"Kimentünk apuhoz a temetőbe. A fiúk szeretnek kijárni, mert tesznek-vesznek: virágmegfigyelés, bogárgyűjtés, alacsonyan szálló repülők... nekik ez mind, mind a temető.

Ma nagyon sok teamécsest gyújtottunk. Nem számtalant, de sajnáltam, hogy nem volt még este, szívesen megnéztem volna a fénypettyes sírt.

Fotó: @rincess_ivane

K.-t mindig elbűvöli a gyertyaláng, még jó hogy nem éjjeli lepkének született. Felolvasztott pár csészényi viaszt rögvest, majd levelekre csorgatta, levélujjlenyomatot gyártott. És a Nagyi! Csodát művelt a nagyival. Eleinte morcosan nézte a gyertyás kreatívkodást, ahogy kis száraz fűszálakkal aprócska máglyákat csináltak az alumímiumtartók felett, majd K. bűvkörébe került, és egyszercsak arra eszméltünk, hogy gyűjtöget. Gyűjtögette a kisebb nagyobb száraz fűszálakat, gallyakat. Hmm, mondom, mifene... Na de nem aprózta el, nem ám csak úgy odakucorít a teamécses kanóca mellé, és lesi, hogy majd lángra kap, ó, nem!

Kérem szépen, ezt egy építőmérnök a következőképpen csinálja: szépen összeszedett egy jó adag száraz miazt, keresett egy rugalmasabb szálat, és kis nádkunyhót formázott belőle. Talán még Matula bácsi is örvendezett volna egy ilyennek, ha megfelelő méretű. Fogta szépen, és egy kis mécses felé kerekítette, amit már csak meg kellett gyújtani. No igen... No igen, csak a kisebb csemete nem jól célzott, és a kunyhó fogott tüzet, a mécses csendesen várta a sorát. Szépen lángolt, nem mondom a fűcsomó, de nem kevésbé szépen a fiam kezében lévő száraz tujaág is. Nagyi dinamikusan kikapta D. kezéből a gallyat, és született tanyasi leányként jó erősen megtaposta. Ezzel megvolnánk nézéssel, izgatottan akarta menteni a kis fűcsómó elképzelt fellángolási folyamatát... Ekkor már én is elrebegtem egy Nagyi, azt hiszem, rád kell szóljak! - féle, hihetetlen mondatot, mikor a sírok közötti úton, épp mikor Nagyi újabb lángforrással közeledett a kis dédelgetett máglyarakása felé, megjelent egy rendőrautó. Nagyi, rendőrök! - szóltunk, erre Nagyi rajtakapottan fújta el gyorsan a kis lángocskát a kezében, enyhén pironkodó arckifejezéssel.

Fotó: webstagram.com

A fiúk közben megbeszélték, hogy a Papának ez biztosan tetszett. Mert ők tudják, ha meghalunk, a lelkünk nem vész el, hanem örökkön él. D. szerint ugyan a levetett bőrünket is visszük magunkkal, amit felakasztunk a Nagy Égi Fogasra, de K. kijavította, hogy higgye el, ez nem így van, mert csak a lélek örök, a test múlandó. Hmm, hittan.
Hazafelé még egy kérdés gyötörte K.-t:
- Mami, a Nagyi fog még élni, ha lesznek gyerekeim?
- Kicsi, ha vigyáz magára, és mi is rá, akkor lehetséges, de...
- Nem kéne dohányoznia, ugye?
- Hát, nem, igazad van. Félek, hogy ez nem tesz neki jót.
- Ne félj, majd akkor a temetőben találkozik velük.
- Ööö... khmm, végül is... Néha szeretnék én is hívő lenni.

Érdekes, ma nem utáltam elmenni a temetőbe..."

Szöveg: abena
A szerző blogja: abena73.blogspot.hu