Ősszel jellemzőbb a szezonális affektív zavar: 7 jel, hogy a kevesebb alvás néha többet ér

A szezonális affektív zavar leggyakrabban ősszel kezdődik
Ez a fajta hangulatingadozással egybekötött depresszív hajlam általában az őszi szezonban kezdődik, és a téli időszakra is átnyúlhat, de van, akinél kizárólag télen alakul ki. A zavar hátterében vélhetően a napsütéses órák számának csökkenése figyelhető meg, hiszen a napfény hatással van a hangulatért és az alvás szabályozásáért felelős hormonok – a melatonin és a szerotonin – termelődésére.
Persze mondhatnánk, hogy ősszel mindenki egy kicsit lelassul, kedvetlenebbek leszünk, az időjárás okozta viszontagságok, illetve az állandó sötétebb és rövidülő nappalok miatt frusztráltabbá és stresszesebbé válhatunk, de alapvetően a legtöbb ember ezt az állapotot hatékonyan tudja kezelni, és megpróbál tenni ellene. A szezonális affektív zavar esetén azonban a „betegek” hagyják, hogy ez a melankolikus, rossz kedélyállapot eluralkodjon rajtuk, belekerülnek egy folyamatos, fáradtságérzettel teli, túlalvással kompenzált ördögi körbe, melyből sok esetben csak az antidepresszánsok és a pszichoterápia jelentik a kiutat. Ez a zavar a depresszió egyik fajtája, mely az érintettek esetében a mindennapokra olyan súlyosan rányomhatja a bélyegét, hogy akadályozva vannak a munkavégzésben, lecsökkennek a társas kapcsolataik, sőt, még a gondolkozásuk és az érzéseik is teljesen megváltozhatnak.

Mit okoz a szezonális affektív zavar?
A probléma kialakulását a D-vitaminhiány és bizonyos hormonok rendkívül alacsony szintje (pl. szerotonin, mely a boldogságérzethez járul hozzá) okozza, de megjelenéséhez a belső biológiai óra átállítódása és a bioritmus általános felborulása, illetve a fokozott stressz, az idegeskedés, az állandó negatív hozzáállás és a rossz gondolatok egyaránt hozzájárulhatnak.
A szezonális affektív zavar rengeteg kellemetlen problémát okozhat, tünetei pedig a depresszióhoz hasonlítanak leginkább, ám a kettő között a különbség az, hogy míg a hangulatzavar ősszel és télen alakul ki leginkább, addig a depresszió számos ok miatt előjöhet, illetve tulajdonképpen bármikor szembesülhetünk vele. A szezonális affektív zavar során a betegek elveszítik minden iránt az érdeklődésüket, és teljesen érdektelenné válnak. Nem akarnak senkivel sem találkozni, kikapcsolódni vagy relaxálni, problémába ütközik a napi tevékenységeik és a munka elvégzése is. Folyamatosan szoronganak, szomorúak és letörtek, állandóan szénhidráttal tömnék magukat, melynek következtében motiválatlanná is válnak, illetve koncentrációs nehézségek alakulhatnak ki náluk. Mivel a betegek folyamatos energiahiányban szenvednek, rendkívüli fáradtságérzet és állandó alvás (sok esetben túlalvás) jellemzi a mindennapjaikat. Ha tehetnék, folyamatosan az ágyat nyomnák, és egyfolytában aludnának. Azt pedig mind tudjuk, hogy ahogy a nem megfelelő mennyiségű pihenésnek, úgy a túlalvásnak is komoly egészségügyi kockázatai lehetnek.
Olvasd el galériánkból, mely tüneteket vonja maga után a folyamatos alvás!
- "A kamaszlányok fele érzi magát kevésbé szépnek a social media hatására" - Megérkezett a Testkép podcast 3. évada B. Nagy Réka énekesnővel és Fóris Szandra pszichológussal A Testkép harmadik évadának nyitóepizódjában a közösségi média testképre gyakorolt hatásait vizsgáltuk szakértő vendégünkkel,...