Kevesen tudnak úgy belegondolni és - érezni a többnyelvűek helyzetébe, mint Zita. Nem titkolom, hogy nagyon nagy kíváncsisággal készültem az interjúra, hiszen személyesen is érintett vagyok a témában. Egy olasz férjem és kettő kétnyelvű gyerekem van.

Ma már nem akkora kuriózum a két vagy többnyevű család mint 20 éve, de még mindig van mit tenni ezen a területen. Zitának akarva-akaratlan úgy alakult az élete, hogy egy nagyon egyedi, multikultúrális közegben és kultúrák találkozása közt éli mindennapjait. Őt kérdeztem tanulásról, elfogadásról és arról, hogyan lehet a legtöbbet kihozni a többnyelvűségből.

Olvassátok szeretettel a gondolatait!

Földi Barbara: Kérlek mesélj magadról egy kicsit. Hogyan vagy érintett a témában?

Máté Zita: Ha őszinte akarok lenni, akkor nincs a többnyelvűségnek olyan formája, amely valamilyen szinten ne érintene személyesen is. Olyan családból származom, ahol nem sikerült átadni a származási nyelvet, így valamelyest foszlányos az egyik identitásom. Viszont életem során megtanultam néhány további nyelvet, illetve tanulok, mert a nyelvtanulás soha nem tekinthető befejezettnek. Spanyolul - ezt 30 éves korom után tanultam meg - nyelvkönyvet is írtam, amit a kéttannyelvű gimnáziumokban használnak az emelt szintű érettségihez. Közel 20 éve dolgozom tanárként egy 3 tannyelvű iskolában, ahol a tanulók egy része ennél több nyelvet használ a hétköznapjaiban.

A férjem kétnyelvű régióból származik, lányaim pedig kisgyerek koruk óta használnak 4 nyelvet, spanyolt, katalánt, németet és magyart, amelyekhez jöttek aztán a további nyelvek, például az angol.

A kilencvenes évek végén, amikor a nagyobbik született, még nem volt ennyi információ a kétnyelvűségről. Abban a témában pedig egyáltalán nem kaptunk semmilyen segítséget, hogy mire érdemes odafigyelni ahhoz, hogy akár több nyelvtudás mellett is megőrizhessük a származási nyelvünket. Többek között ezért fogtam bele Barcelonában két diploma után egy kutatói mesterképzésbe, hogy ne csak a tanárként, hanem szülőként is meg tudjak felelni az ezzel járó kihívásoknak.

FB: Ennyi nyelvet még követni is nehéz. Külföldön élsz, egy multikulturális családban mik a tapasztalataid, hogyan ítélik meg a kétnyelvű gyerekeket?

MZ: Nagyon érdekes, hogy ezt kérdezed, mert pont ez volt az egyik kutatásomnak a témája. Évtizedek óta többnyelvű gyerekekkel foglalkozó tanárokkal készítettem riportokat, amelyekből többek között az derült ki, hogy hajlamosak a tanítványaikkal való munkában inkább csak a nehézségeket látni, és gyakran rejtve maradnak előttük az előnyök, amelyekkel legfeljebb intuitív módon aztán vagy élnek, vagy sem.

A többnyelvűség nem többszörös egynyelvűség. Nyilván mindenki a saját nyelvére koncentrál és nem is biztos, hogy ismeri a gyerek másik nyelvét, de még ilyenkor is sok mindenre lehetne támaszkodni, amit a gyerek a másik nyelv tanulása során elsajátított. Többnyelvű gyerekek esetében gyakran pont a tudás az alapja a hibáknak. Ha valamit nem tudnának egyik nyelvükön sem, akkor nem mondanának, vagy írnának semmit, vagyis nem hibáznának.

Másrészről csodálat övezi azokat, akik sikeresen sajátítottak el egyszerre több nyelvet. Őket néha a csodagyerekekkel azonosítják, ami szintén elvonja a figyelmet arról a kitartó és szorgalmas munkáról, ami ennek a hátterében áll.

Egyébként a többnyelvűséghez való hozzáállást tekintve óriási különbségek vannak a különböző országok vagy régiók között. Mindenhol a saját nyelvhasználati tapasztalataikhoz mérten viszonyulnak a többnyelvűséghez.

A 90-es évek óta azonban még az ebből a szempontból legvisszafogottabb országokban is egyre nyitottabbak lettek a kétnyelvűséggel kapcsolatban. Ha egy családról kiderül, hogy ennél több nyelvet használnak, akkor néhány régiótól eltekintve az emberek még ma is gyakran felhúzzák a szemöldöküket.

Mivel a gyerekek nem egyedül felelősek a saját nyelvi teljesítményükért, ezért nem elhanyagolható, hogy pont a környezetük hogyan tekint rájuk. Fontos, hogy arra fókuszáljunk, amit tudnak, és erre építve segítsük őket tovább a nyelvtanulás göröngyös útján.

FB: Az évek alatt rengeteg tudást halmoztál fel és öntöttél formába. Hogyan tudsz segíteni a hozzád fordulóknak? Kik fordulnak hozzád?

MZ: Azt hiszem, hogy a tudásomon és szülői, illetve tanári tapasztalatomon felül, amire a leginkább büszke vagyok, hadd idézzem a több hetes szülőtréning egyik kétnyelvű résztvevőjének a mondatát: „kevesen tudnak úgy belegondolni és -érezni a többnyelvűek helyzetébe, mint Zita”. Ez a hosszú évek során megszerzett empátiás készség teszi lehetővé, hogy tolmácsolni tudjam a szülők felé, mi is megy végbe egy több nyelven felnövő személyben. Mélyen hiszek a személyes kapcsolat és a csoport erejében, és ezért tartok kiscsoportos online foglalkozásokat.

Ebben a valódi és hamis információval túltelített világban a munka és család által leterhelt szülőknek egy kifejezetten az ő helyzetükről szóló néhány hetes szülőtréninggel egészen biztosan megkönnyítem a hétköznapjait. A jól informáltság biztonságát kapják és lehetőséget arra, hogy még több örömmel éljék meg gyermekeik nyelvi fejlődését.

Az én hozzáállásom a többnyelvűséghez magában hordozza a származási nyelv megtartásához való támogatást és az ahhoz való segítséget is, hogy a gyerekek minél könnyebben és gyorsabban haladjanak a többi nyelvük elsajátításával. A kettő ugyanis összefügg.

FB: Mindenképpen előny, ha valaki a 21.században több nyelvet beszél – ezt hogyan tudjuk tudatosan irányítani szülőként?

MZ: Lehet, hogy furcsán hangzik, de ez ott kezdődik, hogy bízzunk abban, hogy meg tudnak tanulni magas szinten egyszerre több nyelvet is. Nekem nagy segítség volt például, hogy a kétnyelvű nagymamám mesélt egy állítólagos generációkkal előtte élt rokonunkról, történetesen egy matrózról, aki 4 nyelven beszélt. Ennek mágikus ereje volt a 70-es években Magyarországon.

Egy szülőnek az a feladata, hogy gazdag nyelvi környezetet biztosítson a gyermekének, még ha egynyelvű gyermeket nevel, akkor is. Ilyenkor ott van mögötte a tágabb környezete, aki ugyanazt a nyelvet használja és az oktatási intézmények. Ha a szülő egyedül marad azzal a feladattal, akkor természetes, hogy ez a sokszoros teher nagyon sok új kérdést vet fel számára.

Évek óta erről írok, és jelenleg már tréningeken is ebben segítem a szülőket. Különböző életkorokban más és más aspektusokra kell figyelni és tulajdonképpen minden többnyelvű családnak egy kicsit másféle támogatásra van szüksége. A legkisebbeknél elsősorban azt kell szem előtt tartani, hogy még akkor is, amikor nem indult be a beszéd, legyen energiánk sokat beszélni hozzájuk és olyan játékokat játszani velük, amelyek a beszéd elindulását serkentik.

Fontos, hogy helyes stratégiáink legyenek ahhoz, hogy hogyan használjuk egyik vagy másik nyelvüket, amikor más anyanyelvűek társaságában vagyunk. Mert a gyerekek eredményes nyelvtanulásához az egész közösségre szükség van. Ezért például, ha mi szülők esetleg nem is beszéljük a másik nyelvét, vagy nyelveit, akkor is hasznos megteremteni számukra a lehetőséget, hogy abból is kapjanak elegendő személyes inputot. Néha a kulturális különbségeket nehezebben kezelő szülőknek ez olyan kihívás, amelyhez segítségre van szükségük.

Mi, akik késői többnyelvűek vagyunk, emlékszünk rá., hogyan tanultuk a második nyelvünket, de a tanulási folyamat egészen más, ha gyermekünk például kicsi kora óta egyszerre tanul különböző nyelveket. Ahhoz sem igazán hasonlítható, ahogy egynyelvűek az egyetlen anyanyelvüket tanulják.

Ma már sokmindent tudunk erről a folyamatról és mindenki számára fennáll a lehetőség, hogy tudakozódjon felőle.

FB: Van egy kérdés, ami nagyon foglalkoztat - hiszen Magyarországon élünk, de kétnyelvűek vagyunk. Létezik, hogy egyik nyelv “erősebb” lesz, mint a másik? Hogyan lehet kiegyenlíteni?

MZ: Hadd közelítsek ehhez a kérdéshez a másik oldalról. Vajon létezik-e olyan személy, aki ugyanolyan tempóban és ugyanúgy tanulja a különböző nyelveit? Gyakorlatilag nehéz elképzelni.

Ezzel szemben inkább a nyelvnek azoknak az aspektusaira figyelnék, amelyeknek a jelenlegi tudásunk szerint nincs ugyan érzékenységi küszöbük, vagyis nem egyszerre veszítjük el az ezekre irányuló befogadó készségünket, de a korral ez mégiscsak erősen gyengül.

Például egy felnőtt korban elsajátított nyelv nyelvtanában nagyon nehéz hibátlanul mozogni. Gondoljunk csak a német névelőkre, vagy más nyelvek prepozícióira.

Ha összehasonlítja valaki, hogy ki hibázik ritkábban az alanyi és tárgyas igeragozásban: a külföldön felnőtt gyermeke, vagy a második nyelvként jól beszélő párja, biztos vagyok benne, hogy az előbbi fog nyerni.

Ezekkel szemben a szókincs gazdagítása elé semmilyen életkori határ sem állít korlátot. Életünk végéig bővíthetjük tudásunkat újabb és újabb szavakkal. Ha a gyerekek egyik vagy másik nyelvükön ezen a téren lassabban haladnak, azt mindig be tudják hozni.

Ezzel csak azt szerettem volna jelezni, hogy nagyon sok olyan információ áll rendelkezésünkre, amely egy többnyelvű családban segít mérlegelni, hogy hogyan ítéljünk meg egy-egy helyzetet és ennek megfelelően hová csoportosítsuk az energiánkat.

FB: Ebben teljesen igazad van - és persze nem csak a nyelvtanulásra igaz ez. Mire kell vagy mire érdemes figyelni, ha kétnyelvű gyereket nevelünk vagy épp van a környezetünkben?

MZ: Ne felejtsük el, hogy mindannyian hozzájárulunk ahhoz, hogy gyermekünk milyen viszonyt alakít ki azzal a nyelvével amelyiket számára mi képviselünk. Viseljük büszkeséggel, hogy tudásának forrásai lehetünk és ehhez ragadjunk meg minden alkalmat.

FB: Nagyon köszönöm, hogy meséltél nekünk erről az aktuális témáról és betekintést nyerhettünk ebbe a multikulturális világba.

Kattints a galériára és legalább az otthon nyugalmából utazz egyet Dél-Olaszországban!