„Az életünknek egyedül a boldogság lehet a célja”

Borítókép: „Az életünknek egyedül a boldogság lehet a célja”
Szalóki Ági szenvedélyes jógázó, aki tervezi, hogy egyszer oktatni is fog. Az énekesnővel a közelgő Jógafesztivál kapcsán beszélgettünk, amely március 30-án lesz az Akvárium Klubban, és ahol Ági két alkalommal is szerepel.

Elvégeztél egy jógaoktató tanfolyamot. Tanítasz is?
Még nem, de szeretnék. Gyerekjóga-oktató képzést végeztem, most pedig nőijóga-oktatóira járok. Emellett az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar zeneterápia alapozó képzésében veszek részt.
Mióta jógázol?
Másfél éve. Hosszú idő után éreztem, hogy szeretnék tanulni.


Fotó:Emmer László, szalokiagi.hu

Hogy történt, hogy ennyire rákattantál a jógára?
Soha nem sportoltam rendszeresen. Kicsiként úsztam és művészi tornára jártam, népitáncoltam, de egy év után mind abbahagytam. A gimnázium alatt és utána is büszke voltam arra, hogy nem mozgok, utáltam mindent, ami a testtel volt kapcsolatos. Pózoltam, így lázadtam. Pedig jól futottam, imádtam rúdra, kötélre mászni, szüleimtől hajlékonyságot örököltem. Igazán a táncházban mozogtam ki magam, a szédületig táncoltam moldvai kőművesekkel. A testépítő-szépítő kultúrától idegenkedtem, azonosítottam a fitnesz-aerobik-pláza-videoklip világgal. Hogy rákattantam a jógára, az annak lehet a jele, hogy élvezetet nyújt, érzem a rám gyakorolt pozitív hatásait.


A képen nem Szalóki Ági szerepel. Fotó: Mandala Jóga Stúdiók

Ezek szerint valaminek nagyon meg kellett változnia az életedben.
Tíz éve voltam már mélyponton, akkor a depresszió jelei mutatkoztak rajtam. Konditerembe kezdtem járni, majd pilatesórákra. Elkezdtem újra énekelni. Hihetetlenül aktív időszak következett és testi megújulás. Számos sikert és jó élményeket köszönhetek ennek az időszaknak, ám megfeledkeztem arról, hogy bár a testem sikerült felébresztenem, magamban tovább hordoztam mindazt a fájdalmat, ami eredetileg rossz állapotom okozója volt. Ráadásul a rengeteg föllépésre hivatkozva a pilatest is hanyagolni kezdtem. Ismét mélyponton találtam magam. Észbe kaptam és erőt vettem magamon, a gyógyuláshoz Nagy Csilla táncosnőtől magánórákat vettem, hetente 7-8 órát, meditációs kurzusra iratkoztam be, majd rátaláltam a jógára.

A Jógafesztivál, amelyen többek között Szalóki Ági is tart foglalkozásokat, március 30-án lesz az Akvárium Klubban. Részletek:jogafesztival.hu

Milyen jógafajtát gyakorolsz?
A hatha jóga különböző fajtáit. Eleinte heti egy-két alkalommal mentem különösebb elvárások nélkül. Az elején olyan élmény ért, mint gyakorlás vagy zenélés, játék közben. Önfeledten, a mozdulatokba, légzésbe belefeledkezve kizártam a külvilágot, az oktató hangja, mint a magzathoz az anyáé, valahogy úgy jutott el hozzám. Szórakoztatott, hogy az utcán kezdtem a testemet térben látni, mintha egy videójáték szereplője lettem volna. Olyan is előfordult többször, hogy egynek éreztem magam a saját környezetemmel. Öt hónap után véletlen betévedtem egy középhaladó dinamikus jóga órára. Azt gondoltam, te atyaég, megfulladok, nem tudom kontrollálni magam, de azért végigcsináltam és ott is ragadtam, szeretem azóta is. Most szinte minden nap gyakorlok és élvezek minden órát, a lassabbakat, meditatívabbakat és a dinamikusakat egyaránt. Talán szerencsés tulajdonság a gyakorláshoz, hogy van bennem megfelelési kényszer, jó akarok lenni, szeretnék fejlődni, amit csinálok, jól csinálni.


A képen nem Szalóki Ági szerepel. fotó:Mandala Jóga Stúdiók

A jóga biztosan érezhetően segített az éneklésben is.
Az önátadásban leginkább. Sokkal jobban képes vagyok uralni a színpadot, és keveset szorongok. A jóga olyan a test számára, mint egy lakmuszpapír, kimutatja, milyen állapotban van az ember, mely területeken vannak elakadások az életében. Ami az éneklést illeti, tulajdonképp az is jóga és meditáció és komoly szellemi és fizikai munka is egyben.
Mit fogsz csinálni a március 30-i Jógafesztiválon?
Délelőtt a gyerekekkel énekelek, játszom, délután mantrázni hívom a felnőtteket.
Mi az, amit a jógázás révén megtanultál?
Az életünknek egyedül a boldogság lehet a célja. Nem uralkodhat fölöttünk semmilyen szabály, ami ezt elveszi tőlünk. Sanyargatjuk magunkat, elfelejtünk élni, aztán csodálkozunk, ha belebetegszünk és vissza kell vásárolnunk az egészségünket. Ez a Dalai Láma gondolata egyébként. Fontos a saját határaim tisztelete. Ez az egyik legnehezebb feladat számomra.És végül: felesleges és romboló gondolatok, illúziók, koncepciók rabjaként élni. Megnehezíti a jelenlétet. Márpedig hol máshol lenne legjobb, mint éppen itt és most?

Szalóki Ági website-ja:szalokiagi.hu

A Jógafesztivál, amelyen többek között Szalóki Ági is tart foglalkozásokat, március 30-án lesz az Akvárium Klubban. Részletek: jogafesztival.hu