Borítókép: F@ck You, Brutus! - Így győztem le a mellrákot! - Kováč Zsófia Anna, kétgyermekes édesanya története Forrás: A fotót Ott Réka készítette.

F@ck You, Brutus! - Így győztem le a mellrákot! - Kováč Zsófia Anna, kétgyermekes édesanya története

Az ÉVA magazinnál nagyon fontosnak tartjuk, hogy bemutassunk olyan női sorsokat, amik erőt adhatnak a közösségnek, más nőknek. Októberben szeretnénk felhívni az olvasóink figyelmét a mellrák elleni küzdelem hónapjára! Kováč Zsófia Anna, kétgyermekes édesanya kendőzetlen sorait olvashatjuk alább.

A mellrák alattomos, nem leszel gyenge, vagy lázas. Nem tudod úgy észrevenni, mint a többi betegséget. Mielőtt elmész a kivizsgálásra jól vagy. Nekünk szülinapozás és sok utónyári élmény jutott. Aztán elmentem, mert van ott valami. Hát, de az semmiség, nem igaz? Aztán leültetnek, mert az nem semmiség.

Az életed könyvébe pedig új fejezet nyílt, amiben a rák szó van. Rossz indulatú mellrák 37 évesen.

Meginog a világ, megijed a férjed, az anyukád, az összes női családtagod kap egy kis gyomorba vágást, miután neked öklöst húzott be az élet. De a barátaid is így járnak, nem maradnak ki.

Október 10. napján befeküdtem a pozsonyi kórházba, bal oldali masztektómiára. Őszintén megvallva, annyira felvérteztem magam a műtétre, hogy jobban aggasztott a szlovák nem tudásom. De egy ilyen helyen az emberrel kedvesek. Mikor felkeltem a műtét után, és megnéztem magam a tükörben, az igazán fájdalmas volt. Mint mondtam nem érzed magad betegnek. De amikor be vagy kötve és tudod, hogy bal oldalt már csak heg fogad, azt fel kell dolgozni.

Kötéscsere. Rendes tudós ember érdeklődve figyeli magát, hát én is. És a kép, amire emlékszel, amikor lenézel a tükörben magadra, az ismeretlen. Majd megszokod. Most életben kell maradni.

Megjön a szövettanom, két hét múlva ismét Pozsonyba vagyunk az onkológián. Újabb cérnaszálba kapaszkodok, biztos kiszedtek mindent, jön pár adag sugárkezelés aztán: "Dovidenia!" (szerk.: Viszontlátásra!).

Kemoterápia, 8 adag. Muszáj. Életben kell maradni, és fel kell nevelni a gyerekeket.

A velem hasonló korban levő őzikeszemű doktornő kedves hangja hirtelen távoli lesz. Nehéz volt addig is követni, amit szlovákul mond, de már fáj a fejem, nem hallom, és sírok. Potyognak a könnyek, mert a kemoterápia ijesztő. Ki fog hullani a hajam, szól időben a doktornő, ad egy színes dobozt. Minden onkopáciens kap. Turbán van benne. Készüljek, két hét múlva kezdünk.

Otthon készülünk. Fogják a kezem Komáromban, Budapesten, Münchenben, Floridában és még megannyi helyen. Kérdezek, legjobb tudásuk szerint válaszolnak. Építem a páncélom, pakolom a fegyvertárt. Mert az ismeretlenre tudással készülök. Tudni fogom, mikor mi történik, hogyan hat. Így lesz jó nekem és megcsinálom.


November 12.

Már kapom az elsőt. Olyan piros színe van, amit filmekben látsz. Elment rá az egész nap, korán reggel érkeztünk, délután közepén távoztunk. Másfél óra az út oda és másfél vissza autóval. Nagyszülők órarendszerűen beosztva, innentől ez a rendszer. Két hetente a gyerekekkel törődni, a lakásban segíteni szüntelen.


Férjem vezet, én meg csak ülök, kibírtam. Jól ment. Vicces, jól ment, mintha ez valami új sport lenne. Iratkoztam volna be inkább műugrásra… És én újabb cérnaszálba kapaszkodtam otthon. Mert egy hajszálam nem sok, annyi se hullt az első után. Nekem még lesz hajam a karácsonyi fotókon. Addig még kettő megy le, ha mindegyiket így viselem menni fog.


November 26.

Második adag. Rutinosan érkezünk a kora reggeli vérvételre, szendviccsel, kávéval, vízzel, könyvvel. Tudjuk milyen, egésznapos antiwellness. Lemegy, de mintha nehezebb lenne. Fáradtabb vagyok, jobban megviselt. De pár nap és ismét a dolgom teszem. Ott a cérnaszál, fogom. Karácsonykor úgy csinálunk, mint aki jól van.

Egy hét múlva elkezd hullani a hajam. De még hogy… tincsekben. Istenem nem fog sikerülni. Ki fog hullani az összes hajam. Én, akinek azelőtt a feketén kívül minden színben pompázott. A tüsin kívül minden hosszban volt. Pödörtem, vasaltam, fontam, csattoztam. Imádtam a hajammal kifejezni magam. Potyog, sőt napokon belül hömpölyög körülöttem.

Mintha mindennap egy vörös szőrű perzsamacska tépkédné a szőrét nálunk. Kísértet macska, én vagyok az.

Le kell vágni tüsire, még arra van idő. Átjön a legjobb barátnőm, ő tud tüsit vágni, megmentjük. Fogom a cérnaszálam. Maradjon felül kicsit hosszabb, ott alig hullott ki. Legyen, akkor kész és mossunk hajat.


Kimosom a hajam… bele a kezembe, a kádba, a maradék hosszú tincsekbe gabalyodva. Összeáll egy rasztapamaccsá és vége. A cérnaszál elszakadt. Nem is volt, levegőbe kapkodtunk. És sírunk. Én sajnálom magamat, a hajamat, a barátnőmet, hogy belerángattam. Túl sok. És akkor a férjem belép, és tudja, ezt most be kell fejezni. Nullás. Ülsz a fürdőszobában a tükör előtt és nincsen hajad. Most már érzem és látom, beteg vagyok. Ez a valóságunk.

A fiókomban addigra 3 turbán volt. Kettőt a barátnőktől kaptam, hogy legyen Zsófis. Felvettem és múlni kezdett a fájdalom. Mert tényleg Zsófis a púder rózsaszín anyag. Kifestettem magam és lefotóztam. Rendben, akkor így folytatjuk. Nincs több cérnaszál, csak megyünk előre, koncentrálunk a következő lépésre és elfogadjuk amiket mondanak.

Eltelt még egy kemoterápia, jött a karácsony. A gyerekek örültek, én jó erőben ünnepeltem velük. Szép ünnep kerekedett.

December 27.

Irány Pozsony! Lemegy a negyedik adagom. Újabb mélypont. Amikor túl vagyok 4 kezelésen, már fogy az erő, fogy a harci kedv, s közben még egyszer ugyanennyi vár. Sőt kicsit rosszabb, mert koktélt váltunk, ami hosszabban folyik. Más mellékhatásokkal, más érzésekkel. Szilveszter éppen két kezelés közé esik. Még egy hét az új szerig.

Január 7. és 21.

Ötödik és hatodik adag. Új mellékhatás, hogy a csontvelőt stimuláló injekciótól a tél közepén nem bírom elviselni a hideget. Amint kimegyek 5 percnél többet, égtelen fájdalom érkezik a térdeimbe. Ami fájdalomcsillapító létezik azt én szedem. Mert így nem lehet egy iskolás gyereket menedzselni, hogy a 2 évesről már szót se ejtsünk. De a segítség mellettem van, amikor lehet más megy ki helyettem. Szobafogság Á la Rák, téli különcsomaggal.

A történet külön kis csavarja, hogy a hatodik adagomra rá 3 napra úgy keltem fel, hogy ellepte a herpesz vírus okozta hólyagosodás az arcom és az aduász, pozitív lett a covid tesztem. Hívjuk az onkológiát és a házi orvost. Be kell feküdni a komáromi kórházba, kapok antitest terápiát és antivirotikumot. Le kell küzdeni, hisz a fehérvérsejt számom épp csúzdázik lefelé és így nem lehetek beteg. Pár nap múlva elmúlt, jól lettem. Kezdem azt hinni, tényleg mindent ki lehet bírni.

Február 4.

Már csak ez és az utolsó. Alszom amíg folyik a szer, s hirtelen arra ébredek fulladok. Tudtam egyből, allergiás lettem a szerre, le kell állítani. Várakozó szünet, majd folytatás lassabban, már nem kell sokáig tűrni.

Február 18.

Eljött az utolsó kemoterápia. Eddigre kihullott a szemöldököm és a szempillám is. Kiöltöztem, mert így éreztem jónak. A kitartásom ünnepelni. Lassabban ment le, de sikerült. Lement a 8. kemoterápia.


Kis szünet következett be, jött a március és én már ott is termettem a komáromi kórház onkoradiológusánál. 25 adagot írt ki. Ez 25 munkanapnyi sugárkezelés. Odamész, levetkőzől, kapsz egy zselé réteget a bal oldalra, hisz a szíved fölött csak csont és bőr van már. 6-7 percig besugároznak és vége. Öltözés, mehetsz haza. Otthon krémezés, este krémezés. Már nincs cérnaszál, hogy nem égsz meg. De megégsz. Hámlasz és most októberben is látszik a bőrön, hogy meg volt égve. Ez ilyen.

Április 14. napján, húsvét előtt nagycsütörtökön megkapom az utolsó adagomat. Hihetetlen, a tavaszi ünnep úgy kezdődik hogy elfogytak a kezelések.

Még aznap velem ünnepelnek a barátok, kapok egy tortát rajta lézervágott felirat. Fuck You, Brutus. Hát igen, én győztem úgy néz ki.

Kiírtak hormonterápiára, reggel és este szedem a gyógyszert és 4 hetente ciklikusan kapok egy injekciót benne implantátummal. A tűvel én mondjuk egy lovat nem oltanék be, mert olyan vastag, de ide vele, hasamba jó lesz.
Nehezen szokom az új nem-hormonrendszerem. Az alvás zavarok, a hőhullámok nehezek, főleg nyáron. De ezt is bírni kell, mert ez a betegség ilyen. Nem szabadulsz meg tőle mert kaptál már gyógyszert, ezt végleg a pusztulás útján kell tartani.


Már október 11. napja van, egy éve ilyenkor volt a műtétem.

Napok óta írom ezt a történetet. Készülök fejben, mit jelent nekem a mellrák elleni küzdelem. Az én küzdelmem. Bátornak maradni, a következő lépésre koncentrálni, örülni a megtett lépésnek, az elért célnak. Megállni és örülni neki. Elfogadni magad ahogy vagy, mert az élet ott kuncog körülötted.

Göndör lett a hajam, mint egy kisbáránynak. Ezt is szokom, ezt is megszokom. Hálásnak lenni a családnak, a barátoknak, hogy önzetlenül segítettek ahol tudtak. Erőt és fáradtságot nem kímélve. Az egészség, az legyen meg. Mert az tényleg olyan, hogy amíg van, addig nem túl érdekes.

A galériánkban ismert nők vallomását olvashatod, akik nyiltan beszéltek a mellrák elleni küzdelemről.