Ezekből az élelmiszerekből kéne többet fogyasztanod a várandósság első trimeszterében

Az élet csodája, hogy egy apró petesejtből és hímivarsejtből 9 hónap alatt kifejlődik egy kisember. Bár az első trimeszter végére még általában a 20 grammot sem éri el a magzat súlya, hosszúsága pedig pár centiméter, mégis óriási lépéseket tesz meg a fejlődésében az első 12 hét folyamán. Az első két hétben még nem következik be a terhesség, hiszen a várandósság hosszát az utolsó menstruáció első napjától számolják, de utána felgyorsulnak az események. A megtermékenyítés után először kialakul a hólyagcsíra, majd további sejtosztódások következnek, és a zigóta eljut a petevezetékből a méhbe, ahol beágyazódik. Ekkor megindul a sejtdifferenciálódás: a külső sejtcsoportosulásból alakul ki a köldökzsinór és a méhlepény, a belsőből pedig az embrió, mely az 5. hétre három csíralemezből áll.
A 6. héten újabb mérföldkő következik: ekkor záródik az idegcső, melyből később az agy és a gerincvelő formálódik, és kialakul a kezdetleges szív, ami el is kezd dobni. Ilyen tájt már formálódik az arc, a végtagok, megkezdődik az orr, a belső szervek kialakulása is. A fej ilyenkor még aránytalanul nagy, hiszen az agy rohamtempóban fejlődik. Hivatalosan a 10. terhességi héttől nevezzük az embriót magzatnak, és ekkora már egészen baba formát ölt, csak nagyon apró méretben. Végtagjai folyamatosan nyúlnak, hajlanak a könyökízületek, az ujjacskák közül eltűnik az úszóhártya, sőt nemsokára a körmök is elkezdenek nőni rajtuk. Lassan beindul az összes belső szerv működése, a külső nemi szervek fejlődése is megkezdődik, bár ekkor még ultrahangos vizsgálattal általában nem lehet pontosan megjósolni a baba nemét.

Ebből az óriási fejlődésből és változásból kívülről még nem sok mindent érzékelni, hiszen általában az első trimeszterben még nem látványos a pocak gyarapodása. De természetesen a kismamák teste is nagy átalakulásban van, elsőként a hormonrendszerük bolydul fel. Orvosok szerint részben ez tehető felelőssé a reggeli rosszullétekért is, de közrejátszik a megváltozott anyagcsere, az ingadozó vércukorszint és vérnyomás, valamint a felerősödött szaglóérzék is. Általános érvényű, mindenkinél bevált tanács nincs az émelygés elkerülésére, de a szakértők szerint leginkább az segít, ha kis adagokban, gyakrabban étkezünk, és elkerüljük a farkaséhséget. És természetesen nagyon sokat számít, hogy mit eszünk. A tévhitekkel ellentétben nem szükséges dupla mennyiségű kalóriát bevinni, kettő helyet enni, a hangsúly inkább a minőségi alapanyagokon legyen. A várandósoknak készült táplálékkiegészítők rengeteg vitamint és ásványi anyagot tartalmaznak, ám nem helyettesítik a kiegyensúlyozott, változatos étrendet.