Egy őszi japán hagyomány, amit talán te is követsz, anélkül, hogy tudnál róla

Japán,erdő,lomb,ősz,színes falevelek,momijigari
A japánok nem csak a tavaszt és a cseresznyefavirágzást ünneplik – ahogy a többi évszaknak, a szigetországban az ősznek is megvan a maga fontos hagyománya.

Japánban a természet és a váltakozó évszakok mindig is fontosak voltak, nemcsak a hétköznapi életben, hanem a művészetekben is. Ahogy tavasszal a virágzó cseresznyevirágokban tobzódnak, ősszel a japánok az erdőket veszik célba, hogy a színesedő fák lombjában és lehulló leveleiben gyönyörködjenek. Ezt hívják momijigarinak, ami szó szerint őszi falevélvadászatot jelent. A hagyomány már 1200 éves módra tekint vissza, és a japánok megadják a módját, nemcsak úgy félvállról pillantanak fel a fákra az utcán sietve vagy lőnek egy-két filteres fotót a telefonjukkal. Megvannak a tuti helyeik, ahol ilyenkor fantasztikusan vöröslő erdőket lehet találni – ez mondjuk nem nehéz egy olyan országban, aminek kétharmadát erdő borítja –, és oda vonulnak ki, hogy sétáljanak, piknikezzenek és közben elmerüljenek a szezonális szépségekben. Az idősebbek összecsukható székeket hoznak magukkal, és azokra telepszenek le, hogy a kilátást csodálják. Az igazi levélvadászok nemcsak egy helyet keresnek fel, hanem az előrejelzések alapján végigjárják az ország különböző tájait, ahol éghajlat és tengerszintfeletti magasság függvényében szeptembertől egészen decemberig más-más időpontban kezdenek el színesedni a levelek.

A momijigari sztárja egyébként a japán juharfa, aminek tenyérszerű levelei levelei gyönyörű vörösbe és sárgába váltanak ősszel. Levelei nemcsak az erdőben, hanem dekorációként a kirakatokban, ablakokban, terítőkön és kerámiákon is felbukkannak. A profik azt tanácsolják: ha a természetben szeretnéd a legszebb látványt nyújtó szemszögből elcspni, akkor állj a fa alá, és alulról nézd a leveleit, ahogy átvilágítja őket a nap.

Ha szeretnél még kedvcsinálót az őszi erdőjáráshoz, akkor nézd meg a Japánban készült képeket a vöröslő lombokról!