Így alakítsd jókedvvé a stresszt! - 4 tipp

Borítókép: Így alakítsd jókedvvé a stresszt! - 4 tipp Forrás: europress
Stresszhelyzetben is meg kell tanulnunk pozitívnak maradni, nem befeszülni, jókedvűnek lenni! 4 tipp, hogy mindez könnyebben menjen.

Nincs mit szépíteni rajta: rohanó világban élő, rohanó, – legalábbis lépést tartani próbáló -, sokszor túlterhelt emberek vagyunk. A stressz nem csak néhanapján környékez meg bennünket, hanem gyakorlatilag szerves része az életünknek. Persze mi alakítottuk így, a többi sokmillió dolgozó, szorgoskodó, tenni akaró embertársunkkal karöltve. Amit viszont elfelejtettünk a nagy fejlődés, előrejutás, haladás, átalakulás és állandó megújulás közepette, az az, hogy a mi emberi energiáink, belső erőforrásaink bizony nincsenek arányban az általunk teremtett közeg tempójával. Így hát igyekszünk nap mint nap felnőni a feladathoz, hogy felvegyük ezt a tempót és mintegy szupersebességre kapcsolva, erőnkön felül teljesítsük az arra a napra kitűzött céljainkat, terveinket. Ezzel együtt pedig hosszútávon olyannyira kimerítjük a szervezetünket, hogy állandóan túlterheltek leszünk, mi több, már az egyszerűbb, mindennapos dolgoktól is úgy begörcsölünk, mint egy futástól elszokott vádli, félmaraton után.

[cikk=45693]

Jó lenne, ha képesek lennénk legalább annyira tudatosan létezni és egyengetni mindennapjainkat, hogy fel tudjuk mérni az elénk gördülő akadályok, stresszes helyzetek valós súlyát, és annak megfelelően, rövid mérlegelés után cselekednénk. Mondani könnyű, megcsinálni már picivel nehezebb, de persze nem is mindig kell, hogy 100%-osan teljesítsünk. Ha viszont egy kis odafigyeléssel és következetességgel gyakoroljuk a nehezebb szituációink, rosszabb pillanataink kezelését, idővel beérik a gyümölcse, és később sokkal rugalmasabban, pozitívabb hozzáállással oldjuk majd meg az elénk gördülő feladatokat. Íme 4 fontos gyakorlat, amit érdemes rutinná alakítanunk, hogy lazábban vegyük a nehézségeket!


1. Tarts szünetet, hogy gondolkozhass!

Ne sodord magad még inkább feszültségbe, ha már amúgy is felfokozott állapotban vagy! Reggel van, el kell indulni, de a gyereked zokog, mert a kedvenc kisautójának kitört a kereke, és így nem lehet elvinni az oviba; a kutya ugat, mert nem érti a „hisztit”, a pirítósod ezalatt szénné égett és még azt a sálat sem találod, amit tegnap tuti biztos, hogy oda tettél az előszobába! Ehhez hasonló helyzet már biztosan milliószor történt mindenkivel! Ahelyett, hogy kifordulnál magadból, és kiabálnál, csapkodnál és kapkodnál, lassíts le egy percre! Vegyél néhány mély levegőt, gondolkozz el rajta, milyen viselkedés most a legcélravezetőbb! Öleld meg a kis bőgőmasinát, nyugodt hangnemben mondd el neki, hogy ha mára választ egy másik autót, akkor mire hazaér, a kedvenc is meg lesz szervizelve! Dobj fel egy másik sálat, simogasd meg a kutya kobakját és tegyél be egy új kenyeret a pirítóba, vagy egyél egy gyümölcsöt! Lám, mégsem dőlt össze a világ, a nap megy tovább vidáman, mintha mi sem történt volna, mert nem állítottuk be katasztrófahelyzetnek a szituációt! Néhány másodpercnyi nyugalom a fejedben felér egy megváltással! Utána sokkal tisztábban és célravezetőbben megy majd a cselekvés.


2. Nevess a dolgokon!

Amikor minden mindennel összejön, és úgy érzed, hogy a világ a feje tetejére állt, de leginkább megbecsülni sem tudod, mikor végzel a rengeteg tennivalóddal, berobban és eláraszt a stressz, az idegeskedés. Nyilván ezek azok a pillanatok, amikor esélyed sincs egy nyugtató sétára, egy feszültség levezető kocogásra, vagy tíz perc nyugira, amikor fogjuk rá, meditálsz. Megoldás: mosolyogj! Nevesd ki a helyzetet, mert ha megoldást nem is hoz azonnal, a humor felszabadít, erőt és lendületet ad, felfrissít! Ha már úgy is el kell végezni egy feladatot, legalább ne érezd úgy magadat, mintha a fogadat húznák: mosolyogj, nevess, gondolj valami viccesre! Ettől könnyedebben veszed és oldod majd a dolgokat, mintha teljes erővel ráfeszülnél.


3. Emlékezz rá, hogy nem állandó!

Bármi is okozza a túlterheltségedet, idővel túl leszel rajta. Mert ez a világ már csak ilyen: egyszer nyakig benne vagyunk a gondokban, megoldjuk őket, nyugi van, aztán jön a következő. De a lényeg, hogy mindig lesz valahogy, olyan nincs, hogy megáll az idő és úgy marad! Tehát, ha épp túlstresszelsz valamit, figyelmeztesd magad, hogy ez még nem a világvége! Eddig is mindent megoldottál, most is lesz valahogy, kár azon aggódni, hogy mi sülhet el rosszul! Koncentrálj a pozitív kimenetelre, a dolgok jó oldalára, lásd meg mindenben még a legapróbb előnyt is! Tudd, hogy túl leszel rajta, és hogy semmi nincs hiába; hiszen az élet egy nagy, folytonos tanulás: felkészülünk az adott feladatra, vagy sem, vizsgázni mindig fogunk, de a vizsgadrukknak már csak halvány emléke lesz meg, mikorra túl vagyunk a nehezén. Mantra: "Csak arra gondolok, hogy milyen jó lesz!


4. Ne reagálj indulatból!

Amikor feszültek vagyunk, sokszor ingerlékenyen, meggondolatlanul reagálunk, vágunk vissza bizonyos dolgokra. Lehet, hogy tényleg úgy gondoljuk, amit mondunk, de az is lehet, hogy csak a pillanatnyi felajzott állapotunknak betudható a viselkedésünk. Sajnos egy-egy ilyen élethelyzetet, már rögtön a megtörténte után is bánunk, hiszen általában negatív következményekkel jár számunka. Ezért ilyen esetben, próbálj meg megnyugodni, visszatérni a tudatos gondolkodás szintjére, mielőtt cselekvésbe kezdesz! Ha például mindenképp ki akarod írni magadból a dühödet, vagy felháborodásodat e-mailben, legalább ne a válasz gombra kattintva pötyögd be a sorokat, – hogy a pillanat hevében véletlenül elküldd a félkész, vállalhatatlan „terméket”,- hanem nyiss egy új ablakot, írd ki magadból, és amikor már megnyugodtál, akkor mérlegelj, hogy megállják-e a helyüket a gondolataid, vagyis elküldhető-e a címzettnek! Legyen ez igaz minden felfokozott szituációra, próbálj meg a lehetőségekhez képest minél gyorsabban visszakerülni egy nyugalmi szintre, és onnan folytasd a kommunikációt! Ne hagyd, hogy egy hirtelen jött negatívum elrontsa a kedvedet és a napodat, igyekezz minél hamarabb visszazökkenni az alapállapotba!

[cikk=48453]


Tipp: Éles helyzetekben hasznodra lehet a „számolj húszig”, vagy a „gondolj egy számodra kedves dologra/ személyre/zenére” módszer, ami segít elhessegetni a hirtelen és megfontolatlan gondolataidat, és a feszültségből újra vállalható mederbe terelni a beszélgetést!


Ha megfogadod ezeket a tanácsokat, – akár csak egyet is kipróbálsz közülük-, nagyon fontos, hogy mindig következetes maradj, és igyekezz jó szokássá formálni az általad választott viselkedésmintát! Így nem csak saját magad számára leszel egyre kiegyensúlyozottabb, jókedélyűbb, hanem a téged körülvevők is egy jóval összeszedettebb, vidámabb barátot, ismerőst, családtagot, kollegát ismerhetnek meg benned.