Szex nélkül is működik egy kapcsolat?

Borítókép: Szex nélkül is működik egy kapcsolat?
Fölötte állnak? Lelki társak? A szellem az igazán fontos? Szex kizárva?

Kézfejét lassan végighúzza a fiú hátán. A meleg és sima bőr megfeszül a lapockák között, de a fiú nem ébred fel, csak sóhajt egyet, ahogy a hátára fordul. Réka ijedten kapja el a kezét, nem akarja felkelteni, hiszen mindjárt mennie kell, három óra múlva már a repülőn ül. Most érzi meg, mennyire hosszú lesz ez a másfél hónap a másik nélkül, tegnap kellett volna, tegnap éjjel, gondolja, most már nincs idő. Igaz, valahogy sosincs idő, ha visszaszámol, kiderül, hogy már vagy négy hónapja nem voltak együtt. Most épp azért, mert este pakoltak, beszélgettek, aztán ittak néhány pohár bort is búcsúzóul, és olyan fáradtan dőltek az ágyba, hogy mindketten azonnal elaludtak.

Kemény csaj
Réka nézi az alvót, és nem tudja elnyomni magában azt az érzést, hogy hibát követ el, nem volna szabad elengedni ezt a fiút, hiszen szereti, már három éve szereti, és nem akar soha senki mást, csak őt. Talán meg kellene mondania, hogy mit érez, most vagy soha. Ránéz az ébresztőórára, két perc múlva csörögni fog, fél óra múlva Zsolt úton lesz London felé, és ő megint nem vall szerelmet, nem beszél az érzéseiről. Itt marad egyedül, lelke csordultig tele, de majd csak lesz valahogy. Néhány nap, és megszűnik ez a feszítő érzés, el lesz foglalva, ott a munka, a zöldekkel is lesz dolga és hát vannak barátai, de minden más lesz Zsolt nélkül.
– Más lesz így nélküled – suttogja Réka.
– Mi van? Elaludtunk? – a fiú felriad.
– Nyugi, még csak most fog csörögni az óra. Csak azt mondtam, hogy hiányozni fogsz.
– Te is nekem, édes. Te édes-édes. És okos is – Zsolt megcsókolja a lány homlokát. – Ügyes legyél a tárgyaláson ma, hallod?
– Mindig ügyes vagyok…
– Naná, kemény csaj vagy, tudom én.
– Mindened megvan? – Réka kipattan az ágyból. – Csinálok reggelit!
– Nem kell, majd eszem a gépen. Inkább gyere, bújj ide még egy percre. Most úgyse látsz egy darabig. Réka visszabújik, hideg lábának jólesik az ágy melege, átölelik egymást, kerek a világ. Talán most még lehetne, most még gyorsan behozhatnák az elmúlt hónapokat, az elmaradt öleléseket, vallomásokat… De Zsolt nyújtózik egyet, felkel és elindul a fürdőszoba felé. Réka nézi, valami keserű ízt érez a szájában, megpróbálja lenyelni, a torka összeszorul. Na, sírni azért nem fog a kemény csaj, mondja magában, azt azért nem.

Helló, London!
Zsolt a londoni ösztöndíjra egyáltalán nem számított. Amikor megpályázta, arra gondolt, lesz, ami lesz, megpróbálja, de ha nem jön össze, akkor sincs semmi, majd kutatja az angol történelmet itthon. Zsolt alapvetően így állt a dolgokhoz – Rékához is –, vagy sikerül, vagy nem, megpróbálja. Vesztenivalója nincs. Amikor először meglátta a lányt, azt gondolta: akkora a szeme, mint két kávéscsésze, ha okos is, akkor elvesztem. Réka pedig okos volt, ügyvédként dolgozott, aktív környezetvédő volt, mellesleg franciát tanított gyerekeknek.

Zsolt ezt még azon az éjszakán kiderítette, amikor a bulin „véletlenül” Réka mellé sodródott és megkérdezte tőle, szereti-e az angol reggelit. Réka azt válaszolta, ahhoz képest, hogy vegetáriánus, nincs vele baja, úgyhogy Zsolt még éjfél előtt meghívta egy kolbász- és szalonnamentes brit reggelire, bár arra ő sem számított, hogy hajnalig beszélgetnek majd. Az első randevúk így teltek, reggelig tartó beszélgetésekkel, és a fiú azon kapta magát, hogy bár hetek óta udvarol és naponta találkoznak, a kézfogásnál még nem jutottak tovább. Valahogy mindig elszövegelték az időt. Rengeteget vitatkoztak, politizáltak, cikkeket küldtek és olvastak fel egymásnak és mindenről volt véleményük, amit lelkesen meg is osztottak. Megtaláltam a másik felem, mondta Zsolt a barátjának, ilyen okos nő nincs még egy, hidd el. Ha lassan is, de a szerelem a sok szöveg mellett azért beérett, és egy délután, amikor Réka épp az egyik vesztesnek hitt, ám sikerre vitt ügyét mesélte el a fiúnak, Zsolt nem bírta tovább és megcsókolta. Egy hét múlva összeköltöztek. Ők voltak a mintapár, velük példálóztak a társaságban, és mindenki már az esküvőt várta. Ők is.
– Hozzám jössz? – Zsolt egészen közel hajol, szája a lány hajához ér.
– …
– Nem mondasz semmit?
– Most kell? – Réka nevet. – Pont most? Nem korai egy kicsit?
– Egy éve vagyunk együtt. Szerinted korai?
– Nem tudom, még sose kértek meg. Ja, de egyszer majdnem.
– Ennyi? – a fiú hangjában sértődöttség. – Én komolyan kérdeztem!
– Jaj, most mi van? Ne csináld, majd még kitaláljuk, hogy lesz. Nem kell ezen görcsölni, te gyagya.
– Akkor igen? Vagy gyagyához nem mész feleségül?
– Na, majd megbeszéljük, jó? Most aludjunk, holnap nehéz nap lesz – Réka megsimogatja a fiú vállát.
– Jó. Majd megbeszéljük. – Zsolt elfordul, meg sem csókolja. Néhány perc múlva már egyenletesen szuszog. Réka pedig nyitott szemmel bámulja a plafont, és arra gondol, hogy ezt elszúrta. Azt hitte, jó fej lesz, laza, de elszúrta. Az anyja mindig azt mondta: lányom, ne fuss olyan szekér után, amelyik nem vesz fel. Réka megfogadta a tanácsot, sosem éreztette egyetlen fiúval sem, hogy szüksége van rá, hogy jelent valamit. Amikor már egészen biztos volt a dolgában és meghódította az illetőt, akkor is kínosan ügyelt arra, nehogy nevetségessé váljon a másik szemében, érzéseiről nem beszélt, tartotta magát. Független nő volt, aki egyedül is megállja a helyét, és kapcsolataiban ezt éreztette is. Amikor Zsolt azon az éjszakán megkérte a kezét, ösztönösen nem vette komolyan a fiút, igaz, közben megijedt attól, hogy mennyire boldognak érezte magát. Aztán győzött a rutin: ő ugyan nem erőlteti rá magát senkire – ha kell, kell, ha nem, úgy is jó. Éppen ezért nem kezdeményezett az ágyban sem, ha Zsolt nem közeledett, ő többnyire egy puszival zárta a napot.

Tiszteld a nőt
Eleinte nem számított, ki közeledik a másikhoz, de az első szenvedéllyel teli év után, a fiú jó néhányszor a szemére hányta, hogy sosem indul be, mindig tőle várja, hogy megtegye az első lépéseket. Réka nem értette, mi a baj ezzel, ő a nő, hódítsák meg, tessék, itt van. Zsolt simogatást várt, odabújást, kényeztetést. Belefáradt az állandó ostromba. Réka viszont nem volt cicamica, elvárta, hogy ne csak a nőiségét, hanem a személyiségét is tiszteljék. És Zsolt tisztelte is, ahogy teltek a hónapok, és alaposan megismerte a lány kristálytiszta logikáját, tudatos gondolkodását, határozottságát, egyre jobban tisztelte, szerette és büszke volt rá. Te vagy a lelki társam, mondta a lánynak. Még mindig rengeteget beszélgettek, partnerek voltak mindenben, vagyis majdnem mindenben, mert a simogatásokra egyre kevesebb idejük maradt. Egyre ritkábban találták meg egymás testét, miközben szellemük szinte összeforrt. Fontosabb dolgokkal voltak elfoglalva. Amikor Zsolt megkapta a londoni ösztöndíjat, közös sikernek könyvelték el, és mindketten biztosak voltak benne, hogy a fiú karrierje hamarosan megindul a csúcs felé.

1:1
Zsolt hat hétig volt távol. Réka nehezen viselte, hogy nincsenek együtt, pedig naponta e-maileztek, skype-oltak, majdnem annyit beszéltek, mint otthon. Mégis, hiányzott a fiú, Rékát a távolság ébresztette rá, hogy kötődése erősebb, mint hitte. Olyan tiszta szerelem ez, gondolta, mint a hegyi tó, olyan mély és tiszta. És jeges, fagyott… – szólalt meg egy hang a fejében. Gyorsan töltött magának egy pohár bort, de a szó ott motoszkált a fejében: jeges, fagyott. Hirtelen úgy döntött, elmegy otthonról, emberek közé vágyott, hangokat akart, zenét, tömeget. A törzshelyére ment, mint minden péntek este, most is tömeg volt, ráadásul koncertnap, ilyenkor már a bejárat előtt megkezdődött a várakozás. Egy kollégája állt ott a sorban, megörült neki, kedvelték egymást, igaz, munkában ellenfeleknek számítottak. A bárpulthoz már együtt ültek fel, a fiú azonnal heves udvarlásba kezdett, Réka pedig úgy érezte, mégiscsak jó dolog lehet néha prédának, igazi, vonzó prédának lenni. Valahogy tetszett neki ez a szerep, nő volt, ízig-vérig nő és semmi más. Néhány kör ital után már teljesen helyénvalónak tűnt, hogy hajnalig csókolózzon az egyik sarokban, és az is, hogy később felmenjen a fiú lakására. Másnap elmenekült, mielőtt a kollégája felébredt volna. Háborgó lelkiismeretét azzal nyugtatta, hogy az este túl sokat ivott, de a lelke mélyén tudta, ez nem a teljes igazság. Bizonyítékra volt szüksége, bizonyítékra, hogy képes szerető lenni, hogy nem lelki társ, csak nő, akire vágynak. Zsolt két hét múlva hazajött. Lelkesen mesélt az útról, új kapcsolatai lettek, máris visszahívták nyárra, hogy tartson egy szemináriumot. Réka szórakozottan hallgatta, nem szólt, csak bólogatott.


– Figyelsz rám? – Zsolt csodálkozva néz rá.
– Persze. Csupa jó hír! – Réka lelkesedni próbál.
– Más vagy. Történt valami?
– Nem. Te mondd, nem csaltál meg? – Zsolt azt hiszi, rosszul hall. Ez meg milyen kérdés? Köztük ez eddig nem volt téma…
– Ez most komoly? Vagy hülyéskedsz? – kérdezi. – Azt hittem, mi felette állunk az ilyesminek, hogy a mi kapcsolatunkban több van ennél…
– Szóval volt valakid – Réka lehajtja a fejét. Zsolt hallgat egy percig.
– Volt. De nem számított. Nem lehet egy lapon említeni veled. Nem számított, érted? – Zsolt a keze után nyúl. Réka belekapaszkodik, szinte fáj.
– Én is.
– Mi van?
– Nekem is összejött valaki – Réka ahogy kimondja, megkönnyebbül –, de már nincs közöm hozzá. Nagyon vártalak – mondja, még mindig fogják egymás kezét.
Aznap este furcsamód nem beszéltek sokat. Még mindketten gyorsan elmesélték a kalandjukat – Zsolt az egyik egyetemi tanár megunt feleségével töltött el néhány viharos órát – , és meggyőzték egymást, hogy egy kapcsolatban az őszinteség mindennél fontosabb. Valamint hogy nekik ez nem árthatott, hiszen egészen más szinten vannak, lám, meg is beszélik. Aztán kimerülten ágyba bújtak, újra szorosan megfogták egymás kezét, így aludtak el. Megkezdték a hatodik szexmentes hónapot. Legalábbis egymással.

Fotó: Europress, szöveg: Fülöp Virág

Hogy szexelnek a világ különböző tájain? Galériánkban mutatjuK!