Bérczes Judit, utazóanyaként lett sok szülő példaképe. Én az Instagramon kezdtem el követni, mert az utazás nekem is az élet része már csak a munkámból kifolyólag is – de mikor összekötöttem az életem egy dél-olasz férjjel, akkor nem volt kérdés, hogy gyerekestül is utazni fogunk.

Ismerős az a mondat, amit olyan sokszor hallanak szülők. "Gyerekkel utazni, olyan, mint otthon lenni, csak máshol vigyázol rá". Judyékat ez nem tartja vissza! Hiszen az utazás élteti őket. Nem hallgattak se a lebeszélésre, se az ijesztgetésre. Először kettővel, majd most már három gyerekkel is bátran vágnak neki minden kalandnak. Ahogy Ő mondja: " Anya vagyok és szeretek utazni, úgyhogy utazom is – a gyerekeimmel együtt."

Olvassátok szeretettel a beszélgetésünket!

evamagazin.hu: Még én se ismerlek személyesen, így kérlek mutatkozz be. Mi az, amit fontosnak tartasz megosztani magadról az evamagazin.hu olvasóinak?

BJ: Judy vagyok, és egészen pici korom óta életem része az utazás. Egy éves koromban ugyanis Svédországba költöztünk hét évre. 17 évesen újra visszaköltöztem hat évre egyedül, röplabdázni és egyetemi tanulmányokat végezni. Ezután még három különböző országban éltem négy évig, ahol profi röplabdás voltam. A férjemmel most már itthon élünk, és három pici gyerekünk van. Nekik is szeretnénk átadni az utazás és felfedezés örömét.

ÉM: Ennyi költözés, utazás után azt gondolhatnánk, hogy nem is akkora kihívás neked az utazás. Mégis megkérdezem, hogy mi az, amit számodra az utazás jelent?

BJ: Nagyon sok mindent jelent nekem az utazás; új helyek, természeti csodák felfedezését, új kultúrák, emberek és ízek megismerését… környezetváltozást.. amióta a picikkel utazunk, minőségi együtt töltött családi időt, közös élményeket. Szeretek kimozdulni a komfortzónámból, és rácsodálkozni új dolgokra, például olyan szokásokra, amik a miénktől teljesen eltérőek. Ez formálja a személyiségünket, tágítja a látókört, kimozdít a saját kis világunkból, problémáinkból.

ÉM: Ezzel teljesen egyetértek. Szerintem nagyon fontos, hogy kultúrákat már egészen kis kortól megismerjenek a gyerekek. Igaz, sokat mentél - mentetek a férjetekkel, így volt gyakorlat. Mégis mi szerinted a legnagyobb különbség a gyerekes és nem gyerekes utazás során?

BJ: Ahogy egyedül, párban vagy barátokkal utazni is mind más és más élmény, így gyerekekkel is az. Az ő igényeiket is figyelembe vesszük, így igyekszünk napirendet tartani, és különösen az alvásidőre odafigyelni. Az ő szemükön keresztül is látjuk a világot, ami számunkra is új élményeket nyújt. Sokan nyitottabbak velünk a gyerekek miatt az utazások során, így többet lépünk kapcsolatba helyiekkel, jobban megismerhetjük őket is. Összességében az utazásaink legalább annyira aktívak, mint régen, és nem keressük a kifejezetten „gyerekprogramokat”, hanem szeretnénk nekik is megmutatni a világot olyannak, amilyen. Nem keresünk „gyereknek való ételeket” sem, hanem ők is a helyi ízeket kóstolják, amiket mi, akár az utcáról is.

ÉM: Én mindig, azt tapasztalom, hogy a gyerekek alkalmazkodnak a legkönnyebben. Mi volt eddig a legkedvesebb úticélod?

BJ: Nagy kedvencem Thaiföld. Az volt életem első olyan távoli útja, ahol kultúrsokk ért, és nagyon élveztem. Vissza is mentem többször, először a férjemnek mutattam meg, majd a kilenc hónapos ikreinkkel is Thaiföldet választottuk úticélnak az első nagyobb családi utazásunkkor. A thai ételek a legfinomabbak a világon, az emberek kedvesek, a (thai) táj pedig gyönyörű. Ja és mindig nagyon olcsó is volt!

ÉM: Thaiföldhöz nekem is volt szerencsém, azóta vágyom vissza Ázsiába. Nálunk egyértelmű például, hogy sokat megyünk Olaszországba a család miatt. Ti, hogyan választotok desztinációt?

BJ: Mielőtt megkaptuk Mia diagnózisát, hogy Dravet szindrómás, úgy választottunk, hogy szerettünk például minden évben egyszer télből a nyárba utazni. Így jártunk Thaiföldön, a Maldív-szigeteken és Mexikóban is. Amióta viszont tudjuk, hogy Mia nem bírja a meleget és nem süthet rá a nap, olyan izgalmas desztinációkat keresünk, ahol pont jó idő van, de nincs túl meleg. Így utaztuk körbe legutóbb márciusban Marokkót, ősszel Grúziát és Máltát, illetve télen Luxemburgban is jártunk. Van egy hosszú bakancslistám, és folyamatosan figyelem, mikor és hová lenne alkalmas és megoldható utazni, természetesen a gyerekekkel.

ÉM: Igen, én tudtam - de az olvasók lehet nem, hogy az ikerfiaid mellett van egy kislányod, akinek 1 éves kora körül jött a diagnózius, hogy Dravet szindrómával küzd. Ezek új kihívások elé állítottak, de nem megállítottak. Átgondolva merre mentek, de ugyanúgy mentek és fedezitek fel a világot. Hogyan készülsz egy-egy útra? Vannak-e bevált praktikák?

BJ: Szeretek előre minél több mindent megszervezni, hogy amikor már ott vagyunk, több idő jusson megélni a jelent és minőségi időt tölteni a családdal. Mivel a viszonylag aktív utazásokat szeretjük, egy vázlatos útitervvel rendelkezem induláskor, előre lefoglalt szállásokkal. Napi lebontásban nincs meg mindig, hogy mikor mit fogunk csinálni, mert az helyben változhat az igényeink szerint. De azért mindig vannak tartalékban ötleteim. Azt is össze szoktam írni előre, hogy milyen helyi specialitásokat érdemes megkóstolni, mert az nagyon érdekel! Szeretünk enni.

ÉM: Ha jól értem, igazi kutatómunka előzi meg egy-egy utat, de a szavaidból ítélve ezt is nagyon szereted csinálni, és már ott készülsz előre, milyen lesz ott, ahova mentek. Segít ez csökkenteni a költségeket? Hogyan lehet költséghatékonyan utazni?

BJ: A legolcsóbb módja általában a saját szervezés szerintem. Böngészem és lecsapok az olcsó repjegyekre; szállások esetén nem kell a luxus, csak legyen tiszta és férjünk el öten. Ott eszünk, ahol a helyiek, például street food-ot, illetve olyan szállásaink vannak sokszor, ahol van konyha, így tudunk reggelit meg vacsorát készíteni. Minimalista módon pakolok, így rövidebb, max. egy hetes utakra nem adunk fel extra bőröndöt, azzal is spórolunk, ha pedig több hétre megyünk, akkor is egy táskát csekkolunk be összesen az öt főre.

ÉM: Ha jól értem a hangsúly az élményeken van és nem a szállás milyenségén. Inkább legyenek meg az alapok és akkor több marad élményre. Ez egy szuper elgondolás, és én is tudok ezzel azonosulni, mert mi is így szoktuk csinálni. Van valami, amit mindig magatokkal visztek?

BJ: Ha kifejezetten a babás utazást nézzük, akkor a csatos hordozó mindig jön velem. Egy kisbabát hordozva bármit fel lehet fedezni, legyen az macskaköves utcák, kilátó torony, hegyi túrák vagy tengerparti séta. Amikor úgy alakul, akkor babakocsit is szoktunk vinni.Igyekszünk minél kevesebb dolgot bepakolni. Minél kevesebb cuccot viszünk, annál nagyobb a szabadságunk, és könnyebben tudunk mozogni.

ÉM: Éljen a minimalista utazás! Elárulod nekem, mi volt az eddigi legnagyobb nehézség az utazásaitok során?

BJ: Az első, thaiföldi útra érkezéskor nem számoltunk azzal, hogy a babák nem fognak egyből átállni az új időre. Ezért ezzel eléggé megküzdöttünk, mert mi hiába akartunk ottani idő szerint este lefeküdni aludni, nekik ez csak egy délutáni alvás volt, és az éjszaka közepén felkeltek és elkezdtek játszani. Három napig tartott, míg megtanultak az új idő szerint élni. Azóta rutinosak vagyunk, és könnyebben mennek az átállások.

ÉM: Kívánom, hogy mindenkinek ez legyen a legnagyobb kihívása egy-egy út során. Mit kerestek egy-egy új helyen?

BJ: Szeretjük a változatos utakat, és mindent megnézünk, amit egy adott helyen szerintünk érdemes. Marokkóban például bejártuk a medinákat, piacokat, felmentünk hegyekre-dombokra kilátást nézni, sátraztunk a sivatagban, ahol tevegeltünk is, látogattunk nomád családot és egy afrikai dobkoncertet is megcsodáltunk. Megnéztük Marrakeshben a királyi kastélyt és voltunk pálmafa oázisban is. Grúziában is jártunk a Kaukázusban, látogattunk helyi boros pincéket a Kakheti borrégióban, hiszen innen származik a bor, várost néztünk Kutaisiben és Tbilisiben, templomokat látogattunk, finomakat ettünk. Ja és libegőztünk is! A gyerekek mindig vevők mindenre, mindig találnak benne valami izgalmasat. Ha pedig viszünk nasit, akkor biztosan nyert ügyünk van!

ÉM: A felfedezés öröme igazán magával tudja ragadni a gyerekeket, ezt én is tapasztalom. Aki most fontolgatja az utazást első gyerekesként vagy akár több gyerekkel, nekik mit ajánlasz?

BJ: A legfontosabb a szülő hozzáállása. Ha lelkes az ember, akkor minden kihívás az út során kaland lesz, amin később csak nevetni fogunk. Ha viszont már előre félünk vagy stresszelünk, idegesek vagyunk, nem is biztos, hogy megéri elindulni. A gyerekek megérzik, hogy a szülő hogy érzi magát, és átragad rájuk is a hangulat. Mindig lesznek szituációk, amik nem úgy alakulnak, ahogyan elképzeltük vagy megterveztük. Fontos ilyenkor rugalmasnak lenni, és megoldásokat keresni. Nézzük a dolgok pozitív oldalát, keressük a megoldást, fogjunk fel mindent egy kalandnak! Töltsünk minél több minőségi időt a picikkel, hisz ők csak erre vágynak.

ÉM: Az utolsó mondatod akár lehet egy általános érvényű jó tanács is a kisgyerekes léthez! Még egyetlen kérdést szeretnék feltenni, azaz egy kérést. Elmesélsz egy számodra kedves történetet a gyerekes útinaplódból?

BJ: Hú, nagyon sokat tudnék mesélni, nehéz választani. Most, hogy a négy éves fiúk már egy ideje tudnak beszélni, nagy öröm számomra, hogy rendszeresen téma itthon az utazás. Elolvadok, amikor elkezdenek egy élményt felemlegetni. Például, hogy láttak teknősöket úszkálni Mexikóban; vagy hogy tevegeltünk Marokkóban, és hogy akkora alagutat fúrtak a kezükkel a Szahara sivatagi homokjában, hogy nem csak hogy könyökig benne voltak, de a kis labda, amit magunkkal vittünk, eltűnt benne és végül meg sem találtuk. De az is nagyon cuki volt, amikor a 20 hónapos ikrek a Maldív-szigeteken olyan szavakat tanultak meg, mint a hajó, medúza vagy polip. Ott egyébként az egyik fiam mindig ismerkedett a helyi maldív lakossággal. Néha egy maldív anyuka kézben hazáig cipelte vagy kézen fogva sétált vele, de a kedvencem az volt, amikor összegyűlt egy nagyobb maldív rokonság az utcán, és a fiam bevegyült közéjük. Mi csak néztük a távolból, hogy akkor ő most vajon új családot talált magának?

ÉM: Nagyon köszönöm a beszélgetést - igazán inspiráló, ahogy az egész család együtt gyűjt életreszóló élményeket! Említetted, mennyire fontos a környezetváltozás és ebben annyira egyetértek. Néha ki kell szakadnunk a mindennapokból, hogy fel tudjunk töltődni. Kívánok Nektek még rengeteg kalandot és felfedeznivalót.

Az olvasóknak meg üzenem, hogy csak egy csipet bátorság kell, örök a feltöltő élményekhez. Merítsetek erőt Judy képeiből, amit a galériára kattintva találtok.