8 étel, mely bővelkedik flavonoidokban: felveszik a harcot a szervezet gyulladásaival és ellenállóvá tesznek a betegségekkel szemben

A flavonoidok a növényi vegyületek egy nagy csoportját képezik, és híresek arról, hogy csupa pozitív hatást gyakorolhatnak az egészségünkre. Azt már mind tudjuk, hogy nagyon egészséges sok zöldséget és gyümölcsöt fogyasztani, hiszen tele vannak vitaminnal és jótékony ásványi anyagokkal. Ráadásul szuper módon beépíthetők a fogyókúrába is, hiszen remekül eltelítenek, nagyon finomak, és kellő energiával látnak el egész napra. Amit még érdemes megjegyezni, hogy kevés bennük a kalória, tehát nem hizlalnak.
Arról azonban már keveset hallani, hogy azért is érdemes minél több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztani, mert tele vannak flavonoidokkal, olyan antioxidánsokkal, melyek hatására kevesebb gyulladás alakul ki a szervezetünkben, hiszen védik az összes sejtünket a szabad gyökök hatásától, az oxidatív stressztől, a DNS-károsodástól – ezáltal csökkentik a rák és a krónikus betegségek kialakulásának kockázatát. A flavonoidok bizonyos fajtái pl. a kvercetin ugyanis segítenek meggátolni a rákos sejtek növekedését és folyamatos elszaporodását, terjedését. Ezen antioxidánsok áldásos tulajdonságait elsőként a világon Szent-Györgyi Albert ismerte fel, aki az 1930-as években bebizonyította terápiás hatásukat és a szervezetre gyakorolt kétségbevonhatatlan előnyeit.

Amit a flavonoidoknak köszönhetünk
Amellett, hogy a flavonoidok erős antioxidáns hatással bírnak, tehát semlegesítik a szabad gyököket és segítenek a sejtek oxigénellátásában, rengeteg pozitív hatást tulajdoníthatunk nekik. Például – mivel védenek a gyulladásoktól, támogatják az egészséges és szép bőrt, és segítenek a korral járó öregedés lassításában, így az öregségi foltok halványításában és a ráncok kialakulásának megakadályozásában. De nemcsak a bőr gyulladásait redukálják, hanem minden – testünk kapcsán felmerülő gyulladásos állapottal felveszik a harcot. Kiváló támogató vegyületek az ízületi gyulladások és egyes reumás panaszok esetén.
A flavonoidok erősítik az immunrendszert, tehát a szervezetet sokkal ellenállóbbá teszik az egyes fertőzésekkel és gombás betegségekkel szemben. Legfőképpen azért nagyon áldásosak, mert javítják a vérkeringést, csökkentik a vérnyomást, ezáltal normalizálják a koleszterinszintet, és védik a szív- és érrendszer egészét. Ne felejtsük, hogy az értékes flavonoidok az agy egészségére is jó hatással vannak, hiszen hozzájárulnak az agyi funkciók javításához, serkentik az agyműködést, támogatják az agysejtek közötti kapcsolatot és kommunikációt, és mivel segítik az agy vérellátását, fejlesztik a memóriát, és védenek a kognitív hanyatlás ellen.