Nem vághatjuk géppel a haját és nem húzza le a WC-t – Így derült ki, hogy túlhallása van a fiamnak

túlhallás, hallásébresztés
Forrás: Getty Images

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

É

És mivel elég későn derült ki, így mindenképp szerettem volna írni is a témáról, mert nekem sem hívta fel senki a figyelmemet rá, hogy egyrészt van ilyen, másrészt hogy ezzel minél előbb foglalkozni kellene.

Amikor pici baba volt, ha ő aludt, mindenki csendben volt. Csendben kellett lenni, mert azonnal felkelt. De azt hittük, ez normális, minden baba ilyen. Aztán amikor nagyobb lett, szörnyen rosszul viselte, ha felújítás volt valamelyik szomszédnál. Szegénykém, hónapokig hallgatgatta a fúrásokat, a születése után ugyanis minden szomszédunk felújított, mellettünk, felettünk és alattunk is.

Aztán ahogy nagyobb lett, feltűnt, hogy rosszul viseli a hangos dolgokat, a fűnyírót, a porszívót vagy épp a hajszárítót, a fodrásznál nem lehetett géppel levágni a haját és otthon a WC-t se húzta le – és nem is húzza le máig. De őszintén: betudtam annak, hogy picinek mi óvtuk túl és ezért érzékenyebb. Majd kinövi, ha nagyobb és bátrabb lesz – gondoltuk.

Aztán egyszer csak 5 éves lett, mint ahogy az a gyerekekkel lenni szokott: tegnap született, holnap meg már érettségizik. Az 5 éves státuszon voltunk az év elején az új védőnéninél – aki az 5 év alatt már az ötödik. A hallásvizsgálatnál jártunk, épp nagyon vigyorogtam, mert büszke voltam az én mindent tökéletesen halló fiamra, amikor emlékszem, azt mondta a védőnő: „Oh, lehet, hogy van itt egy kis túlhallás is.” „Mit jelent ez?” – kérdeztem. „A 0 decibelt is hallja, amit mások általában nem.” Hazafele fel is hívtam az apukáját, aki zenészként nagyon örült, hogy ilyen jó füle van a fiának – “biztos tőlem örökölte” – mondta büszkén.

Azért foglalkoztatott ez a dolog, hogy mit is rejt pontosan. Utána olvastam, és egy anyukás beszélgető csoportban is elmondtam anya társaimnak. Gyorsan világossá is vált számomra, hogy ez sajnos több annál, hogy jó a füle a gyereknek. És sajnos nem is annyira jó, mint gondoltam.

A KisMamzi Insta oldal alapítója, Steinbaché Kapás Gabriella gyógypedagógus, édesanya azonnal a Hallásébresztést javasolta. A Kispesti Hallásébresztés központban voltunk is azóta audiológiai vizsgálaton, ahol ténylegesen kiderült, hogy bár (szerencsére) nem extrém módon, de tényleg túlhallása van a kisfiamnak.

Nem tétováztam, megkértem a Kispesti Hallásébresztés központ hallásébresztő szakértőjét, Fazekasné Kocsis Beátát, meséljen arról, mi is az a túlhallás, meséljen a tüneteiről, hogyan vehetjük észre, hogyan kezelhetjük, és milyen következményekkel járhat, ha nem foglalkozunk gyermekünk túlhallásával.

Mi az a túlhallás? – Interjú Fazekasné Kocsis Beátával

Mit jelent, hogy túlhallása van egy gyereknek? Hogyan képzeljük el az egészet, beleképzelve magunkat a gyermek helyzetébe?

Fazekasné Kocsis Beáta: A hallási túlérzékenység a hangingerek feldolgozási zavara, ami azt jelenti, hogy bizonyos hangokat hangosabbnak hallanak ezek a gyerekek, mint a többi hangot, és ezzel együtt az őket körülvevő zaj sokkal hangosabb számukra, mint amit mi átélünk. A nehézség ebben a dologban az, hogy ők születésük óta így hallanak, nem tudják, hogy más nem úgy hallja a hangokat, mint ők, és folyamatosan igyekeznek kompenzálni, kizárni a zavaró zajokat, ami rengeteg energiájukat felemészti. Gyakorlatban úgy képzelhetjük el, mintha kiültetnének bennünket egy közlekedési csomópont közepére, és ott kellene valami magas koncentrációt igénylő feladatot végrehajtanunk, például tudományos értekezést készítenünk.

Melyek a túlhallás jelei?

Több különböző megnyilvánulási formája is van, melyek nem feltétlenül járnak együtt. Ilyen lehet a zajtűrési probléma, amikor a gyermek befogja a fülét vagy sírva fakad, esetleg elmenekül olyan hangok miatt, ami más gyerekek számára nem zavaróak. Másik megnyilvánulási formája a hangképzés, beszédészlelés, beszédértés zavara, intő jel, ha azt vesszük észre, hogy szólunk a gyermekhez, de vagy egyáltalán nem, vagy a várhatónál később reagál. Előfordulhat még magatartási vagy figyelemzavar is túlhallás esetén.

Hogyan tudja a szülő minél előbb észrevenni?

Már csecsemőkorban feltűnhet az, hogy vannak olyan jellegű hangok, amelyekre zárt ajtó mellett is felébred alvásából, vagy bizonyos emberek hangjától sírni kezd. Ugyanakkor más hangingerek nagy hangerő esetén sem zavarják őket. Ezt a legtöbb gyermek elhagyja spontán fejlődés által, de még akkor is előfordulhat olyan probléma, hogy amikor kizárólag a hallására kell támaszkodnia, például egy iskolai tollbamondás esetén, akkor képtelen különválasztani a pedagógus beszédhangját a többi zajtól.

Mikortól jelentkezhetnek nagyjából az első jelek, mikortól figyeljünk?

Az első jelek már kisgyermekkorban is észlelhetők, de javasolni szoktuk, hogy várjanak a kezelésekkel legalább 4 éves korig, addig engedjük meg a gyermek idegrendszerének, hogy saját tempójában próbálja kizárni a zavaró hangingereket. Nézőpontunk szerint csak akkor kell foglalkozni a túlérzékenység kezelésével, ha bármilyen szinten zavarja a gyermek hétköznapi életvitelét, tehát ha a hallástréninggel várhatóan jelentős életmódjavulás érhető el.

Hogyan, milyen módszerekkel tudjuk biztosan megállapítani, hogy túlhallása van a gyermekünknek?

A gyanújelek jelentkezése után első lépés mindenképpen a pontos diagnosztika, amelyhez egy kiterjesztett audiológiai vizsgálatot szükséges elvégezni. Ez a vizsgálat feltárja a hallásküszöböt, azaz kiderül, hogy a gyermeknél fennáll-e túlérzékeny hallás, azonban ezután még szükséges egy hallásteszt-csomag elvégzése is, amely segít nekünk objektíven megállapítani, hogy a Pataki-Kolláth-féle Hallásébresztés szükséges-e. Ez így együtt másfél órás vizsgálat keretében felmérhető, és az eredmény függvényében a helyszínen tájékoztatjuk is a családokat a fejlesztési lehetőségekről.

Olvasd el ezt is!

Hogyan lehet segíteni túlhallás esetén egy gyereknek?

Mivel ez nem egy orvosi probléma, nem lehet megoldani orvosi eszközökkel, ezért is figyelhetjük meg, hogy a fül-orr-gége szakorvosok legyintenek erre a problémára. A gyerekek fülét fizikailag nem kell kezelni, az agyat kell megtanítani, milyen hangingereket hogyan dolgozzon fel. A problémakörrel a szülők és a pedagógusok, logopédusok találkoznak leggyakrabban, hiszen a túlérzékenységgel kapcsolatos tünetek ezeken a szakterületeken észlelhetők. Ezért érthető módon a kezelése is elsősorban pedagógiai eszközökkel valósítható meg.

Miért jó minél előbb elvégezni a Pataki-Kolláth féle hallásébresztő tréning?

A Hallásébresztés a kiváltó okot képes megszüntetni, azaz a tréning után másképp fogja hallani a gyermek a körülvevő zajokat. Azért érdemes minél hamarabb részt venni a kezelésen, mert minél tovább húzódik a probléma felismerése, annál nehezebb lesz bepótolni a kialakult hiányosságokat. Vegyünk például egy 5 éves gyermeket, akinek a beszéde nem tudott kitisztulni, mert nem hallja megfelelően a hangzókat. Részt vesz a tréningen, és elkezdi tisztábban hallani a hangzókat, ezért a logopédus onnantól tud vele dolgozni. Hallásébresztés nélkül eredménytelen maradna a logopédiai fejlesztés.

Mi történik pontosan a 10 napos hallásébresztő tréning alatt?

A Hallásébresztés egy 10 napos tréning, amely során a gyermek egy kifejezetten az ő számára készült, módosított hanganyagú lemezt hallgat naponta kétszer 30 perc időtartamban. A 10 nap alatt megtanulja, hogy melyek azok a frekvenciák, amelyeket nem kellene annyira intenzíven érzékelni, így képessé válik különbséget tenni beszédhang és környezeti zaj között. Az esetek legnagyobb részében (90%) nem szükséges újabb hallástréning, tehát ez egyszeri 10 napos kezeléssorozat alkalmával javítható állapot.

Köszönöm Fazekasné Kocsis Beátának, hogy időt szánt rám és válaszolt a kérdéseimre!

Amint véget ér a karantén, mi megyünk is a Pataki-Kolláth féle hallásébresztő tréningre, hogy mielőbb megtanulja kiszűrni a számára szükségtelen hangokat és frekvenciákat, még iskola előtt.

UPDATE


Júniusban legelején, a karantén feloldása után azonnal részt vettünk a 10 napos hallásébresztés tréningen, amit nagyon szeretett a kisfiam és nagyon jól is viselt. Felhívták a figyelmünket arra, hogy mivel az agy számára ez nagyon megterhelő dolog, így az extrém fáradtságtól kezdve agresszívabb viselkedésen át minden ilyen dolog jelentkezhet a gyerekeknél, de szerencsére nem volt semmi gond.

A napokban, majdnem 3 hónap elteltével kontrollon vettünk részt. Örömmel érkeztünk rá, hiszen mi is tapasztaljuk a változást a hallásébresztés óta. Lehúzza Máté a WC-t magától, szinte mindig, és a múlt héten az se zavarta, hogy fúrtak a közvetlen szomszédságunkban - pedig korábban az olyan mértékben bántotta a fülét, hogy még otthonról is el kellett mennünk.

Nézd meg a galériánkat>6 kép
Beteg gyerekeket tesz boldoggá lemosható, menő tetkóival ez a művész
Tovább olvasok
Kép
Öt dolog, amit megtanulhatsz a macskádtól

Minden érintett tudja, hogy a Macskával szemben lehetetlen a falkavezért alakítani, vagy abban bízni, hogy egyszer majd demokratikus csapatot alkottok.

Kép
9 dolog, ami számomra természetes, de a férjemnek égnek áll tőle a haja

Díszpárnák, csinos bögrék, burjánzó növények a lakásban. Minden női szívet megdobogtatja legalább az egyik, ám életünk párjai szívük szerint eltüntetnék mindet, amint kitesszük a lábunkat a lakásból.

Kép
Milyen borokat válasszunk előételekhez?

Akárcsak az italok sorában az aperitifnek, úgy az étkezések során az előételeknek is megvan a fontos szerepük. Érdemes a menüsort is ugyanúgy felépíteni, mint ahogy a borok kóstolási sorrendjét felállítani, vagyis a könnyű ételekkel és italokkal kezdeni, majd fokozatosan haladni a tartalmasabb fogások és a testesebb, érettebb borok felé. Mivel az előétel amolyan első fogás előtti étvágygerjesztő, leginkább könnyedebb, lendületesebb, frissebb borok kerülnek mellé pohárba. „Kóstoljunk bele” néhány hideg és meleg előételbe, és a hozzájuk párosítható borokba!

Kép
Megnéztem Grecsó Krisztián és Grecsó Zoltán önálló estjét

A „Többet magunkról” című darabbal a Grecsó név végérvényesen összművészeti branddé vált. Jobb nem is történhetett volna vele.

Kép
A tehénpuki és -böfögés életveszélyes!

A szarvasmarhák tejet és húst adnak nekünk. És jó sok metánt. A metán meg az egyik legveszélyesebb üvegházgáz: a klímakatsztrófához nagyban hozzájárul. De most úgy tűnik, a metánnak annyi.

Kép
Dubajban az anyák szülés után mell- és hasplasztikát is kérhetnek - ez ott természetes

Anyukák mesélnek, milyen a terhesség és a szülés Dubajban, Svédországban, Hollandiában, Franciaországban és Angliában.

Kép
Másfél évtized után elengedtem az örökbefogadást, és most boldog vagyok

Nem esett teherbe, de kétségbe sem. Járta az egészségügy rondabugyrait, a kórházakat, a borsos árú magánrendeléseket, a meddőségi klinikákat. Végül az örökbefogadás mellett döntött. Üdvtörténet nincs, mégsem vág eret magán emiatt. Ági kálváriája és felszabadulása.

Kép
Vérnyomáscsökkentő ételek

A szívbetegségek elkerüléséhez a magas vérnyomás az a kockázati tényező, amit az összes közül a legkönnyebb orvosolni. A megfelelő étkezéssel sokat segíthetsz!

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem