Az evamagazin.hu cikke.

Nagyon féltem ugyanis, hogy én leszek az egyetlen, akinek kibuggyannak a hurkái a szambaruhája alól és mindenki engem fog nézni. Azt hiszem, nem voltam egyedül: nők és férfiak egész életeket, legalábbis évtizedeket töltenek azzal, hogy sanyargatják magukat csak azért, hogy beilleszthetők legyenek egy ideálisnak beállított képbe. Ma már kizárt, hogy ilyen módon gyötörjem magam, de ma is előfordul, hogy negatív, sőt időnként kegyetlen gondolatok támadnak a (ma is kétségtelenül meglevő) hurkákat illetően.

Az, hogy mit gondolunk a testünkről, milyennek látjuk magunkat a tükörben vagy a fényképeken, az önértékelésünk egyik legfontosabb pillére. A közösségi média korában, amikor rengeteg fotó és videó kerül a nyilvánosság elé előnyös megvilágításban, esetleg összevissza retusálva, különösen fontos, hogy tudjuk a saját testünket elfogadni, szeretni és ünnepelni, mégpedig úgy, ahogy van.

A galériában található idézetek pontosan ezt szolgálják; segítenek rendet csinálni a fejünkben, amikor például képtelenek vagyunk a család, a gazdasági válság, a karantén és egyebek közepette még a testképünk terén is látni a fától az erdőt (bocs a képzavarért):