Újabb elismerés a dmBio termékcsaládnak

Újabb elismerés a dmBio termékcsaládnak

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

2

2017. november 13-án hivatalosan is átadták a németországi Green Brands elismeréseket. A díjazottak között volt a dmBio, amelyet a dm 2015 tavaszán vezetett be a hazai piacra. A márka bevezetése tudatos döntés volt, hiszen a vállalatnak saját gyártású bio minősítéssel rendelkező termékei addig csak a babylove bébiételek voltak.

A Green Brands egy nemzetközi szervezet, amely a környezeti fenntarthatóság támogatása végett jött létre. Olyan brandeknek, valamint magánszemélyeknek ítélik oda a díjakat, akik az ökológiai fenntarthatóság elkötelezett képviselői. Az dmBio-t a gazdasági eredményei, a példamutató társadalmi felelősség- és a környezetvédelem területén elért eredményei alapján választották meg. A döntésben szerepet játszottak továbbá a szállítási, gyártási, csomagolási és forgalmazási folyamatok vizsgálata is - a szakmai zsűri egyhangúan tette le a voksát a dmBio márka mellett. Ezzel a tanúsítvánnyal a valódi ökológiai fenntarthatóság megvalósításáért, a tudatos életmód hirdetéséért és kommunikációjáért díjazták a márkát.

A dm nem csak vásárlói, hanem saját dolgozói és az egész társadalom irányában is felelősen gondolkodik: az üzletben található kínálat kialakítása során fontos szerepet játszik a fenntarthatóság, a környezetvédelem, valamint az ökológiailag lebomló és natúr termékek forgalmazása. A dm márkás termékeknél a csomagolás, a gyártási folyamat, illetve a receptúra kidolgozása szigorú ellenőrzések mellett zajlik, így a vásárlók biztosak lehetnek benne, hogy a legjobb minőségű terméket vásárolják. Az egészségtudatos életmód és táplálkozás elsajátítása ma már nem csak pénztárca, hanem egyéni felfogás függvénye is. A dm saját felelős gondolkodásával, megbízható forrásból származó, kiváló minőségű bio termékeivel tökéletes partner lehet ebben. A folyamatosan szélesedő dmBio termékcsalád megjelenésével a bio termékek iránt érdeklődő vásárlói kör megfizethető áron, még változatosabb szortimenttel találkozhat a teljes bolthálózatban, azaz 259 üzlet polcain.

A dm-drogerie markt-ról röviden

A dm Kft. Magyarországon jelentős szereplő a drogéria kiskereskedelem piacán, polcain több mint 13.000 terméket kínál a szépségápolás és az egészségmegőrzés témakörében. Folyamatosan szem előtt tartva vásárlói változó igényeit, széles kínálatot tart fenn bio élelmiszerekből és natúr kozmetikumokból.

A vállalatot Götz Werner, elismert drogista és Günter Lehmann üzletember alapította Németországban. Az első dm üzlet 1973-ban nyitotta meg kapuit Karlsruhe városában. A kezdeti sikerek után 1976-ban Günter Bauer osztrák üzletember bevonásával Ausztriában, Linz városában is megnyílt az első dm, ezzel nemzetközivé téve a láncolatot. A cég tulajdonosai a 90-es években elérkezettnek látták az időt, hogy további országokat is "meghódítsanak", melynek kapcsán 1993-ban vette kezdetét a dm történet Magyarországon is. A dm jelenleg 259 üzletével teljes országos lefedettséget biztosít a drogéria kiskereskedelem piacán.

Az alapítók a mai napig aktív üzletemberként segítik a cég fejlődését, több ezer ember számára lehetővé téve a "Hier bin ich Mensch, hier kauf ich ein" avagy "Itt vagyok önmagam, itt vásárolok" szlogennel történő azonosulást.

A dm elköteleződött a környezetvédelem, az egészséges életmód mellett és nagy figyelmet fordít arra, hogy a munkatársak megteremthessék a munka és a magánélet egészséges egyensúlyát. Ezt segítve lehetőség van részmunkaidőben dolgozni, a gyesen lévő kollégákat visszavárják, későbbiekben is számítanak munkájukra. Többek között ez a nézetük is hozzájárult ahhoz, hogy Magyarországon elsőként a dm nyerte el a Legjobb női munkahely címet, és a Családbarát munkahely pályázaton is elismerő oklevélben részesülhetett.

Tovább olvasok
Legkülönlegesebb modellek

A hibátlannak tűnő modellarcok mellett felüdülés megismerni azokat, akik úgy hódítanak a címlapokon, hogy felvállalják a hiányosságaikat. Ők szintén sikeres modellek és gyakorlatilag történelemet írtak a divatvilágban az elmúlt pár évben.

Napi horoszkóp július 21.: a Kosok a tökéletes eredmény elérésére törekszenek, a Skorpióknak pihenésre van szükségük

A hét utolsó napján is érdemes elolvasnod a horoszkópod, hisz a csillagok izgalmas üzeneteket tartogatnak!

9 színész azelőtt és azután, hogy Marvel szereplő lett belőle

Úgy látszik, a szuperhősszerep elég motivációt jelentett számukra ahhoz, hogy elvonszolják magukat az edzőterembe.

7 tó európai nyaraláshoz, amik vetekszenek a tengerrel

Ha nem (csak) a tengerparti heverészést tudjátok elképzelni a nyaralás fő céljaként, válasszatok egy kristálytiszta vizű csodálatos tavat Európában. Általában kisebb a tömeg, és a legmelegebb hónapokban is elviselhető a hőség, a víz viszont elég kellemes egy kis úszáshoz.

Híres emberek egészen ritka testi hibákkal

A hírességekről hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy tökéletesek, boldogok és mindenük megvan. Ez majdnem igaz is, hiszen van, amiből több van egyesek sztároknak, például lábujjból vagy mellbimbóból.

Híres emberek, akik eltitkolták rákos diagnózisukat

Senki sem szereti mások orrára kötni, hogyha valamilyen problémája adódik az életben, főként, ha az ember egészségéről van szó. Ezért nem lepődünk meg, amikor egy-egy hírességről kiderül: eltitkolták, hogy rákkal diagnosztizálták őket.

Hogyan nyaraltak régen az emberek?

A nyaralás a 20. század elején még egész nyáron át tartott. Hogy csinálták?!

Kávés-csokicsipszes keksz, amitől rendesen felébredsz

Csokoládé és kávé porhanyós kekszbe zárva, de úgy is mondhatnánk cukor és koffein, ami ad egy kis lendületet kora reggel vagy akár ebéd után.

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Vesd bele magad a nyárba és fizess elő 40% kedvezménnyel 1185 Ft-ért!

Csak 1185 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem