Mégis, amikor feladják az iskolában az első kötelező olvasmányt, homályos, rossz érzéssel gondolsz arra, mennyire untad annak idején a Kincskereső kisködmön Gergőjének amúgy megható történetét, és alig hiszed el, hogy a gyerekednek ugyanazzal a címmel kell fogalmazást írni, mint neked harminc éve. Aztán mire elvégzi a felső tagozatot, már nem is csodálkozol, hogy az internetről veszi le a kötelező olvasmányok rövidített változatát, olvasónaplót ad-vesz, cserél – és kételkedni kezdesz, hogy érdemes volt-e hosszú estéket töltened meseolvasással a kiságya szélén gubbasztva.

Poros íróóriások avagy hol vész el az olvasókedv
Grauszmann László magyartanár szerint az általános iskolában nagyon nehéz olyan irodalmi művet kiválasztani, amely mindenkinek megfelel: „A kötelező olvasmányoknál túlsúlyban vannak a szomorú, hosszú történetek, szerencsétlen főhősökkel – és a régi magyar szövegekkel is rengeteget gyötrődnek a diákok. Az elmúlt századok íróóriásainak gondolatai nagyon távol kerültek a mai gyerek világától, valószínűleg azért, mert egyszerűen nem léteznek olyan élethelyzetek és embertípusok a környezetükben, mint amilyenekről a régi könyvekben olvasnak. Még jó, hogy a szerelem örök – mondja Grauszmann László –, a tini lányok nagyon tudnak azonosulni a Rómeó és Júlia szövegével, és megszeretik a szereplőket. A fiúk körében A Pál utcai fiúk a legnépszerűbb mű – hiszen van benne iskola, játék, barátság és harc. Gondosan kell kiválasztani, mit olvastatunk az iskolában. Egy gyerek belemászik 100–200 oldalba is, de 400–500 oldalon alig néhányan verekszik magukat végig. A kőszívű ember fiai helyett próbáltam Jókaitól mást is olvastatni, de nem sikerült. Sajnálom kihagyni ezt a romantikus regényt, mert azoknak a jó képességűeknek, akik végigolvassák, örömet szerez, és az is mellette szól, hogy megismerik belőle a reformkort.”

Klasszikusok – újramesélve
Tavaly év végén az egyik magyar kiadó piacra dobta három klasszikus mű mai nyelven újraírt, tömörített változatát. Noha a szakma egy része nem szimpatizál a kezdeményezéssel, a magyarról magyarra fordító Nógrádi Gergely, aki további művek átírását tervezi, a könyvsorozatot bemutató sajtótájékoztatón így nyilatkozott: „Ha nem alkalmazkodunk a kevésbé hozzáértő emberek igényeihez, akkor megfosztjuk őket a klasszikusoktól, és diktatórikus értelmiségiek vagyunk, akik kisajátítják a tudást."
Vitray Tamás ezt írja könyvajánlójában: „A klasszikusok »újramesélve« sokat segíthetnek, hogy a kötelező olvasmány könnyebb legyen és elvezessen az eredetihez. Hasznos, jó ötlet – úgy vélem. Csendben, mintegy suttogva hozzáteszem: ha mégsem vezet el, ha nem támaszt érdeklődést az »igazi« iránt, akkor sem haszontalan, sőt. Mert legalább valamit, ha nem is a valódit, a csodát, de a hírét, a létezését mégis elvitte a »konok ellenszegülőnek«”.
A hazai könyvtáros szakma rengeteget tesz azért, hogy a legeldugottabb településen se csak a kereskedelmi csatornák műsorai jelentsék a szerelmet Dumas vagy Emily Brontë helyett. A Zselicségben megbúvó, közel félezer lelket számláló Almamellék tízezres könyvtárában Szubotics Miklósné könyvtáros elmondja: a könnyebb olvasmányok, a szakácskönyvek, az évkönyvek, a Dan Brown-könyvek közé becsempész egy-két klasszikust is, hogy a polcokon böngészőknek lehetősége legyen megismerkedni a szépirodalmi nagyságokkal is. Ugyanakkor számot vetve a realitással olyan könyvet kell adnia az olvasók kezébe, amit meg is értenek. Az olvasásértést segíti, hogy főként a gyerekekkel megbeszélik a könyvtárban, mi tetszett és mi nem az olvasott könyvben.

PISA és társai
A tendencia sajnos a következő: ovis korunkban még imádjuk a meséket, tízévesen felvesszük a versenyt nemzetközi szinten, tizenöt évesen már az átlag alatt vagyunk, felnőtt korunkra pedig nagy eséllyel funkcionális analfabétákká válunk.
Amit különböző felmérések is bizonyítanak.
A PIRLS (Progress in International Reading Literacy) a tízéves diákok szövegértését méri nemzetközi mezőnyben: ebben a magyar tanulók a világ élmezőnyébe tartoznak. A hazai kompetenciamérések eredményei árnyaltabb képet nyújtanak: míg a magyar alsó tagozatosok szövegértése évről évre javul, a nyolcadikosok eredményei már nagyon eltérőek iskolatípusonként és területenként, a szakiskolák pedig lemaradnak a gimnáziumokhoz viszonyítva.
És íme, a tizenöt évesek értő olvasását számon kérő, a felkészültségüket, a mindennapi életben, a változó munkaerőpiaci helyzetben várható helytállásukat kutató nemzetközi PISA-teszt (Programme for International Student Assessment) – amelyet lehangoló eredménye alapján Magyarországon PISA-sokk néven szokás emlegetni – arra derített fényt, hogy a magyar diákok matematikában, természetismeretben és szövegértésben egyaránt az átlag alatt teljesítenek, vagyis az iskolában megszerzett ismereteiket rosszabbul képesek alkalmazni, mint a fejlett gazdaságú országokban élő társaik.
Több szakmai publikációban megjelent, hogy a hazai átlagot a szegény és hátrányos helyzetű diákok teljesítménye rontja. A fejlett nyugati országok iskolarendszere valóban jobban kompenzálja a társadalmi különbségeket, nálunk viszont ha egy gyerek hátrányos helyzetből érkezik az iskolába, hátrányban is marad. Számos vizsgálat bizonyítja, hogy a szülők iskolázottsága nagyban befolyásolja a gyerek teljesítményét. Alsóban szinte minden szülő képes besegíteni gyerekének az otthoni tanulásban, felső tagozatban azonban a diák többnyire magára marad a házi feladat megoldásban. Ráadásul azok a gyerekek, akiket már alsó tagozatban is „sürgettek” az írás, olvasás elsajátításában (ez gyakran az osztályok kétharmada), felsőben, szülői segítség nélkül végleg leteszik a fegyvert.
Végül az igazi katasztrófa: a felnőttek. Egy OECD-vizsgálat az ő írásbeliségük állapotát mérte fel a fejlett országokban. Az eredmények azt mutatták, hogy Magyarországon a túlnyomó többség nem rendelkezik a mindennapi életben elvárható és szükséges írásbeli képességekkel.

Egy pozitív példa
Cseh Andrea, háromgyerekes anya meséli:
„A gyerekeim szeretnek olvasni. Ezen én magam nem csodálkozom, hiszen a férjem meg én is szívesen elmerülünk egy-egy jó könyvben. Mikor kisiskolásként megtanulták kibogarászni a betűket, mégis izgultam, vajon mi lesz a folytatás. Aggódtam, mert mindenhol azt hallottam, hogy a mai gyerekek nem olvasnak, még az is nehézséget okoz nekik, hogy a kötelező olvasmányokkal megküzdjenek. Reménykedni csak abban tudtam, hogy jó alapokat teremtettünk a mindennapos esti meseolvasással. Amíg egészen kicsik voltak, egyszerű, néhány oldalas meséket olvastunk nekik, de már ezeket is gondosan választottuk ki: a fiúknak dömperekről, kisautókról, építkezésről, repülőkről meséltünk, Krisztinának meg tündérekről-királylányokról. Később jöttek a csodálatos népmesék, majd a hosszabb, több estés mesék. Ezeket sokszor mi, felnőttek is igazán élveztük. Az én kedvencem Bálint Ágnes Szeleburdi családja volt.
Valamikor az első osztály végére aztán eljutottak oda, hogy minden betűt ismertek és egész jól össze is tudták olvasni őket, de még nagyon lassan ment a dolog. A lényeg azonban az, hogy ment! Ekkor a kezükbe adtam a nagyobb betűkkel íródott régi könyveiket, amelyekkel könnyebben boldogultak. Nagyon nagy öröm volt nekik, hogy egyedül is el tudták olvasni a korábban megkedvelt meséket, például Marék Veronika Boribon és Kipp Kopp könyveit. Ettől fogva a vásárlást is jobban élvezték, mert tudták, hogy megállunk a könyves részlegnél bogarászni az újdonságokat. Olvasgattuk a fülszövegeket, ismerkedtünk az új szerzőkkel. Lassan kitanultam a gyerekeim egyéni ízlését. Úgy gondoltam, eleinte nem azzal kell foglalkozni, hogy a valódi irodalomnak titulált könyveket vegyük meg, hanem megérezzék, milyen csodálatos dolog belemerülni egy történetbe. Kiderült: a régi, jól ismert szerzők mellett egy sor új írónak is van mondanivalója a mai fiatalok számára. Történeteik a fantasytól a kalandregényeken át az érzelmes lányregényekig mindent felölelnek. Gyerekeim pedig boldogan olvassák őket, sőt a kor szellemétől kicsit lemaradt anyjukat is szívesen felvilágosítják egy-egy regény tartalmáról. Igyekszem türelmesen meghallgatni őket, örülök, hogy megosztják velem irodalmi élményeiket. Így észrevétlenül fejlődik a kifejezőképességük: ha szeretnék velem megértetni egy történet lényegét, rá vannak kényszerítve, hogy átgondolják a mondanivalójukat, és azt mások számára is emészthető formában tálalják.
Tiszta szívemből örülök, hogy sikerült a gyerekeimet olvasó emberré nevelnem, de még így is rettentően hiányolom az iskolai oktatásból ennek a folyamatnak a támogatását. Hallottam már olyan magyartanárról, aki havonta elviszi a gyerekeket könyvtárba; mindenki kikölcsönöz valamilyen könyvet, és az egyik órán csak azzal foglalkoznak, hogy egymásnak ajánlják a műveket. És a gyerekek élvezik, egy-egy izgalmasabb könyvért harc folyik! Sajnálom, hogy ez nem általános…
Egy kis fény mégis látszik már az alagút végén: tavaly ősszel rátaláltam az iskolában egy plakátra (bár egy ajtó mögé eldugva), amely arra hívja fel a gyerekeket, hogy lépjenek be a Jonatán Első Országos Könyvmolyképzőbe. A plakát mellett szórólapok is ki voltak készítve (vajon miért nem osztották ki a gyerekeknek?). A klubtagok az év során feladatlapokat kapnak, és eldönthetik, hogy egy adott könyvből csak a megküldött részlet alapján dolgoznak, vagy kiolvassák az egészet, és a haladó szintű feladatlapot is kitöltik. A megoldásokat beküldve gyűjteni lehet a pontokat, az év végén pedig oklevelet, ajándékot kapnak. Nagyfiam (aki nem igazán lelkesedik a külön feladatokért) egy pillanat alatt eldöntötte, hogy jelentkezik. Az első könyvön és a hozzá tartozó feladatokon már túl is vagyunk. Most rajtam a sor, hogy beszerezzem a következő olvasnivalót.
Hiszem, hogy az olvasás nem megy ki a divatból, nem kell attól tartanunk, hogy a számítógépes játékok és a tévé átveszik a helyét. Talán minden gyerekre vár egy olyan könyv, amely elvarázsolja és az irodalom csodálatos világába vezeti.”

„Egy gyermek egyedül a könyvével valahol bent a lélek titkos szobáiban saját képeket alkot, amelyek minden mást felülmúlnak. Ezekre a képekre az embereknek szüksége van. Azon a napon, amikor a gyerekek fantáziája többé már nem tudja megalkotni őket, azon a napon az emberiség szegény lesz. Minden nagy dolog, ami a világban történt, először egy ember fantáziájában történt, és hogy a holnap világa hogyan fog kinézni, nagyrészt annak a képzelőerőnek a mértékétől függ, amit azok birtokolnak, akik éppen most tanulnak meg olvasni. Ezért van szüksége a gyerekeknek könyvekre.” Astrid Lindgren

Idei fejlemények A diákok olvasásértését és problémamegoldó képességének fejlesztését hivatott javítani az a 17,5 milliárdos uniós pályázat, amelyre 2009. február 16-áig jelentkezhettek az óvodákat, iskolákat, középiskolákat fenntartó hazai önkormányzatok. A „Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés – Innovatív intézményekben” című pályázat – melynek célja a PISA-felmérések által kimutatott hiányosságok kiküszöbölése – várhatóan az év második felétől hozhat kézzel fogható eredményeket azokban az intézményekben, melyeknek működtetőivel az oktatási tárca szerződést köt. A pályázat sajnos már a kiírása során szakmai vitát váltott ki, mivel a pályázatírók meglepve értesültek arról, hogy a pályázati összeg jelentős részét kötelezően választandó tanácsadók díjazására kell fordítaniuk.

„Ovis korunkban még imádjuk a meséket, tízévesen még felvesszük a versenyt nemzetközi szinten, tizenöt évesen már az átlag alatt vagyunk, felnőtt korunkra pedig nagy eséllyel funkcionális analfabétákká válunk.” „ Gyerekeim boldogan olvassák őket, sőt a kor szellemétől kicsit lemaradt anyjukat is szívesen felvilágosítják egy-egy regény tartalmáról. Igyekszem türelmesen meghallgatni őket, örülök, hogy megosztják velem az irodalmi élményeiket. Így észrevétlenül fejlődik a kifejezőképességük.”