Tilos a csók!

Borítókép: Tilos a csók!
Hát ide jutottam. Majdnem egyéves, halálosan komoly, csodaszép kapcsolattal a hátam mögött a barátnőim úgy néznek rám, mint egy szegény naiv nőre, aki még beveszi a mesét.

Hogy a pasi náthás, és emiatt nem találkozhatunk. De ha egyszer tényleg az!
Egy kedvetlen napon kezdődött, és hetekig eltartott. Kirándultunk, a Pasim, a Gyerkőcöm és jómagam. A Pasim néha megállt, szipogott, krehácsolt, az orrát fújta. Láttam, hogy odavan, a férfival ugye nem viccelünk, ha beteg, ezért előzékenyen hazafuvaroztam és letámasztottam az ajtajához. Forró csók, figyelj, szerintem beteg vagyok, fáj mindenem, nehogy elkapd. Elkapni? Én, a vaslady? Másnap jött az sms, hogy lázas, tele van az arcürege. Azonnal csirkeaprólék-levest kanyarítottam, és gyerekemet az apjára (az exférjre) bízva elrobogtam ápolni. Lázat mértem, levest tukmáltam, igazgattam takarót, elláttam tanácsokkal (mézet és citromot csak langyos kamillateába teszünk, hogy megőrizzék értékes hatóanyagaikat). Gyógyulj meg, hogy mihamarabb találkozhassunk! Pár nap múlva összeszedte magát – hiába, a kamillatea és a leves, ugye… Csakhogy akkor már nálam volt a bacilabda. Jaj, dehogy fertőztél meg, ez biztosan nem is a te bacid, különben is én lábon kihordom. Hétvégén veled szeretnék lenni. Legyen valami nyugis program… A következő héten már mindketten dagadt mandulával, duda orral húztuk az igát.

Családi roncsderbi
Beszélgetéseink kezdtek kiábrándító jelleget ölteni, elvégre a szerelmes csacsogás igen ritkán szól az orr- és garatváladékról. A randik katasztrofálisak voltak: többnyire nálam néztünk dvd-t, el-elbóbiskolva, teát szürcsölve.
A kisfiam példás együttérzéssel ellátott mindkettőnket az alapvető tanácsokkal (mézet és citromot csak langyos kamillateába teszünk, hogy megőrizzék értékes hatóanyagaikat), valamint felvilágosított bennünket az immunrendszer náthabacilusok elleni hadjáratáról. Amikor anyai puszikkal akartam honorálni okosságát, enyhe fintorral elhárította: ne, anya… fertőzöl. Hm.
Nem tudom, kitől származik a mondás, hogy a nátha gyógyszerrel egy hét, gyógyszer nélkül hét nap, de ezennel felszólítom, hogy vonja vissza: a harmadik hetünkben a Pasi ismét dobott egy sms-t, miszerint lázas, tele van az arcürege és a hócsukája is (másképp fogalmazott persze). Hörögve követeltem, hogy sírjon már ki az orvosától valami hathatós gyógyszert, mert a kamillatea mézzel és citrommal ebben a küzdelemben elvérzett. Amúgy nem dühömben hörögtem, addigra már így lélegeztem.

Kalapkúra
Megállapodtunk a csókembargóban. Romantikus lelkületű barátnőim ekkor kezdték félteni a kapcsolatunkat, férfi barátaim szemében viszont nagyot nőttem: azt mondták, egy náthás nő minden, csak nem csókolnivaló.
A Pasi naponta többször tudósított az arcüregének pillanatnyi telítettségéről, esküszöm, ha cseteltünk, már nem is az arcát láttam, csak az arcüregét. Sajnos eközben a saját arcüregem is figyelmet követelt magának: ágynak dőltem, és a paplan alatt vacogva csüggedten hallgattam a barátok és kollégák tanácsait a kamillateáról, a mézről és a citromról. Viszonzásképpen felhívtam figyelmüket a mézes-citromos kamillatea kozmetikai célú felhasználására (Kend a hajadra!), és egy vidéki cimbi népi gyökerű javaslatán, a kalapkúrán is elgondolkodtam. (Az ágy végébe teszel egy kalapot, és addig iszol jófajta ürmöspálinkát, míg kettőt nem látsz belőle – mire kijózanodsz, elmúlik a nátha.)

Fő a fertőtlenítés
A Pasi kétnaponta meglátogatott, lelkiismeretesen igazgatta rajtam a takarót, bár leves helyett csípős szószban tocsogó giroszt hozott. Hatéves fiacskám ellenben kifejezetten aggasztóan viselkedett: kiderült például, hogy ő valójában teljesen önellátó az öltözködésben és az étel feltálalásában, csak ne kelljen hozzám érnie. Minden pohár és tál gyanús volt neki – anya, ugye ebből nem ettél, ebből nem ittál? –, ezért rákapott a mosogatásra. Engedélyt kért, hogy használhassa a fertőtlenítő oldatos spricnit, és a mosdót meg a vécécsészét is kitakarította utánam. Lelki szemeim előtt megjelent a kép, amint életem értelme vénségemre meglátogat a betegágyamnál: az arcát nem láthatom, mert vírusvédelmi maszk fedi, gumikesztyűs kezét nem érinthetem… Jaj.
Az orvos egy hét betegácsi után kérésemre visszaengedett a munka frontjára. Kicsit még ziháltam, és furcsán csikizett a tüdőm, de betudtam a nátha utóhatásának (az orrom szelel, miért is aggódnék?). Biztos meggyógyultál? Egész éjszaka köhögtél – kérdezte a Pasim, aki viszont egész éjszaka a tele arcüregével szenvedett. Ő beszél meg nem gyógyulásról, mikor nekem csak vacak utózöngém van? Még visszahozná nekem a csókembargót ez a mamlasz!

Az élet nem áll meg
A munka frontja hiába várt, hétfőn sápadtan, verítékezve, magas lázzal kihívtam az ügyeletet, mivel közlekedni csak négykézláb tudtam. Mire az orvos megérkezett, már éreztem, hogy részletekben fogom kiköpködni a tüdőmet. Az orvos viszont tudta, hogy ez tüdőgyulladás.
A kapcsolatom az újabb csóktilalommal egyre kevésbé hasonlított egy kapcsolatra. A fiam a keze ügyében tartotta a fertőtlenítős spricnit, és kifaggatott mindenkit a tüdőgyulladás mibenlétéről, gyógymódjáról, lehetséges kimeneteléről. Anyám elkottyantotta neki, hogy a tüdőgyulladásba régen bele is haltak az emberek. De akkor még nem volt antibiotikum. Nyugodj meg, anya életben marad. A gyerek rendszeres időnként tágra nyílt szemekkel jelent meg az ajtóban, és lebiggyedő szájjal érdeklődött a hogylétem felől. Annyira édes volt, és annyira összepusziltam volna! De addigra már én is komolyan vettem a csóktilalmat.
Két hétig tartott, mire kikecmeregtem a tüdőgyusziból. Közben a pasim is visszanyerte az arcát, már nem az arcüregéről cseteltünk. Végre randizhattunk, úgy igaziból: ápolás nélkül! Meg is beszéltünk nyolcra egy mozit. Előtte ő még focizik, hetek óta először. Hat után csörgött a telefon. Ő volt. Remegett a hangja.
Szia, értem jönnél autóval? Elestem az edzésen, és hát, nem tudom… azt hiszem, elszakadt az ínszalagom. El kéne vinni a kórházba.

Szerző: Löwenstein Judit, Fotó: Europress
Ez a cikk az Éva magazin 2011. júliusi számában jelent meg. Minden jog fenntartva.