Séta a világ legnagyobb hárslevelén - Már lehet jelentkezni a Györgytea gyógynövényismereti túráira!

Borítókép: Séta a világ legnagyobb hárslevelén  - Már lehet jelentkezni a Györgytea gyógynövényismereti túráira! Forrás: Györgytea
Aki szeretne erdei túra közben minél több gyógynövényt megismerni, vagy csak egy könnyű sétára vágyik egy álomszép gyógynövénykertben, annak idén nyáron is érdemes ellátogatnia Bükkszentkeresztre. Szabó Gyuri bácsiék a már jól ismert gyógynövénytúrák mellett több újdonsággal is várják az érdeklődőket. Nézzük, miből lehet választani!

Fűben-fában orvosság” túra

„Igyekszünk minden évben előrukkolni valami újdonsággal és valami többet kínálni túrázóinknak, ez idén sincs másként. 2022-ben indítunk először „haladó” 3 napos Fűben-fában orvosság” túrát, dr. Pottyondy Ákos vezetésével, ahol a résztvevőknek lehetősége van gyógynövényes termékek (kivonatok, olajok) készítésére is. Bár ez a program szinte a kiírás napján betelt, de a „kezdő”, valamint a többi 3 napos és 1 napos túrákra még lehet jelentkezni” – adja tudtunkra Lopes-Szabó Zsuzsa, a Györgytea ügyvezető igazgatója.

Az 1 napos gyógynövényismereti túrát azoknak ajánlják, akik még alap szinten ismerkednek a népgyógyászat hagyományaival, vagy csak a gyógynövénykertben szeretnének egy vezetett kertlátogatáson részt venni, míg a 3 napos túrák keretében már bővebb tudásanyagra tehetnek szert, és a terepi túra mellett a gyógynövények feldolgozásának folyamatába is (szárítás, vágás, rostálás) betekintést nyerhetnek a Györgytea új feldolgozóüzemében.

Forrás: Györgytea

Érdemes időben jelentkezni a tura.gyorgytea.hu oldalon, mert azok, akik a 3 napos túrára 2022. május 31-ig befizetik részvételüket, kedvezményes áron vehetnek részt a programon. A kisgyermekes családokra gondolva 6 éves kor alatt a részvétel továbbra is ingyenes, 6-14 éves kor közöttiek pedig a 3 napos túrákon féláron vehetnek részt. A 3 napos túrákat azonban kisgyermekeknek nem ajánlják a tantermi előadások miatt. Iskolai osztályokat, nyugdíjas klubokat, szakmai szervezeteket is várnak az 1 napos csoportos túrákra.

Séta a gyógynövénykertben, a világ legnagyobb hárslevelén

2022-ben a hársfát választották az Év fájának. A Györgyteának ez azért jó hír, mert Lopes-Szabó Zsuzsa is a hársfa levelét választotta a bükkszentkereszti gyógynövénykert alapmotívumául. Ki gépen száll fölébe…, az láthatja is, hogy az egész kert egy óriási hársfalevelet mintáz. A hír hallatán Zsuzsa legelső gondolata az volt, hogy akkor a világ legnagyobb hárslevele egész biztosan Bükkszentkereszten található. Bár a legek könyvébe még nem került be a kert, de botanikus kertek és arborétumok között is páratlan a mintegy 150 féle növényt megismerésre kínáló ágyással, a gyógynövénylabirintussal, filagóriával kialakított látogatóközpont. A Györgytea mintaboltnak helyt adó fogadóépületben pedig úgy érezheti a látogató, hogy száz évvel visszaröppent az időben – a nosztalgikus hangulatról az ódon patikabútorok gondoskodnak.

De van még egy újdonság! Idén júniusban átadják a kert új elemét, a játszóteret, így már a gyermekekkel kiránduló családok számára is jó úti cél lehet bükkszentkereszti Gyógynövénykert.

„Aki tehát nem tud, vagy nem akar hosszabb túrára indulni, annak a kertünkben tett séta is feledhetetlen élményt kínál. Sokan mondják, hogy itt észrevétlenül is rengeteget lehet tanulni a gyógynövényekről. Ez is volt a célunk, hogy gyerek és felnőtt egyaránt jól érezze magát és betekintést kapjon a gyógynövények csodálatos világába”

– foglalja össze tevékenységük misszióját Lopes-Szabó Zsuzsa, a kert megálmodója.


A túrák részvételi feltételeiről, szállásfoglalásról és egyéb hasznos tudnivalóról a tura.gyorgytea.hu oldalon találnak bővebb információt.

Mi az az alap 8 gyógynövény, ami legyen otthon?

Galériánkban megmutatjuk!