejlődési szakaszok mellett a szülők, a család is nagy hatással vannak arra, hogy hogyan viszonyul a gyerek az evéshez. Nagyon gyakran az húzódik a válogatás, nem-evés hátterében, hogy túlhangsúlyozzák az evés fontosságát, elsősorban a mennyiség tekintetében, és erőltetik, hogy többet egyen a gyerek, mint amennyit igazán kíván vagy amennyire szüksége van. „Ilyenkor a gyerek pillanatok alatt rájön, micsoda fegyver van a kezében – figyelmeztet a szakértő. – »Az egész családot tudom rángatni, ha nem eszem.« Minden gyerek okos és azonnal beméri a környezetét.”

„A felnőtt az egyik legnagyobb hibát akkor követi el, amikor a gyerektől elveszi az evés örömét – mondja Kolozsváry Judit. – Enni jó. De ha az étkezés cirkusz, ha kötelező, ha nem szabad felállni és mindenki dühöng, azzal stresszállapotba hozzuk saját magunkat és a gyereket, és attól stresszreakciók várhatók.” Azaz a gyerek vagy menekülni, vagy harcolni akar, de mindenképpen fokozott aktivációs szintre kerül, és egyszerűen nem fog tudni nyelni, mert azok az izmok, amelyek így megfeszülnek, alkalmatlanok lesznek arra, hogy továbbítsák az ételt a gyomorba. Semmiképpen nem szabad harci helyzetbe kerülnie sem a felnőttnek, sem a gyereknek. A felnőttön múlik az étkezés légköre. Ha kellemes, csevegős, nem jut el a gyerek oda, hogy semmit ne egyen. Vannak gyerekek, akik csak bizonyos családtagoknak nem esznek. Például az anyának nem, az apának igen. Nem azért, mert félnek az apától, hanem mert az apából másféle érzelmek indulnak a gyerek irányába étkezés közben, mint az anyából. Ha az anya előre retteg az étkezési helyzetektől, ezt átveszi a gyerek is. Ha az apa higgadtabb, a gyerek is nyugodtabb lesz.

Gének és gyorsételek

Mindezek mellett a genetika is közrejátszik abban, hogy milyen változatosan hajlandó táplálkozni valaki. Egy ikrekkel végzett amerikai tanulmányban a gének 72 százalékban voltak felelősek azért, hogy a gyerekek mennyire nyitottak új ételek kóstolására. Ez magyarázza azt, hogy két testvér közül az egyik boldogan megeszik mindent a sóskától a gombáig, a másik viszont csak tízféle ételt fogad el. Szintén amerikai kutatók figyelték meg, hogy egyénileg változó a nyelvünkön található ízlelőbimbók száma: akinek túl sok jutott belőle, az sokkal intenzívebben érzi az ízeket, elsősorban a keserűt, mint az átlagos számú ízlelőbimbóval rendelkezők. Ők a szuperízlelők. Akinek pedig kevesebb ízlelőbimbója van, az bizonyos ételcsoportoknak nem is érzi az ízét, ők az ízvakok.

A válogatósság sokféle formában megnyilvánulhat. Az íz mellett az étel állaga is elrettentő lehet a gyerek számára. Ha pedig a szülők kétségbeesnek a kimaradt étkezések miatt, készek egészségtelenebb alternatívákat is felajánlani, így aztán a gyorsételek vagy az ízfokozóval, cukorral tömött élelmiszerek bezavarnak az ízlés fejlődésébe. A csecsemők az édes, zsíros, sós ételeket kedvelik – azaz azokat az ízeket, amelyek az anyatej főbb jegyeit adják. A gyermekeket célzó élelmiszerek tele vannak ezekkel az ízekkel, ez megakasztja az ízlelőbimbók fejlődését. A spenót nem versenyezhet a sült krumplival, így viszont semmi nem motiválja a gyereket arra, hogy nyitott legyen a kifinomultabb ízekre. Mit tehetünk hát azért, hogy az étkezés ne teremtsen felesleges feszültséget?

10 stratégia a válogatósság legyőzésére

1. Csináljunk mindent a maga idejében. Kezdjük el időben a vegyes táplálkozást és ismertessük meg minél többféle ízzel a gyereket. „Meg kell tanítani rágni a gyerekeket – véli szakértőnk. – Az óvodákban sok olyan gyereket látok, aki enne, de nem tud rágni, mert nem szokott hozzá: talán addig gyakran kapta pépesítve az ételt.” Kövessük a gyerek fejlődési ugrásait és mindig a korának megfelelő ételt kínáljuk neki.

2. Nem kell megrakni a tányért. „Egészen pici adagot tegyünk a tányérra – javasolja dr. Kolozsváry Judit. – Mondjuk azt: nem kell megenni, de ha ízlik, még kaphatsz. Nem azt kell mondani, hogy ha megetted, még adok, mert nem biztos, hogy neki több kell. Nem szabad eljutni odáig, hogy unszolni kelljen egy gyereket. Ha mégis ez történt, akkor szépen óvatosan, visszafelé lépegetve ki kell hátrálni ebből a helyzetből.”

3. Ne ragozzuk a témát. Nem kell kiselőadást tartani arról, milyen egészséges az az étel, amit próbálunk megetetni a gyerekkel. „A 3-4 éves gyanakodni kezd, hogy ez egy rossz dolog, amiről el akarják hitetni, hogy nem is olyan rossz” – mondja a szakértő.

4. Dolgozzunk együtt. Vonjuk be a gyereket a főzésbe, sütésbe, hagyjuk, hadd gyúrjon tésztát, fogdossa meg a különböző zöldségeket, állítsa össze belőlük a saját salátáját. Így egyrészt megismerkedik a különféle élelmiszerek állagával, tapintásával is, másrészt ha büszke a művére, akkor sokkal valószínűbb, hogy utána jóízűen fogyaszt is belőle.

5. Ne adjuk fel könnyen. Ne könyveljük el egy-két próbálkozás után, hogy ez vagy az az étel már soha többé nem szerepelhet gyerekünk étrendjében. Egyes vélemények szerint akár harmincszor is meg kell próbálkozni egy új étel megismertetésével, de a legtöbb szakértő egyetért abban, hogy legalább tíz alkalommal ajánlott kísérletezni.

6. Ne adjunk nassolnivalót. A főétkezések között a gyerek életkorától függően 3–5 óra teljen el, ebben az időben ne tömjük őt semmivel. Szomjoltásra vizet kínáljunk neki: a gyümölcslevek elveszik az étvágyat és feleslegesen megterhelik a vesét.

7. Ne magunkból induljunk ki. A gyerekek ízérzékelése sokkal erősebb, mint a felnőtteké. Ha kesernyés az étel, ő nagyon keserűnek érzi. El kell fogadni, hogy a kelbimbó és a spenót neki tényleg rossz ízű. Nincs olyan étel, amit ne lehetne kiváltani egy ugyanazt a tápanyagot más összetételben, arányban tartalmazóval.

8. Tiszteljük a gyereket. Ne legyen cirkuszi látványosság, ahogy párnás kezével szájához emeli a banánkarikákat, mint ahogy az sem, ha szétkeni a fején a céklapürét. Ne gügyögjünk neki. Tekintsük egyenrangú társnak, ha lehet, együnk mi is vele, mert a jóízűen falatozó felnőtt látványa a legjobb minta egy kisgyermek számára.

9. Változatosan kínáljuk az ételt. „Ahhoz kell igazodni, ahogy mi szeretünk étkezni – tanácsolja szakértőnk. – Mi, felnőttek is szeretjük, ha jól néz ki, amit eszünk, ha jó illata van.” Nyugodtan lehet a gyereknek is úgy elkészíteni az ételt, hogy kellemes látványt nyújtson. És lehet töltött, rakott dolgokat is sütni, főzni, amiben kevésbé felismerhetők az összetevők.

10. Tegyük vonzóvá a konyhát. Legyen a konyha vidám hely, ahol szívesen tartózkodik a család minden tagja. Hallgassunk zenét főzés közben vagy énekeljünk együtt a gyerekkel, hadd rajzoljon vagy színezzen a konyhaasztalnál, amíg mi főzünk, gyújtsunk gyertyát hétköznap estéken is a vacsorához. Vagy hallgassunk a közös főzés közben meséket, például Örkény István meseleveleit Mácsai Pál előadásában: „Minden fül szereti a főzeléket, nem úgy, mint némelyik sovány kutya kisfiú. (…) Itt ilyen vihar volt, örülj, hogy nem voltál itt, mert te is elrepültél volna. Az összes válogatós gyerek elrepült és még egy sem jött vissza. Mert aki válogatós, az sovány, és aki sovány, azt elviszi a szél. Légy jó kisfiú és egyél meg mindent, mert valami azt súgja, hogy jönnek még viharok!” Persze ezt már inkább nagyobb gyerekkel hallgassuk, aki érti az abszurd humort, hiszen ne felejtsük el: a válogatósság általában 2 és 6 éves kor között jellemző a gyerekekre. A legfontosabb, hogy türelemmel vészeljük át ezt az időszakot.

Így deríthetjük ki, mi állhat a válogatás hátterében:

1. Ha a gyerek nagyon keveset eszik és ezzel párhuzamosan a súlya is csökken vagy megáll a súlygyarapodás, először forduljunk gyerekorvoshoz, aki elvégezteti a szükséges vizsgálatokat. Előfordulhat, hogy a gyereknek ételintoleranciája vagy -allergiája van. Erre utaló jel lehet, hogy volt már allergiás reakciója egy bizonyos ételtől, például fájt tőle a hasa, ezért fél megenni újra. Ennek mindenképpen járjunk a végére. Ha semmilyen egészségügyi probléma nem merül fel, akkor már lehet gyanakodni arra, hogy pszichés oka van annak, hogy a gyerek elutasítja az ételt. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a válogatós gyerek akár túlsúlyos is lehet, ha az a kevés étel, amit hajlandó megenni, csupa hizlaló dolog.

2. Gondoljuk végig a különböző helyeket, szituációkat, amikor étkezésre kerül sor. Hol eszik jobban a gyerek? Otthon vagy az óvodában? Kivel van akkor, amikor semmit nem hajlandó megenni? Ki az a felnőtt, akinek a társaságában elég nyugodt ahhoz, hogy egyen? Hogyan viselkednek az étkezések alatt azok az emberek, akikkel van, mit üzen a gyerek számára az evésről az ő magatartásuk? Milyen ételekhez fér hozzá a gyerek a főétkezések között? Mit iszik?

3. Vegyük górcső alá a saját viselkedésünket. Milyen vagyok, amikor etetni próbálom a gyerekem? Nyugodt? Ideges? Feszült? Vannak-e elvárásaim a gyerekkel szemben? Minősítem-e a viselkedését? Csinálok-e perpatvart abból, ha nem evett? Teszek-e bántó vagy gunyoros megjegyzéseket arra, hogy nem akar megenni bizonyos ételeket? Hasonlítgatom-e táplálkozási szokásai alapján a testvéréhez, az ovis társához, a szomszéd kisfiúhoz?