Az evészavar egy mentális állapot, és a külsődleges megjelenési formája csak másodlagos, nem a legfontosabb szempont. Sokszor ránézésre egyáltalán nem lehet valakiről megmondani, hogy evészavarral küzd. Ez a mentális betegség ugyanis többnyire fejben zajlik, kívülről sokszor láthatatlan, éppen ezért a megjelenés nem megbízható támpont a betegség meglétének megítélésében, éppen ezért marad olyan sokszor rejtve.

Egyetemista koromban együtt laktam Sárával, aki pszichológia szakra járt és pont azért jelentkezett oda, hogy rendbe tegye az evészavarát, ami nála a bulimia és az anorexia sajátságos elegyét jelentette. Hol kontroll nélkül megevett mindent, ami az útjába került – majd kihányta-, hol hetekig koplalt. Emlékszem, nem lehetett a közelében fehér kenyeret vagy édességet enni, mert attól teljesen kiborult. Nagyon sokat beszélgettünk és döbbenten hallgattam, amikor elmesélte, gyerekkorában hogyan alázta meg számtalanszor az édesapja.

„Az édesapám egy köztiszteletben álló ember a szülővárosomban, elismert szaktekintély, akinek a szava szentírás. A teljesen leszabályozott „mintaéletébe” – amibe nem csak a munkája, a beosztottjai, de a családja is beletartozott- nem fért bele egy olyan gyerek, mint én, aki folyamatosan lázadt és megkérdőjelezte, vajon tényleg olyan tökéletes-e az, amiben ő él. Ezt ő rettenetesen nehezen viselte és azt gondolta, úgy vághat vissza, ha lépten-nyomon megaláz. Míg a testvéremet, aki igazi jó kislány volt, agyon dicsérte, addig engem nem egyszer ki akart tagadni a családból és még az édesanyámnak is megtiltotta, hogy tartsa velem a kapcsolatot, amikor a saját fejemet követve feljöttem Budapestre tanulni.”- meséli Sára.

Senki sem vette észre a környezetében- vagy nem akarta-, hogy a csinos 170 centis lányból 36 kilós roncs lett, csak amikor már majdnem késő volt. A szervezete nem bírta tovább a koplalást és életveszélyes állapotban a kórházba került.

„Persze az apám nemhogy mellém állt volna, az foglalkoztatta, nehogy megtudják a városban, hogy -ahogy ő fogalmazott- „dilis a lánya”. Akkor határoztam el, hogy beiratkozom pszichológia szakra és rendbe teszem az életem. Egyedül.”

Sárát a szülei nem támogatták anyagilag – pedig megtehették volna, mert kifejezetten tehetős a családja-, egyedül kellett helytállnia. Még az egyetem alatt is sokszor voltak mélypontjai, de szép lassan rendet tett magában és az életében. Azóta az evészavarral küzdőknek segít neves szakemberként és két kisgyerek boldog édesanyja.

Szandrán egyáltalán nem látszik, hogy bármi gondja lenne az evéssel. Csinos, szép arcú, csupa mosoly, teltkarcsú nő, aki a szakmájában is rendkívül sikeres. Elmondása szerint már gyerekkorától kezdve küzd a kilókkal, az evészavar kialakulásában pedig nagyrészt az anyját hibáztatja.

„Világéletemben nagydarab, masszív testfelépítésű voltam, de gyerekkoromban ez egyáltalán nem zavart, hiszen az egész családom ilyen alkatú volt, nem ríttam ki közülük. Az oviban, a suliban soha nem csúfoltak, nem közösítettek ki, mert jó volt a mozgásom, jól tanultam és vagány csajnak számítottam.”

Sajnos Szandra édesanyja másképp gondolta. Nagyon vágyott rá, hogy szülessen egy kislánya, aki tőle eltérően – mivel ő is telt idomú- magas és vékony nagylánnyá cseperedik. Sehogy sem tudott megbarátkozni azzal, hogy Szandra nem az a kifejezetten Barbie-típusú gyerek.

Szandra szerint sokáig az anyjának nem volt problémája azzal, hogyan néz ki a lánya, abban reménykedett ugyanis, hogy majd megnyúlik és kinövi a babahájat. Amikor ez nem következett be, és egyértelművé vált számára, hogy külsejét illetően a lány is a családi géneket örökölte, beindult a kritizálós énje, és szigorú diétára fogta Szandrát.

„Gondolj bele, milyen az, amikor már kisgyerekként arról szól az életed, hogy anyád előírja, mit ehetsz és mit nem, mert nem vagy elég vékony és fogynod kell.

Szörnyű volt. De a legrosszabb az volt benne, hogy nem értettem, mi történik, miért csinálja ezt az anyám és miért nevez folyton hájpacninak, meg nagydarab tehénnek.”

Szandra azt érezte, hogy ha nem tud megfelelni az édesanyja elvárásainak, akkor nem szerethető. A gyerekkorát végigkísérő kritikáknak és fogyókúráknak nem vékony test, hanem egy megkínzott lélek lett az eredménye.

„Akkor nem tudtam, hogy evészavar alakult ki nálam. Honnan sejthettem volna?

Gyermekkoromban ugyanis belém kódolták, hogy az édességevés tiltott dolog, bűn, aminek mindenáron ellen kell állni.”

Szandra átesett az evészavar több fázisán, volt időszak, amikor hánytatta magát, de olyan is, amikor koplalt. Előfordult az is, hogy sikerült lefogynia, de sosem érezte azt a felszabadító érzést, amit várt tőle. Bármilyen vékony is volt, a tükörben mindig a kövér kislányt látta, akit az édesanyja kritizál a teste miatt.

„Édesanyám azt kódolta belém, hogy semmi más nem számít, csak a külső. Sokáig nem vettem észre, hogy nem normális, ahogy az evéshez és a saját testemhez viszonyulok. Erre az egyik barátom hívta fel a figyelmemet. Az ő tanácsára kezdtem terápiára járni és már látom, mennyire torz tükröt tartott elém az anyám. Nem mondom, hogy meggyógyultam és minden rendben van a fejemben, de jó úton haladok és néha már azt is elhiszem, hogy szerethető vagyok, úgy, ahogy vagyok: testestől-lelkestől.”

A szakemberek szerint az alábbiak rendszeres jelenléte az életedben mindenképpen arra hívja fel a figyelmet, hogy nem teljesen egészséges a testedhez és az evéshez való viszonyod:

• Gyakrabban aggódsz a súlyod és alakod miatt, mint általában a körülötted élők a korcsoportodban
• Úgy érzed, nem bírnád elviselni, ha felszednél 1-2 kilogrammot
• Gyakran aggódsz a tested, a kinézeted miatt és teljesen megfeledkezel a mindennapi teendőidről
• Sokszor érzed magad kövérnek és ez az érzés rányomja bélyegét a hangulatodra, társasági életedre, étkezési szokásaidra
• A családod és barátaid kezdetben gratuláltak a fogyásodhoz, alakodhoz, de mostanában inkább már aggodalommal teli megjegyzésekkel illetnek. A szeretteid gyakran tesznek megjegyzéseket az alakodra, mert szerintük túl vékony vagy és túlzásba viszed a sportot/diétázást/fogyókúrát
• Folyamatosan kalóriákat számolsz és egyre hosszabb és hosszabb listád van arról, hogy milyen ételeket nem szabad megenned
• Gyakran azért mondasz nemet egy-egy meghívásra, mert félsz, hogy ha igent mondasz, enned kell társaságban, és ettől a gondolattól nyugtalannak érzed magad
• Ha tudod, hogy hamarosan étterembe mész másokkal, előre megnézed az étlapot, kiválasztod az ételedet, kiszámolod az energiatartalmát vagy felhívod az éttermet, hogy tudnak-e biztosítani neked speciális menüt, mert te „speciális étrendet követsz” és nem ehetsz bizonyos ételeket
• Kimaradt a menstruációd és gyakran törnek rád hangulatváltozások
• Gyakran megesik, hogy úgy érzed, képtelen vagy kontrollálni, hogy mit és mennyit eszel
• Gyakran érzed undorítónak, depressziósnak, kövérnek magad evés után és többnyire bűntudatod van, ha megeszel valamit
• Többször nyúltál már hashajtóhoz vagy meghánytattad magad
• Bűntudatod van, ha lemondasz/kihagysz egy edzést, mert valami éppen közbejön
• Gyakran méred magad, napi többször is akár, hogy megállapítsd a testsúlyodat/méreteidet
• Igyekszel kerülni minden olyan helyzetet, ahol a figyelem a te alakodra és külsődre irányul

Kattints a galériára és nézd meg egy anorexiából kigyógyult lány fotóit: