Borítókép: Anyósom a családjával akar nyaralni menni, mint régen - azaz nélkülem és az unokái nélkül Forrás: Getty Images (Heide Benser)

Anyósom a családjával akar nyaralni menni, mint régen - azaz nélkülem és az unokái nélkül

Judit idén nyáron úgy tűnik, egyedül marad otthon a gyermekeivel és a tágabb család négylábú kedvenceivel, míg a férjét és a sógornőit elviszi nyaralni az apósa meg az anyósa. Végre együtt nyaralhat a Kovács család úgy, mint régen! De mit szól ehhez Judit? Elmeséli.

15 éve, amióta a férjemmel egy párt alkotunk, minden tavasz végén, nyár erején összegyűlik az egész család azért, hogy egyeztessük a naptárainkat. A férjem szüleinek, a testvéreinek és nekünk is vannak négylábú állataink, ezért kialakult az a szokás, hogy sem egyszerre, sem együtt nem indulunk vakációzni. Ha igazán őszinte akarok lenni, talán nem csak a házikedvencek miatt alakul ez így; lehet, hogy ki sem bírnánk egymás társaságában egy egész hetet.

Az idei év azonban úgy néz ki, más lesz.

Néhány hete egy vasárnapi ebéd alatt anyósom váratlanul, a semmiből bedobta, hogy idén nyárra két utazást tervezett.

Egyet édes kettesben a férjével, egyet pedig a saját gyerekeivel kiegészülve, úgy, mit régen. Elindul a Kovács család ötösfogata, a görög szigeteket bebarangolni.

Nagyon kínos volt; hahotázni kezdtem. Azt hittem viccből meséli a vágyait, hogy milyen jó lenne újra bejárni a görög kulturális helyeket, megnézni a romokat, pont úgy, mint 20-25 évvel ezelőtt: papa, mama, gyerekek. De rajtam kívül senki nem nevetett. Utólag visszagondolva, talán ők ezt már meg is beszélték előre, csak így vezették fel számomra a nagy ötletet.

Mert a terv az, hogy én itthon maradok 10 napig a két gyerekemmel, a család összesen 5 kutyájával és 3 macskájával, anyós és após pedig megfogja a férjem és a sógornőim kezét, és felülnek egy repülőre.

A gyerekek nyáriszünetének közepén így kiszúrni velem… Nem is tudom mit gondoltak?! A férjem persze tagadta, hogy tudna az egészről, de láttam, hogy a szeme sem rebbent meg az ebédlőasztalnál. Nem értem ezt az egészet. Miért nem adjuk be az állatokat egy panzióba és indulunk el együtt? Amíg ők romokat nézegetnek, én majd lubickolok a medencében a fiaimmal. Nem fogjuk zavarni a családi idillt. El sem indulnék a déli forróságban két 10 éven alulival turistáskodni.

Erre nem mondott senki semmit. Anyós zavartan kínálta körbe a majonézes krumplisalátát.

Egész délután nem tudtam elengedni a történetet. Forgattam magamban anyósom szavait, a többiek rezzenéstelen arca mozifilmszerűen pergett le előttem. Estére arra jutottam, hogy talán önzőség a kiakadásom. El kellene engednem a férjemet egy zokszó nélkül? Meg kellene értenem anyós anyai szívét?

Hiszen, ha abba gondolok bele, hogy a gyerekeinkkel már csak 10-13 évig járhatjuk a világot együtt, aztán a következő 40 évben ránk sem hederítenek majd, ha nyaralásról van szó, összeszorul a szívem. Mert nyilván, az élet rendje az, hogy a gyerekek kirepülnek a fészekből, és saját életet kezdenek, ám az a gondolat, hogy többet egy családként nem töltünk el néhány napnál több időt, fáj.

Szóval most tanácstalanul állok. Mitévő legyek? Hívjam fel az anyósomat, mondjam neki, hogy vegyék meg a repülőjegyeket, foglalják a szállást, vagy álljak ki magunkért – a fiaimért és magamért –és ne hagyjam, hogy kirekesszenek minket a családból. Hiszen most már mi is a Kovács család része vagyunk.

Te mit tennél? Otthon maradnál a gyerekekkel és az állatokkal vagy csomagolnál és mennél nyaralni az egész családdal?
Maradnék.
Mennék.

Ha épp nyaralni indulsz, nézd meg a galériánkat!