Szögezzük le rögtön az elején, hogy aligha létezik egyetlen válasz. A texasi egyetem kutatói, Cindy Meston és David Buss 2007-ben az Archives of Sexual Behavior c. folyóiratban közzétették kutatásukat: 17 és 53 év közti interjúalanyaik mintegy 273 (!) okot soroltak fel arra vonatkozóan, hogy mi motiválta őket a szexre. A szerelem az első tíz ok közt szerepelt ugyan, de nem ez vezetett, hanem a (testi) vonzalom. E téren nem voltak nemi különbségek: a tanulmány sikeresen megcáfolta a kalandkereső férfi vs. érzelemvezérelt nő sztereotípiáját.

A másik felünk keresése

Azok, akik romantikusabb magyarázatot szeretnének hallani, már az ókori görög filozófiában is találnak egyet. Platón Lakoma című dialógusában (i. e. 385) a szereplők a szerelemről elmélkednek. Arisztophanész azzal a történettel áll elő, miszerint az emberek eredetileg kétarcú, négykarú és négylábú lények voltak, akik háromfajta nemben léteztek: férfi, nő és „hímnő”. Erősek voltak, le akarták győzni az isteneket, ezért Zeusz büntetésből kettévágta és szétszórta őket. „Azóta gerjed az emberekben egymás iránt szerelem – ez varázsolja vissza őket hajdani állapotukba, s megkísérli a kettőből eggyéforrasztásukat és az emberi természet megorvoslását. Tehát mindegyikünk egy egész ember fele, egyből vagyunk kettőbe vágva.” (Jánosy István fordítása.) Azóta tehát mindenki a „másik felét” keresi: az eredeti „összetételnek” megfelelően ellenkező vagy azonos neműt. A történet a következő századokban méltán népszerűvé vált és sokakat megihletett.

Bűnös kísértés

A kereszténység – legalábbis megerősödése után – kevésbé volt elnéző az eggyéválás élményét keresőkkel, és a testiséget a bűnök közé száműzte. Ez igen kedvezőtlen hatást gyakorolt a nők helyzetére: mivel a férfiak nagyobb része az ellenkező nemhez vonzódik, a nők hirtelen bűnös kísértéssé, az alantas vágyak megtestesítőivé, a rendíthetetlen tudósok és egyházfik lealacsonyítóivá váltak. Vegyük például a meghatározó egyházatyát, Szent Ágostont, aki megtérése előtt zavartalanul élvezte a test örömeit, élettársától egy fia is született. Vallomások című életrajzi művében azonban ezt utólag úgy értelmezi, hogy rabszolgája volt ösztöneinek, és az elhagyott nő felé kevés empátiát tanúsít. Az ő nézőpontját a hazánkban is ismert norvég író, Jostein Gaarder mutatja meg Vita brevis című regényében. „Nem hihetek olyan Istenben, aki egy asszony tönkretételével váltja meg egy férfi lelke üdvét” - jelenti ki Flora Aemilia.

Isten keresése

Ezek után kész csoda, hogy az Énekek éneke helyet kaphatott a Bibliában, és pajzánsága miatt nem száműzték az apokrif iratok közé. A tiltott szerelemről szóló versek azzal az ürüggyel maradhattak fent, hogy allegorikusak és az istenkeresésről szólnak. Meglehetősen „gyanúsak” a középkori misztikusok beszámolói az átélt eksztázisról. „Én benned vagyok, te bennem vagy, nem tudunk egymáshoz közelebb lenni, mert mi ketten egybeolvadtunk” – lelkendezik például a 13. századi apáca, magdeburgi Mechthild Az Istenség omló fényárja című művében. Dr. Perintfalvi Rita tanulmányai meg is erősítik a gyanúnkat! A grazi egyetemen tanító katolikus teológusnő szerint az erotikus élmény nem eltávolít Istentől, hanem közel visz hozzá, és a Biblia elemzése révén is bizonyítható, hogy ez nem eretnek gondolat. Ennek fényében még szomorúbbak azok a fundamentalista törekvések (legutóbb például Lengyelországban), amelyek a vallásra hivatkozva igyekeznek akadályokat gördíteni az iskolai szexuális felvilágosítás elé.

A vallási alapú tiltások a klasszikus irodalomban is megjelennek, azonban jellegzetes nemi alapú kettős mércével: gondoljunk csak az olyan határátlépő és ezért megbűnhődő irodalmi alakokra, mint Anna Karenina vagy Bovaryné. Érdemes egyébként belenézni az irodalom-tankönyvekben házsártos boszorkánynak beállított Szofja Tolsztaja naplóiba. A fiatal lány nem tudott mit kezdeni magával az otthon ülő írófeleség unalmas szerepében, ráadásul azt írta: „a házasság testi oldala undorító”. Nem csoda: az emberi szexualitást évszázadokon át olyan erős tabusítás övezte, hogy még egységes kifejezés sem volt rá: a latin sexus szó változatai sokáig csak a nemi hovatartozásra utaltak.

Társadalmi megfelelés

A 19. században, a tudomány fejlődésének és az egyháztól való elszakadásának köszönhetően kezdtek el behatóbban foglalkozni a szex testi, lelki és társadalmi vonatkozásaival. Charles Darwin, az evolúcióelmélet kidolgozója alapjaiban forgatta fel a vallásos világképet és vele a teremtésbe vetett hitet, azt viszont ő sem tagadta, hogy a szex fő célja a szaporodás: a szexualitás az ő értelmezésében a nemi ösztön működése, amely biztosítja a faj fennmaradását. Az ember származása és a nemi kiválasztás (1871) című művében kifejtette, hogy szerinte az emberek e téren (is) úgy viselkednek, mint az állatok: a hímek versengenek a nőstények kegyeiért, akik a faj továbbvitelére legalkalmasabb egyedet választják ki az utódnemzés céljára. (A rendkívül divatos, ám tudományosan megkérdőjelezhető evolúciós pszichológiában napjainkban is tovább élnek ezek a nézetek, sajnos újratermelve a káros nemi sztereotípiákat, például a poligám férfi – monogám nő mítoszát is.) Nem sokkal később Sigmund Freud osztrák orvos, pszichoanalitikus írt az elsők közt arról, hogy szexuális viselkedésünket a társadalom is alakítja. Szerinte az ember pszichéjében a szexuális késztetés, a libidó a maga cseppet sem szalonképes igényei kielégítésére törekedve verseng a civilizált viselkedésre vonatkozó külső elvárásokkal, és amennyiben ezt a feszültséget nem sikerül valamilyen formában feloldani, testi és lelki betegségek lépnek fel.

A gyermekáldás

A közvélemény azonban nem feltétlenül tartott lépést a szexualitást firtató tudománnyal, és ezen még az emancipációs törekvések sem segítettek. Az 1904-ben alakult magyar Feministák Egyesülete eleinte szorgalmazta a „nemi kérdésről” való beszédet, és ostorozta a kettős mércét, amely szemérmességre és tudatlanságra ítéli a közép- és felsőosztálybeli lányokat, miközben a szegény rétegekből ezreket áldoz fel a Budapesten is virágzó „leánykereskedés” oltárán. Szorgalmazták az iskolai nemi felvilágosítást – még Ady is méltatta őket ezért a Nagyváradi Naplóban –, és vendégül látták a fogamzásgátlást propagáló francia írónőt, Nelly Rousselt. Tevékenységüknek ez a része azonban akkora felháborodást és társadalmi ellenállást váltott ki, hogy – noha ez nem volt rájuk jellemző – egy idő után visszakoztak, és a munka- és politikai jogokra helyezték a hangsúlyt, remélve, hogy később újra elővehetik a szexuális kérdést is.

A szexuális felszabadulás azonban még sokat váratott magára, és a 20. század elején még a nőírók sem merték büntetlenül kísérletezni hagyni a karaktereiket. Erdős Renée műve, A nagy sikoly (1923) ugyan legalább megtöri a hallgatás tabuját azáltal, hogy egyáltalán beszél arról: a nőknek is lehetnek szexuális vágyaik és átélhetik a kielégülést – a főszereplő Dórának ugyanakkor (miután egy egyházfi jól kioktatja) a gyermekvállalás örömét ajánlja fel ennek pótlékaként. Nehezen szabadultunk meg (és teljesen még máig sem) attól az elképzeléstől, hogy a női szexualitás veszélyes, és ezért féken kell tartani.

Kontinuum

Darwin és Freud egyaránt hatottak a szexológia megalapítójára, az amerikai biológus Alfred Kinsey-re, aki a harmincas években olyannyira elszörnyedt a szexualitást övező általános tudatlanságtól, hogy a rovarokról átnyergelt erre a témára. Több száz interjú felvétele után 1948-ban és 1953-ban jelentette meg az amerikai férfiak, illetve nők szexuális szokásairól szóló jelentéseit. A könyvek cseppet sem pikáns olvasmányok, inkább hosszas, száraz, statisztikákkal telezsúfolt tudományos fejtegetések, mégis közel egymillió példányban keltek el. Kinsey módszertana több ponton kifogásolható, azonban az ő nevéhez fűződik és a mai napig használatos az úgynevezett Kinsey-skála. Ez a skála a hetero-, bi- és homoszexuális irányultságokat egymástól élesen elválasztott kategóriák helyett kontinuumként ábrázolja, azt állítva, hogy az emberek nagyobb része a két végpont között helyezkedik el.

Egészségügyi okok

A heterótól eltérő orientációk létezése (amit, mint láthattuk, már az ókori görögök is elismertek) már önmagában is cáfolja az elképzelést, miszerint a szex célja a szaporodás lenne. Ugyanakkor még mindig maradhatunk két lábbal a földön és érvelhetünk amellett, hogy mivel az orgazmus ellazulást eredményez és boldogsághormonokat szabadít fel, az együttléteket motiválhatja a felgyülemlett (szexuális, vagy egyéb eredetű) feszültség oldása is. Richard Gunterman amerikai orvos, kultúrakutató szerint napjainkban, miután hellyel-közzel legyőztük a nemi úton terjedő betegségeket (legalábbis van lehetőség védekezni ellenük, illetve gyógyítani őket), a veszélyek helyett megnőtt a tudományos érdeklődés a szex egészségvédő hatásai iránt. Igazolták többek közt a vérkeringésre, a szívműködésre, a stresszkezelésre, a vérnyomásra és az immunrendszerre gyakorolt jótékony hatását. Meston és Buss interjúalanyai is hivatkoztak erre: egyikük a fejfájás, másikuk pedig a menzeszgörcsei mérséklődését, egy harmadik pedig az alvászavar megszűnését remélte az aktustól.

Az okok közt a vonzódás és az élvezet igénye után mindkét nemnél előkelő helyen áll a felajzott állapot, és sokaknál felmerült az is, hogy a szexuális vágyaiktól végre megszabadulva másra (munkára, tanulásra) akartak koncentrálni. Sokan a partnernek akartak kedvezni, és felmerült sajnos elég gyakran az erőszak, illetve nyaggatás, nyomásgyakorlás is mint indok. A 273 válasz közt azonban olyanok is bőven szerepelnek, amikre talán kevésbé számítunk. „Meg akartam fertőzni az illetőt” (herpesszel, HIV-vírussal), „fogadásból”, „büntetni akartam magam” (?), „unatkoztam” (!), „fáztam”, de talán a legjobb: „témát akartam váltani”.

A szex mindenkié?

A jótékony hatások ecsetelése közepette talán némileg háttérbe szorul a tény, hogy a rendszeres szex nem mindenki számára hozzáférhető, ráadásul nem is igényli mindenki (egyáltalán, vagy élete adott szakaszában). Magyarul: kevesebben csinálják, mint hinnénk. A gyakoriságfelmérések eredményeit nem vehetjük készpénznek, hiszen nem számolnak azzal, hogy a libidó szintje a legtöbb embernél változik. A válaszadók által megadott adatok ráadásul nem ellenőrizhetők, az olvasók viszont óhatatlanul összehasonlításokat végeznek. (Vagy azon törik a fejüket, hogy mások – már ha a minőségre is adnak, nem csak a mennyiségre – vajon miféle időkibővítő technikát alkalmaznak.) Mint láthattuk, a felsorolt 273 ok közt akad olyan bőven, ami miatt nem érdemes ledobni a ruháinkat. Ezért az állítólagos „szexrecesszió” feletti jajongást is érdemes kritikusan szemlélni (miszerint a mai fiatalok világszerte kevesebbet szexelnek, mint a korábbi generációk): a csökkenés oka az igények és a tudatosság növekedése is lehet, ami márpedig nagyon pozitív változás.

Romantikus filmbe illő helyek, ahol tilos szeretkezni: