Saját idő: kisgyermekes anyák hordozzák ezt a fogalmat csatazászlójukon az életben maradásért vívott küzdelemben.

Pedig még nem is olyan rég, mielőtt nekiálltak volna benépesíteni a Földet, minden idejük szabadon hömpölygő saját idő volt – csak nem tudták, mi az. Kapkodtak, elkéstek, azt sem tudták, hol áll a fejük, most meg visszasírják azokat a ráérős éveket. Szakállas közhely: csak azt becsüljük, amit már elvesztettünk.

A fridzsider oldalát beborító firkák, a párnacsaták és a ragadós kis esti puszik mindennapjaink lételemei: nélkülük már nem lehetnénk igazi önmagunk. Ami viszont nagyon hiányzik, az az egyedüllét − ha jut belőle egy csöpp, ünnepivé lesz tőle a legbanálisabb pillanat is.

Régen, a gyerek előtti aranykorban, az ember unottan dobálta be a kosarába a napi tej-kifli-túró rudi adagot, ma egy magányos, épp ezért hatékony nagybevásárlás maga a színtiszta boldogság. A vécépucolás, az undokságok legalja most valóságos kéjfürdő, feltéve, hogy mindenki elhúzott a parkba, és egyszer a büdös életben végig lehet hallgatni a tudományos magazint a rádióból.
Vannak persze fokozatok.

A magánperctől a magánórán át a magánnapig

Az a legszerényebb saját idő, amikor az embertől épp senki nem kérdez semmit. A másodperc töredéke is számít, csak ne legyen feladat és ne legyen zaj. Noémi legutóbb a síparadicsom bejáratánál várakozó autók sűrűjében lepte meg magát három fejedelmi perccel. „A sorban álló autók ülésein gyermektelen párok és i-podos kamaszok szülei dőltek hátra kényelmesen, én meg a kisfiam után kapkodtam, nehogy odatotyogjon a kocsi kerekéhez és lenyalja, nyugtáztam a nagylányom balettelőadását, amelyet a jeges útpadkán rögtönzött, de amikor negyedszer kezdtek el egyszerre üvölteni, kiragadtam a kikapcsolódásból a térkép-tanulmányozásba menekülő férjemet, és a két gyereket az ölébe nyomtam: gyakorolják a vezetést. Autónk fülsiketítően dudált, villogtak vészjelzői, ablakai fel-le jártak, én pedig két percre hátat fordítottam a családomnak, és elmélyülten tanulmányozni kezdtem a fenyőfák ágait vastagon borító dér természetrajzát.”

A saját idő következő fokozatához, a magánórához már alkudozni és szervezkedni kell. Ilyen egy fodrász a hétvégén, ilyen a vacsoráztatás-fürdetés-lefektetés szentháromsága helyett egy jó kis esti munka vagy a csajokkal egy pohár ital, esetleg egy Pilates-óra, amelynek időpontját a Ház Ura is beírja a naptárába.

Több magánórát csak akkor lehet elérni, ha a nagyszülők/nagynénik beszállnak a gyerekfelügyeletbe. Az a tudat, hogy a gyerekek jól mulatnak, sok mindent igazol: egy manikűrt, egy arcmasszázst vagy akár egy mozit, egyedül. A tervek olykor füstbe mennek, de nem szabad feladni. Álmainkban is dacolhatunk a valósággal. Különben is, az edzés segít fenntartani az erőnlétet.

A mámorok mámora: a magánnap. Egy szabad hétvége egyedül egy hotelben! Jutka otthon van a gyerekeivel, és minden évben kap egy ajándék víkendet az anyósától. „Egész évben erre várok. Az anyósom szobát foglal nekem egy szép kis szállodában. Megérkezem, ledobom a ruhám, a minibár felével együtt beveszem magam a fürdőkádba, aztán egy puha, fehér frottírköpenyben elterülök dévédézni.” A csúcsfokozatú saját időhöz tilos a partner, különben oda lyukadunk ki, ahonnan hanyatt-homlok elmenekültünk: az iskolai szünet vagy a megrepedt lefolyócső teendőinek taglalásánál.

Nem mindenki szereti

Tiszta őrület, mit lehet ezen nem szeretni? Pedig vannak rendes, normális nők, akik a magánidő-hajszolásban az erkölcsi züllés, a rossz anyaság tünetét látják.

Én egy kis szabadidőtől jobb ember leszek. Érzem, ahogy üzemanyaggal telítődik testem-lelkem tankja. Utána ezerrel repesztek. Barátnőm, a kétgyerekes Anna, aki már ötödik éve hanyagolja a pályáját, nem győz korholni. „Miért nem azokkal töltöd a szabad idődet, akiket a legjobban szeretsz, és akiknek szükségük van rád?” Anna maga a két lábon járó önzetlenség.

Persze, hiszen van, aki arra született, hogy családanya legyen élete minden pillanatában. És vannak olyanok − nem is kevesen −, akik nem tudják, nem akarják levetkőzni leánykori lényüket, és imádott gyermekeik távollétében is képesek élvezni az életet vagy éppen alkotni.

A főállású anyák a hétvégi saját időt elvitathatatlan jussuknak tartják. A dolgozó nők helyzete nehezebb. „Vagy az irodában vagyok, vagy otthon a gyerekekkel – mondja Kati. – Jelenleg se időm, se energiám máshoz.” Kati a földalattin olvas, fodrászhoz ebédidőben jár, és szombat reggel, amikor a férje elviszi a gyerekeket uszodába, sose bújik vissza az ágyba az újsággal. Rossz a lelkiismerete, hogy nem fordít elég időt a családjára. Pár saját percet csak esténként vesz ki: amikor lefekteti a gyerekeit, kimegy az erkélyre egy bögre forró csokival. „Olyankor senki ne zavarjon! – mondja. – Nem hámozok krumplit, nem teregetek, nem telefonálok, csak egyszerűen vagyok. Ez az én kikapcsolódásom.”

Időmegosztás

Hanna szerint a szabad idő a legnagyobb ütőkártya a kapcsolatban. „Nem is tudok elképzelni súlyosabb okot a szóváltásra két ember közt, akiknek gyerekei vannak.” És ez mindig is így volt. Egy régi gyerekmesében Juli és Öcsi örökké pecázni akar, anyuka és apuka meg folyton egymás nyakába varrják őket. Apuka az újságja mögül azt dörmögi: nincs pecázás, mert nincs háló. Mire anyuka levágja két régi harisnya fejét, ráhorgolja őket egy-egy drótkarikára, botot erősít hozzájuk. „Na, itt a háló! Mehettek apátokkal horgászni!” El lehet képzelni apuka arckifejezését.
Amikor egy-egy hétvégén áldásomat adom a férjem haverozására (beülnek egy kocsmába és marhaságokkal tömik egymás fejét), nagyon élvezem önnön gavalléros bőkezűségemet, de közben jól bevésem az emlékezetembe, hogy ezt egyszer még bevasalom rajta. Emma sokkal nagyvonalúbb: „A férfiaknak is joguk van magánidőre – mondja. – Csak az enyém sajnos annyira hálás, hogy éjjel kettőkor sms-ekkel bombáz: szeretlek. Háromkor: már megyek haza. Amikor én az igazak álmát aludnám.”

Bűntudat nélkül

Ez a lényeg! Az önvád mindent elrontana. Ha másképp nem megy, össze lehet kapcsolni a saját időt valami hálátlan feladattal. „Amikor nagyon felhúzom magam – meséli Hanna –, az egész család legnagyobb megdöbbenésére kirohanok a lakásból... na jó, gyakran csak a sarki kis boltig, de az is felüdülés, hát nem?” Emma, ha már megsüketül a lármától, befészkeli magát az ágyba és iktatja a számlákat. „Csak eléggé elkeseredettnek kell lenni, és a háztartási adminisztráció is maga a megváltás” – mondja.

Juli kéthetente szombat délután esik neki a főzésnek – olyankor a férje elviszi valahová a gyerekeket –, és amikor este leteszi a fakanalat, a mélyhűtő tele van bolognai mártással, rakott hússal, túrós palacsintával. „Halálra dolgozom magam, de ki csinálja meg, ha nem én? – mártírkodik, amikor a férje hallótávolságon belül van. Később azonban megsúgja: nincs jobb élmény annál a biztos tudatnál, hogy pár órát egyedül lesz a lakásban, senkit nem kell kerülgetnie, és végre szégyenkezés nélkül százszor meghallgathatja a Gyöngyhajú lányt.