A cikk az ÉVA magazin 2020. 4. lapszámában jelent meg először.

Mintha már láttam volna valahol..

Az emberek kétharmada észleli élete során legalább egy alkalommal a déjà vu (ejtsd: dézsávü) jelenséget, azt a gyorsan elröppenő érzést, hogy a pillanat ismerős számára: már látta azt a férfit valahol, vagy már megtörtént vele az eset. A francia déjà vu épp ezt jelenti: „már láttam”. A kifejezést Émile Boirac filozófus alkotta 1876-ban.

Ahhoz képest, hogy milyen sokan megtapasztalják, a tudomány máig adós a válasszal, hogy vajon mi okozza ezt az érzést. Pedig van, akinél gyakran előfordul, és akár percekig vagy még tovább is tarthat: egy angol férfi állítólag 8 évig kínlódott vele, és ahogy egyre stresszesebb lett a konstans déjà vutől, mind gyakrabban érezte. Orvosai szerint talán pont a szorongás váltotta ki nála a hatást.

Okozhatja a neuronok „rövidzárlata”, amely téves kapcsolatokat hoz létre az idegpályák között. Mások szerint a déjà vu olyan az agynak, mint amikor a szemed alatt ráng az izom, vagyis tikkelsz: az agyad egyik része apró jeleket küld az emlékezetközpontnak, az pedig próbál reagálni. De esetleg az durrantja be, ha látsz vagy észlelsz valami nagyon ismerős dolgot: egy arcot, alakzatot, szobát, és ettől egy hamis emlékkép formálódik.

A déjà vu azért nagyon trükkös, mert laboratóriumi keretek között szinte lehetetlen előidézni, tehát egyénileg vagy csoportosan vizsgálni. Próbálkoztak hipnózissal és szavak ismételgetésével, sőt, még egy olyan bizarr módszerrel is, amelynek során meleg vizet spricceltek a kísérleti alanyok fülébe. Ezt ugyan eredetileg vertigo kiváltására fejlesztették ki (a vertigo az, amikor forog velünk a szoba), de egyik mellékhatása a déjà vu. Talán azért, mert a belső fül közel van a halántéklebenyhez, amely a hallás és a látás funkcióját szolgálja, és köze lehet a déjà vu érzéshez.

Ráadásul ennek a jelenségnek rokonai is vannak: egyik a jamais vu (ejtsd: zsamevü, jelentése: „sohasem láttam”), amikor pont az ellenkezőjét tapasztalod – valami, ami ismerős, egy csapásra idegenné válik. Mint amikor úgy tekintesz egy régóta meglévő tárgyra, személyre, mintha sohasem láttad volna azelőtt. Ott állsz a Lánchídnál, és hirtelen a sajátdédanyádnak érzed magad – mi ez a sok autó, hová tűntek a konflisok? Vagy ilyen lehet egy ismerős szó, amelyet egyszeriben furcsa betűhalmaznak, új jelentésűnek érzékelsz.

Szintén a déjà vuvel rokon a presque vu (ejtsd: preszkövü, jelentése: „majdnem láttam”), amit egészen biztosan átélt már mindenki az iskolában felelés közben. Ez az a kínos pillanat, amikor próbálsz valamit felidézni, a nyelved hegyén van a szó, de mégsem jut az eszedbe. Ugyanez létezik képekkel is: tudod, hogy vannak ismereteid arról, amit látsz, mindjárt felismered, ám hiába próbálod azonosítani.

Nem hagyhatjuk ki a déjà vu ikerjelenségét sem, ez a déjà entendu (ejtsd: dézsáantandü, jelentése: „már hallottam”). Ekkor biztos vagy abban, hogy valamit már hallottál korábban, például egy beszélgetés vagy egy dal foszlányát.

Akármelyik jelenséggel is találkozol, érdemes lejegyezni az érzéseidet, ki tudja, talán egyszer életedben még jelentőséget kapnak. Megfejteni valószínűleg képtelenség ezeket, de ez talán nem is baj: sokak szerint a déjà vu és társai spirituális élmények, amelyeket nem kell bolygatni. Megmagyarázhatjuk a szivárványt, de ezzel kioltjuk a szépségét. Hopp, ezt mintha már olvastam volna valahol. De hol is?

És azt tudod, hogy miért emlékeznek jobban az álmaikra a nők, mint a férfiak?