4 dolog, amitől úgy érezheted, hogy túlzottan megragadtál a munkahelyeden

Borítókép: 4 dolog, amitől úgy érezheted, hogy túlzottan megragadtál a munkahelyeden Forrás: getty images
Számos dolog van, amitől nem feltétlenül érzed jól magad a munkahelyeden. Azonban ezek a jelek már arra utalnak, hogy ideje lépéseket tenned az ügy érdekében.

Tudtad, hogy egy felmérés szerint a nyugat-európai munkavállalók mindössze 14 százaléka szereti a munkáját és a munkahelyét? Bizony, ez egy igen szomorú, mondhatni elkeserítő adat. Főként azért elkeserítő, mert az emberek többsége nagyon is tehetne azért, hogy ez ne így legyen. Csak hát az is egy létező probléma, hogy különböző okok miatt egyszerűen nem teszik meg a munkahelyváltáshoz, pályamódosításhoz szükséges lépéseket. Ez a cikk most azoknak szól, akik pillanatnyilag nem érzik jól magukat az aktuális munkahelyükön, netalán boldogtalanok – vagy pusztán utálják amit csinálnak. A következő 4 pontban azt gyűjtöttem össze, hogy ezeket a "tüneteket" mi is okozhatja tulajdonképpen.

1)) "Túl kényelmes" a meló

Hiszed vagy sem, ez is lehet probléma. Olyan helyzetekre kell itt leginkább gondolni, mint hogy nincs elég feladatod, folyamatosan netezel, hogy kitöltsd a munkaidődet, túl üresek a munkaórák – akár meg is főzhetnél a családnak két feladat között. Egy ideig persze roppant jónak tűnik, hogy minimális befektetett energiáért kapod a fizetésed, de később sajnos az unalom már felülkerekedhet annyira, hogy ne érezd jól magad valahol.

2)) Nem tudsz kapcsolódni, kötődni a céghez

Olyan is van, hogy egyszerűen nem találod a helyed a szervezetben. Nem értesz egyet a működési elvével, nem tudsz azonosulni a nézeteivel vagy a küldetésével. Mindössze azért vagy ott, hogy megélj valamiből, de nem azért, mert úgy érzed, jó odatartozni.

3)) Folyton a megfelelő alkalomra vársz, amikor leléphetsz onnan

Tudod, hogy nem jó ott neked, ahol vagy, de valamiért halogatod, hogy lépéseket tegyél az ügy érdekében. Persze remek kifogás a "megfelelő alkalomra várni", de jó lenne, ha végre definiálnád magadnak, hogy mi is tart még ott egy olyan helyen, amit valamiért mégsem érzel komfortosnak.

4)) Nem tudod, mi mást csinálhatnál

Ezen a ponton már érzed, hogy kéne egy jobb állás, ami sokkal inkább neked való, viszont halvány gőzöd sincs róla, hogy mi lehetne az. És mivel nem teszel azért, hogy kiderítsd, mi lenne a számodra igazán kielégítő munkalehetőség, így a komfortzónádban kuporogva várod a sült galambot. Pedig nem fog jönni. Meg kell tudnod, miben vagy igazán jó, mire vágysz valójában, fel kell állítanod egy tervet. Ha nem megy egyedül, kérd szakember segítségét.

A cikk szerzője életmód és karrier coach. Itt találod az elérhetőségét, ha kérdésed lenne hozzá.