Minden, amit tudni akarsz a termékenységi masszázsról - Interjú Ágnes Kubačkovával

Borítókép: Minden, amit tudni akarsz a termékenységi masszázsról - Interjú Ágnes Kubačkovával Forrás: Ágnes Kubačková
A mai világban szinte már nincs olyan ember, akinek ne lenne olyan ismerőse, aki ne küzdene valamilyen termékenységi problémával. Sokszor életmódunk, a stressz vagy egyéb betegségek állnak a probléma hátterében, melyekre számos esetben csak lassan, hónapok alatt derül fény. Interjú alanyunk azonban kilométereket nem sajnálva tanulta ki a termékenységi masszázst. Sikertörténetei között olyan is akad, akinek csupán egyetlen masszázs elegendő volt a sikeres megtermékenyüléshez.

Hogyan akadtál erre a masszázsfajtára és hol tanultad ki a szakmát?

Egy általános nőgyógyászati vizsgálat alkalmával kezdtünk beszélgetni orvosommal, hogy mi lehet az oka annak, hogy a közelmúltban egyre több nő küzd terméketlenséggel, illetve azzal összefüggő egyéb problémával. Elkezdtünk gondolkodni, hogy vajon a masszázs pozitív hatásait miképp tudnánk ennek a problémának a megoldására fordítani. Hosszas keresgélés után rátaláltam a Fertility Massage Therapy nevű oldalra, s 2017-ben részt is vettem Clare Spink termékenységi masszázs tanfolyamán, majd 2018-ban hivatalosan is termékenységi masszázs terapeutává váltam.

Az évek folyamán azonban észrevettem, hogy az itt élő emberek nagy része még nem igazán nyitott a holisztikus terápiák iránt, éppen ezért tudásomat folyamatos anatómia ismeretekkel, tanfolyamokkal is bővítettem.

Ebből született a mai termékenységi masszázs, melyet a saját tudásomból és tapasztalataimból gyúrtam össze. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy kész lenne a terápia. További tanfolyamokon is részt veszek, hogy tovább bővítsem az ismereteimet és hogy még többet tudjak az embereknek nyújtani.

Forrás: Ágnes Kubačková

Milyen típusú problémákkal keresnek meg Téged a nők?

A leggyakoribb probléma a sikertelen teherbeesés. Vendégeim nagy része már több éve készül az anyaságra. Rengeteg esetben csak egy kis stresszfaktort kell kivennünk a képletből, és már érkezik is a Csoda. Egyre többen keresnek fel mesterséges beültetés előtt, hogy testileg és lelkileg egyaránt felkészüljenek a műtétre.

Ugyan egy holisztikus terápiáról beszélünk, de ugyanúgy segítséget nyújtok azoknak is, akik a mesterséges beültetést választják. Úgy gondolom, tisztelnünk kell egymás véleményét és döntését. Ha a pár úgy dönt, hogy egy klinika segítségét is bevonja a történetükbe én minden tudásommal ugyanúgy segíteni fogom őket.

Miből áll egy masszázs?

Több megközelítésből tekinthetünk a masszázsra: holisztikai és anatómiai szemszögből is. Mindig a vendégre bízom, melyik szemlélet áll hozzá közelebb.

A terápiát minden esetben egy általános adatlap kitöltéssel kezdjük, hogy megismerjem a vendég valódi problémáját. Ezután elmondom, mit fog tapasztalni és a várható tüneteket, illetve ajánlásokat is ismertetem.

A masszázs kicsit több mint 1 óráig tart és az adott problémától függően kezelem az vendéget. A hangsúlyt főként a medence körüli izmokra helyezzük, ezt lazítjuk és vérbőséget okozunk. Természetesen több kiegészítő masszázsfajtát, fogást is tartalmaz a terápia, melyeknek célja, hogy még intenzívebben befolyásolhassuk a hormonok működését.

A termékenységi masszázs végén pedig garantált az ellazult állapot, melynek különlegessége, hogy akár több napig is eltarthat.

Számít-e, hogy a ciklus mely fázisában mennek Hozzád a vendégek?

A ciklus bármely fázisában végezhető a masszázs, természetesen minden fázisban megvan, hogy mely technikákat kell erőteljesebben vagy épp gyengébben végezni. Egyedül a menstruációs fázist ajánlatos kihagyni.

Javasolni szoktam, hogy a hölgyek tapasztalják meg a ciklus minden fázisában a masszázst, hiszen mindig mást fognak érezni, tapasztalni.

Ha valakinek megfogant a babája, de még nem érkezett el a menstruáció időpontja, okozhat-e problémát?

Nem. Ebben a szakaszban még semmiképpen nem tudunk ártani. Volt már rá példa, hogy a terápia után derült csak ki, hogy a hölgy már áldott állapotban volt. Egészséges kisbabának adott életet.

Nem termékenységi problémákra is jó lehet a masszázs?

A sikertelen teherbeesés mellett egyéb női problémákra is gyógymód lehet a terápia, mint rendszertelen ciklus, ciszta, menopauza tünetek, stb. Ezen felül emésztési problémák(haspuffadás, székrekedés) és lelki problémák (stressz, abortusz, nehéz terhesség) kellemetlen tüneteit is enyhíthetjük, javulást érhetünk el.

Hol érhető el a munkásságod?

Jelenleg Dunaszerdahely belvárosában dolgozom, de nagy vágyam, hogy minél több nő megtapasztalhassa ezt a csodálatos élményt. Jövőbeli terveim közt szerepel, hogy pár napot Magyarországon masszírozzak. Bátran keressen bárki, aki szeretné segíteni a teherbeesését!

Úgy gondolom, hogy aki már nagyon szeretne babát, bármit megtesz a cél érdekében és ha ez egy kellemes, hormon- és gyógyszermentes masszázs, az szuper lehetőség a nők számára.

Sokszor hiszünk a népi hiedelmeknek, ha termékenységről van szó. Galériánk segít eloszlatni a mendemondákat!