Álomsuli, álomházak, agymosott fiatalok – A Tanár tévésorozat egy nem evilági iskolában játszódik

Álomsuli, álomházak, agymosott fiatalok – A Tanár tévésorozat egy nem evilági iskolában játszódik

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A

A 90-es években voltam gimnazista, és bár nem ma volt, azért kétlem, hogy annyi minden változott volna, akár a tanárok életszínvonala, akár az oktatás lazasága tekintetében, mint amivel az RTL klub A Tanár címet viselő sorozatában találkozunk.

Persze felróni egy sorozatnak, hogy eltér a valóságtól, nem annyira korrekt lépés, belátom; de ha az egy magyar iskolában játszódik, és az alapvető konfliktusok is ehhez a közeghez köthetőek, akkor minimálisan elvárható, hogy nyomokban valóságot is tartalmazzon. Ugyanakkor A Tanár német mintára készült, ami kapcsán én elsőre – főleg a főszereplő, Nagy Ervint ábrázoló óriásplakátok miatt – azt gondoltam, hogy jó nagy adag Fák jú Tanár úr! féle prosztóságot kapunk majd az arcunkba. Szerencsére tévedtem.

Olvasd el ezt is!

A Tanárt mégsem tudtam teljes átszellemüléssel nézni. Nagyon nehezen nyeltem le olyan apróságokat, mint az új tanárnő nyitott tetejű, középkategóriás autója. Értem én, hogy ne ragaszkodjak a valósághoz, de a legtöbb tanár itthon pont úgy a piros hetessel zötykölődik be a munkába, mint a diákok. Azt az előítéletet pedig, ami itthon kialakult a mai középiskolásokról, csak erősíti mindaz, ahogyan az RTL sorozata bemutatja a diákokat, vagyis nem többek ők telefont nyomkodó, szexről beszélő, motiválatlan fiataloknál. Pedig pont a napokban készített noÁr klip mutatja be ennek az ellenkezőjét.

Apróságnak tűnik, de azért keservesen felnevet rajta az ember, hogy a főszereplő tanár legnagyobb problémája nem a tankönyvrendelés, vagy az, hogy egyetlen mosdóba sem meri jó lelkiismerettel beküldeni a gyerekeket, olyan állapotok uralkodnak, hanem az, hogy az örökbefogadott lúzer diákja lelkét ápolgassa. Kocsmáznak is együtt, hiszen a trendi tanár a bulinegyed szívében lakik, és amikor meglátom a legóháznak is beillő otthont, ahol az említett tanuló vér szerinti anyja él, úgy érzem, mintha teljesen hülyének lennék nézve.

Kép

A Tanár apró változtatással lelhetne egy piszok erős sorozat, és ezzel még véletlenül sem azt akarom üzenni, hogy a Szomszédok mintájára Nagy Ervin is nézzen bele a kamerába, és bruttó 8 percben panaszkodjon arról, hogy 14 év tanítás után sem keres annyit, hogy elköltözzön az anyjától. Csak azt szeretném sugallni, hogy nem kell mindent ész nélkül átvenni a német sémából, mert ha tökéletes legóházban lakó családokat akarok nézni, akkor elég megvenni az eredeti német sorozatot, aztán kész. Értem, hogy vékony az a határ, amin belül a készítők mozoghatnak, de picivel több életszerűség és közepes adaggal kevesebb nyugati tökéletesség már közelebb hozná az egyébként erős szereposztású sorozatot a nézőhöz.

Kép

Ha már a szereposztás szóba került, most, hogy Anger Zsolt karakterétől elbúcsúztunk az Aranyéletben, a színész A Tanár gárdáját erősíti. Neki köszönhetően pedig az iskolaigazgató karaktere elég közel áll a valósághoz. Kicsit hízelgő, kicsit pánikoló, a Facebook-bejegyzéseket buzgón bújó és moderáló direktor, aki mindig oda áll, ahonnan a nap süt.


A főszereplő tanárt alakító Nagy Ervin játékába sem lehet belekötni; kellően laza és könnyed, és azt is maximálisan elhiszi neki a néző, hogy a diákjaiért aggódó tanár, még akkor is, ha ezt kevésbé szereti kimutatni. Azt azonban kicsit sajnálom az első rész alapján, hogy Nógrádi tanárnőn (Ubrankovics Júlia) kívül nincs több erős női karakter a tanári gárdában. Értem én, hogy Hollywood is csak néhány éve állt át arra, hogy releváns női szerepeket írjanak a forgatókönyvekbe, de azért a háttérben pletykáló tanárnőknél bármi jobb lenne…

A Tanár alapvetően egy profin összerakott sorozat, remek színészekkel, pont csak az hiányzik, amitől a magyar néző közelebb tudná engedni a szívéhez. Persze lehet, hogy nincs igazam, és a legóház, az adoptált gyerek vagy a nyugati kocsi típusú gyenge pontok rajtam kívül a kutyát sem izgatják.


Magyar tévésorozatok, amiket csak ajánlani tudunk rosszkedv esetére:

Nézd meg a galériánkat> 7 kép
7 magyar tévésorozat, amitől azonnal elfelejtjük a rosszkedvünket
Tovább olvasok
22 dolog, ami csak a felnőttfilmekben igaz a nőkre, a valóságban nem

Te is megfigyelted már, mennyi sztereotípiát zsúfolnak a felnőtteknek szánt filmekbe?

Tudjuk, mit teszünk idén ősszel – öt tévésorozat, amit alig várunk

A tévésorozatok aranykorában, amikor minden ősszel beszippantanak minket a színvonalasabbnál színvonalasabb sztorik és karakterek, ugyancsak nehéz volt kiválasztani az öt legígéretesebbet. De azért sikerült.

A szülői értekezlet valójában egy háromórás kabaré

Valahogy nagyon hamar eljött megint az idő, amikor nekünk, szülőknek is be kell ülni az iskolapadba kornyadozni... Ilyenkor csak úgy záporoznak a poénok – még ha nem is mindig annak szánták őket.

A kor csak illúzió – szívdöglesztő férfi modellek 40 felett

Egyeseknek igenis jót tesznek az eltelt évek. Amíg sok esetben a saját stílus megtalálására is hosszú éveket kell várniuk, úgy az érettség, a sárm is bizonyos kor felett érkezik meg igazán a férfiak életébe.

„Még 12 évünk van megmenteni a Földet” – mi ez az Extinction Rebellion és miért kelti itt a pánikot?

Mi a radikálisabb, egy partra sodródott bálnatetem a gyomrában harminc kiló műanyag hulladékkal vagy egy csapat aktivista, aki halottnak tetteti magát a köztereken? Az Extinction Rebellion ennél fontosabb kérdésekre is választ kínál, illetve követel.

Napi horoszkóp szeptember 19.: a Bikák az álmaikat igyekeznek megvalósítani, az Oroszlánok új lehetőség előtt állnak

Mára is izgalmas üzeneteket tartogatnak a csillagok, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópod!

Tervezzünk telefontokot ajándékkal!

Ha egyedi tok tervezésére adjuk a fejünket, akkor alaposan nézzünk körül, mert nem mindig az a jó, ami a legolcsóbb. Egy igazán megbízható webáruház a legtöbb esetben rendelkezik referenciával, ahol a már elkészült munkáikat vehetjük szemügyre.

Hogyan észlelhető a túlterheltség?

Gyermekek esetén fontos, hogy a túlterheltség jeleit időben észrevegye a szülő. Szerencsére napjainkban sok gyermek sportol rendszeresen, sajnos azonban néha a komoly, feszített edzéstempó túlterheltséget okoz.

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Nem kell választanod! Két kedvenc magazinodat most egy áráért kapod meg. Fél év (5 lapszám) Éva + ajándék fél év (5 lapszám) InStyle 7950 Ft helyett 3180 Ft

Csak 3180 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem