Kicsit több, mint 6 éve lettem anya, kicsit több, mint 6 éve vagyok itthon immár a 3. gyermekemmel. Szeretek anya lenni, de azt is tudom, hogy „csakanyánaklenni” nekem kevés: elképesztő szükségem van a szociális ingerekre, és arra is, hogy azt érezzem, valamiben sikeres vagyok. Nos az anyaság nem az a terület, ahol gyakran kaphatunk erről cáfolhatatlan vagy legalábbis egyértelmű bizonyítékot. Épp ezért mindig is csináltam valamit a gyerekeim mellett, jobban mondva leginkább velük: babaklubot vezettem majd újat alakítottam a költözésünkkel, előadásokat tartottam, néha visszaálltam magán úton dolgozni heti 1-2órát, egyetemre jártam, maminbabáztam… szóval elláttam magam a megfelelő ingermennyiséggel, és így türelmes és odafigyelő anya tudtam lenni, aki fel tudott oldódni az anyaságban is.

Nagy utat jártam már be életemben önismeret terén: rengeteg terhet, csomagot tettem már le, sokkal kevésbé érdekel mások véleménye, de a pozitív megerősítés még mindig sokat számít. Épp ezért volt nehéz korábban is a gyerekeim legkorábbi időszakában keretek között tartanom a szociális média fogyasztásomat. A korai időszak, mikor egy baba sok figyelmet igényel, de még kevésbé interaktív velük a kapcsolat, mindig lökött rajtam egyet: szoptatás alatt a telefonomat nyomkodtam, csak pörgettem az üzenőfalam, társas ingerek után kutatva. És persze megvoltak a kedvenc csoportjaim, ahol hasonszőrű anyukákkal osztoztunk az egymástól térben távoli de mégis közös élményekben, akikkel megerősítettük, dicsértük egymást olyan dolgokért, amikért másnak nem jutna eszébe: egy szépen megkötött hordozókendőért, egy átvészelt fogzós napért, egy leküzdött szoptatási nehézségért. És noha nekem nem a dicsérő szavak a szeretetnyelvem, ezekre a megerősítésekre ki voltam éhezve, mert az idő 95%-ban nem kaptam megfogható visszajelzést, hogy jól csinálom-e az életem, életünk…

Emlékszem az első fiam mellől már többször korlátokat vezettem be a saját mobilozásomra, mert észrevettem, hogy feszültté és türelmetlenné tesz, hogy elkezdek valamit olvasni, de úgysem jutok soha a végére. Aztán a középső gyerekem alatt is próbáltam kettőt hátralépni a közösségi médiából: kiléptem csoportokból, amik úgy éreztem túl sok időt vagy lelki energiát kötnek meg. De folyamatosan küzdöttem vele, hogy egy ingerszegényebb életszakaszban ne kapjon túl nagy teret ez a fajta társas lét, két hátralépést 3 előre követett. És akkor született a harmadik gyerekem, jöttek a lezárások, újra-meg újra, és én az elmúlt 1-1,5 évemet itthon töltöttem 80%-ban 3 gyerekkel összezárva, többnyire egyedül: a babaklubok megszűntek, a családtagok eltávolodtak, a barátoktól elszakított az óvatosság és olykor a félelem. És teljesen beszippantott a szociális háló…

Hogy mit jelent a függőségem, honnan vettem észre? Mi tett pontot az i-re?

A cikk folytásáért kattints ide!

Galériánkban nézegess az anyaság pillanatait megörökítő, vicces képeket!