„Vittük az ikerlányokat magunkkal, ahová csak lehetett – magyarázta –, amíg a gyerekek ovisok és kisiskolások voltak, jártunk velük Párizsban, Rómában, Athénban, Isztambulban, Prágában, és most derült ki, hogy fölösleges volt. Az ikrek azt mondták, hogy nem emlékeznek a nagy utazásokból szinte semmire. Ezért elhatározták, hogy ők majd kettesben visszamennek Párizsba, Rómába, Athénba, Isztambulba és Prágába, mert nagyon kíváncsiak ezekre a helyekre. Hiába mutattam nekik a nyaralásokon készült családi fotókat, alig emlékeznek valamire. Csak olyasmikre, hogy Párizsban egyszer nagyon kellett pisilniük, és a múzeumban messze volt a mosdó. Isztambulból meg annyi maradt meg bennük, hogy féltek a sirályoktól. Érdemes volt ezért annyi pénzt költeni?”

Megragadt bennem a barátom kérdése, és gyakorló pszichológusokat, családsegítőket és szülőket kérdeztem meg: érdemes volt? Egyáltalán: hogyan nyaraljunk, ha kicsik a gyerekek? A szülők szempontjai ugyanolyan súllyal esnek latba az üdülés tervezésekor, mint a kicsiké? Hová menjünk, ha van pénzünk, és hová menjünk, ha nincs?

Valami mást

Amint az sejthető volt, nagyon különféle válaszokat kaptam, de a különbözőségek egy irányba mutattak: a nyaralásnak nem magáról a nyaralásról kell szólnia, hanem az ellazulásról. Ezt a szabályt egy családi szaktanácsadó (aki pszichológusrendelést is folytat) így fogalmazta meg: nem az a fontos, hogy hová megyünk, hanem az, hogy ott ne azt csináljuk, amit otthon szoktunk. Essünk ki a hétköznapok ritmusából, rúgjuk föl a családi napirendeket! Ne ragaszkodjunk az elalvás és a fölkelés megszokott időpontjához, hadd érezzék a gyerekek, hogy most elengedhetik magukat. Ez főleg iskolás korban fontos.

A szakember szerint ajánlatos közvetlenül a tanév befejezése után elutazni velük tíz–tizennégy napra, hogy a kisdiákok számára minél élesebb legyen a kontraszt az iskola és a szünidő között, ilyen esetben ugyanis sokkal aktívabban élhetik meg a pihenést. S hogy mikor szoktassuk vissza az iskolás gyereket a megszokott napirendjéhez? A tanácsadó szerint erre ráérünk augusztus utolsó két hetében, amikor a gyerekben már amúgy is tudatosult az iskolakezdés közelsége.

1. A tömeg stresszel

Egy gyermekpszichológustól megkérdeztem, hogy mit tanácsol, hová utazzunk a négyéves kislányunkkal, ha jót akarunk neki, mire azt felelte: nem az a fontos, hogy belföldre megyünk-e vagy külföldre, a fontos az, hogy a gyerek minden egyes nap le tudja magát fárasztani játékkal, futkározással, erdőjárással, rohangálással. Elmondása szerint kisgyerekkorban a testi mozgás nemcsak a fizikai, hanem a szellemi kondíciót is fejleszti. A babákat például azért volt helytelen régebbi korokban szűk vászonpólyákba bugyolálni, mert akkor fejlődik jól egy csecsemő agya, ha a végtagjai szüntelenül mozognak. Ez hasonlóképpen van kisgyerekkorban is, a gyerek ugyanis nemcsak azért rohangál, mert a fáradt szülőkhöz képest egy lemeríthetetlen kis motor, hanem azért is, mert ezt diktálják az ösztönei: minél többet mozog, annál jobban fejlődik. Egy gyereknél ez persze nem tudatos, ezért erre a szempontra a szülőnek kell figyelnie. Nem csak azért nem szabad nyáron a gyereket napi három órára a tévé elé ültetni, mert olyasmit lát benne, ami nem neki való. Hanem azért sem, mert a kisgyereknek szüntelen mozgásra van szüksége az egészséges agyi fejlődéshez. A szakember szerint Magyarországon a gyerekek szempontjából a legideálisabb olyan helyekre menni, amelyek nem számítanak az elsődleges turisztikai célpontok közé, a tömeg ugyanis nem pihentet, hanem stresszel.

Azt javasolja, hogy használjuk ki az olcsó falusi turizmus lehetőségeit s keressünk föl olyan térségeket, amelyek vadregényesek ugyan, de mentesek a turistatömegektől. Magyarországon szerinte ilyen a Tisza felső szakasza, amely Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében kifejezetten vadregényes. Vagy ha féltjük a gyereket a nagy folyótól, menjünk el sátorozni a Bodrog mellé, keressünk föl kisebb zempléni vagy dunántúli falvakat, ahol a gyerekek élvezhetik a természetet, és nem zavarja őket a nyaraló tömeg.

2. Ki-ki a maga ritmusában

Egy barátomat is megkérdeztem, milyenek voltak a közös családi nyaralásaik, róla ugyanis tudtam, hogy míg a gyerekei kicsik voltak, két-három nyáron át másik három családdal mentek üdülni. Egy szóval jellemezte ezeket az utakat: rémálom. Minden családnak más volt a bioritmusa, mindenkinek más időpontban kellett vécére mennie, a legtöbb étterembe nem tudtak bemenni, mert nem fértek el, de ha beültek valahová, egy szimpla kávézás is eltartott egy egész órát, míg mindenki rendelt, fogyasztott és fizetett. Azt javasolta: nem, soha. Még egyszer nem követné el ezt az ostobaságot. Hogy miért ment bele mégis újra és újra? Ennek nagyon egyszerű oka volt: miközben este az anyukák az üvöltő gyerekeket altatták, az apukák le tudtak lépni kocsmázni. Ebből viszont odahaza lett parázs veszekedés, mert az anyukák úgy érezték (joggal), hogy rajtuk túl nagy a teher.

A családi nyaralás megtervezésekor ugyanis természetesen nem csak a gyerekek szempontjai számítanak. Nagyon fontos, hogy a szülők is kipihenjék a gyereknevelés rettenetesen fárasztó hétköznapjait, méghozzá a saját maguk bioritmusa szerint. Egy családterapeutától megtudtam: másként pihennek az anyukák, és másként pihennek az apukák, s ezt a nyaralás megtervezésekor számításba kell venni. Hiába vágyik anyuka arra, hogy tíz napig heverjen a dalmát tengerparton a semmittevés örömeit élvezve, ha az apukának két nap után agyára megy a számára unalmas tengerpart. Vagy hiába akar anyuka napi három múzeumot és öt történelmi emléket megnézni Rómában, ha apukának közben csak azon jár az esze, hogy este hol kellene spagettit enni, és hozzá vörösbort inni.

A szakember ebből arra a következtetésre jutott, hogy ha egy családban ennyire eltérőek a preferenciák, akkor nem kell mindenáron erőltetni a közös együttlétet. Ha meg lehet oldani, a gyerekeket küldjék el nyári táborba két hétre, és a szülők ezalatt elmehetnek kettesben valahová, ahol nem kell folyton egymás nyakában lógni. Miközben anyuka a dalmát tengerparton hever, apuka elmehet a helyi halpiacra nézelődni. Miközben anyuka a múzeumokat járja, apuka beülhet egy bárba vörösbort iszogatni. A szakember szerint ennek azért van jelentősége, mert mindannyiunknak szüksége van „private time-ra”, azaz olyan időszakra, amikor senki másra nem kell tekintettel lenni, csak saját magunkra. Ez nem önzés a gyerekekkel és a párunkkal szemben, hanem egészséges és természetes szükséglet.

3. Fogjuk vissza az időt

A szakemberek szerint azonban a túlzott nyaralás éppen olyan káros, mint ha a gyerek egész nap a tévé előtt ülne. Vélemények szerint nem szabad az egyik nyári táborból a másikba hajszolni őt azzal az indokkal, hogy élményekre van szüksége, az új és új ingerek befogadása ugyanis sok energiát igényel és emészt föl. A gyereknek nem szabad fáradtabbnak lennie a szünidő végén, mint az elején. Ha lehet, augusztus végére (bármilyen olcsó az utószezon) ne tervezzünk nyaralást, mert azzal többet ártunk, mint használunk. Hagyjuk a gyereket, hadd pihenje ki a nyarat! A gyerekek számára ugyanis az idő másként telik, mint a felnőtteknek. A felnőttek számára egy év olykor olyan gyorsan eltelik, mint egy pillanat – aminek az az egyszerű magyarázata, hogy az agynak már nincs olyan nagy szüksége az ingerek és élmények megemésztésére, mint régen. Gyerekkorban azért érezzük lassabbnak az időt, mert az agyunk „lelassítja” saját magát, hogy az új és új ingereket minél alaposabban és mélyebben be tudja fogadni. Ezt diktálja a túlélés ösztöne. Ezt az állapotot a felnőttek is átélik, ha külföldre utaznak egy-két hétre. Észre fogják venni, hogy a külföldi tartózkodás első napjaiban mintha alig múlna az idő: egy nap sokkal hosszabbnak tűnik, mint odahaza. Ennek az az oka, hogy az agyunk akklimatizálódni akar az új környezethez, és az új információkat (a túlélési ösztön diktálására) alaposabban „megrágja” magában, mint máskor. Ha nyaralunk, vegyünk példát legokosabb szervünkről, az agyunkról! Éppen az a pihenés lényege: lassítsuk le az időt! Szülőként is legyünk újra gyerekek.