Minden idők legjobb Cliója

judittoo,tábla,összehajtható Forrás: judittoo

Természetes, hogy a gyerekek imádnak rajzolni, firkálgatni; és szinte bárhol, bármikor le tudják kötni magukat azzal, ha ceruzát és egy tiszta felületet – optimálisan nem egy szabad falat – kaparintanak a kezükbe. Persze nincs az a papírmennyiség, ami ilyenkor elég lenne. Hacsak nem egy krétatáblácskát teszünk eléjük.

Kétgyermekes édesanyaként folyamatosan keresem a praktikus, hasznos dolgokat, az ötletes és egyedi megoldásokat. Képzelhetitek, mennyire megörültem annak idején, amikor egy kedves ismerősünk kapott külföldről egy textilből varrott, összehajtható táblát. A dologhoz hozzátartozik, hogy akkoriban már komolyabban foglalkoztam a varrással, egy textiljáték készítő tanfolyamot elvégezve saját márka építgetésébe is kezdtem nagy lelkesen. Így arra gondoltam, megpróbálkozom egy saját verzió kialakításával, megvarrásával. Közben nagyon bíztam benne, hogy nem csak én látok benne fantáziát.

irkafirka,tábla,összehajtható
Forrás: judittoo,hu

Hosszas ötletelés és nyomozás után – merthogy a speciális, rajzolható, fekete alapanyagról eleinte azt sem tudtam micsoda, s hogy honnan szerezhető be – kísérletezni kezdtem. A táblácska azután, elnyerve mai formáját, egy Pici Piacon – Budapest egyik legnépszerűbb baba-mama-gyermek dizájner vásárában – debütált a „nagyközönség” előtt, úgy két éve.

A nedves szivaccsal letörölhető Irkafirka egy igazán praktikus eszköznek bizonyult: végtelen mennyiségben lehet rajta alkotni, amivel temérdek papírhulladékot spórolhatunk meg, tevőlegesen hozzájárulva a túlfogyasztás ellen.

irkafirka,tábla,összehajtható
Forrás: Judittoo / Facebook
A repülőgépen is remek elfoglaltság az összehajtható tábla – és kis helyen is elfér.

A zsebében igazi krétával és mini szivaccsal felszerelt táblácska másik, verhetetlen előnye, hogy összetekerve könnyedén hozható-vihető. Bedobható a táskába, a babakocsi-zsebbe és bárhol gyorsan előrántható, ahol nyugodtan kellene várakoznia a gyerekeknek: például orvosi rendelőben, postán, hivatalos ügyek intézése közben, étteremben, vagy utazások alkalmával vonaton, autóban vagy a repülőgépen.

irkafirka,összetekerhető tábla
Forrás: juditto.com

Az eddigi visszajelzések alapján az Irkafirka többszörösen bizonyított. Felhasználásának pedig csakis a képzelet szab határt; játékokat is kitalálhatunk vele, autóutat rajzolhatunk rá, rengeteg lehetőség van benne és nem csak az ovis korosztály számára. Tavaly egy leendő első osztálynak készítettem Irkafirkákat, a betűk tanulásához használták.

Te is csinálhatsz otthon iskolakezdéshez való kellékeket: