A hüvelyk- és a középső ujjammal oldalra tolom akisajkakat, majd a mutatóujjamat óvatosan a hüvelybe csúsztatom. Igyekszem a legkevesebb kellemetlenséget okozni. A szivárgó magzatvízből és a kevés vérzésből keveredő, rózsaszín folyás síkossá tette a hüvelyt, így a második vizsgáló ujjamat is könnyen az első mellé húzom. Megtapintom a magzati koponyát. A csontok, a köztük húzódó vékony, puha rés és a kutacs tisztán tapintható. A fej a medence alsó szakaszába nyomódott. A méhszáj már nem érezhető, a hüvely és a méhnyak egy közös csővé alakult, így semmi akadálya sincs, hogy a méh erős izom-összehúzódásainak hatására amagzat megszülessen.

„Nagyon fáj!”
Petra fájásai 5 órája kezdődtek. A már napokkal korábban fellépő jósló összehúzódások egyszer már hamis riasztást okoztak, de ma teljesen biztos volt benne, hogy igen, ez az. Jó, hogy vasárnap délelőtt van –gondolta –, így Petit, a férjét sem akadályozza semmi, hogy a reményeik szerint örömteli eseményben teljes mellszélességgel részt vegyen.
A deréktájról induló és a kismedencében végződő erős fájdalmak 20–30 másodpercig is eltartottak, majd öt perc pihenőt hagyva újra elkezdődtek. Petra a szülésznő korábbi tanácsait követve, „ne izgulj, első gyerek, mindenre lesz időd,” még lezuhanyozott. Ahogy kilépett akádból, forró nedvesség ömlött végig a belső combján. Az opálosan csillogó magzatvíz kanyarodott egyet a vádliján, majd a bokáján S alakú görbületet véve kis tócsába gyűlt a fürdőszoba kövén.
– Peti, elfolyt a magzatvizem, kérlek, hozz egy vastag betétet a táskámból.
A korábban előkészített kórházi táska már napok óta bevetésre várva állt az előszoba sarkában. Peti kihúzta a táska cipzárját, majd a Zsuzsi szülésznő javaslatai alapján összeállított cókmók között megtalálta az erősen nedvszívó betétet. Az öltözködést még megzavarta néhány fájás – olyan erősek voltak, hogy Petra arcizmai is összerándultak tőlük –, valamint egy idétlen párbeszéd, melyet a kicsit rémült Peti kezdeményezett.
– Mi van?
– Szerinted mi van? Nagyon fáj!
A város teljesen üres volt, Peti autója akadálytalanul siklott át a kereszteződéseken. Mintha a lámpákat is Petra szüléséhez hangolták volna.

Az utolsó nyomások
A kórházba érve kiderül, hogy nem hiába szenvedett Petra. A szülés szépen haladt, a méhszáj már négy centiméterre kitágult. Ezzel együtt páciensem úgy döntött, hogy a további fájdalmakról szívesen lemond, így az aneszteziológus gyorsan bekötött neki egy gerincvelő melletti érzéstelenítést, s amint beállt a hatás, szülőnőm vonásai azonnal kisimultak.
– Még várjunk néhány fájást, mielőtt nyomni kezdene – kérem Petrát, és elmesélem, hogy kellene ezt csinálni.
A szülőnő bólint. Látom, hogy enyhén szólva kicsit megilletődött attól, ami rá vár. Ilyenkor amúgy is jól jön egy kis figyelemelterelő duma.
– Az érzéstelenítő hatása lassan alábbhagy, érezni fogja a fájástevékenységet.
– Igen. Mintha már érezném is! Még nem fáj ugyan, de erősebb, mint negyedórája.
– Ez most pont a segítségünkre van. Addig várunk, amíg a fej nyomást nem kezd gyakorolni a gátra. Ezt én jól látom, maga, Petra pedig érezni fogja. Ekkor a két térdét kívülről, a térdkalács alatt megfogja, a lábát két oldalra felhúzza és széttárja. A legjobb pozíciót akkor éri el, ha eközben a két könyöke hozzáér a szülőágyhoz, mert ekkor áll a legnagyobb hely a kigördülő fej és a kicsúszó test rendelkezésére, ideális a hasprés, és nem utolsósorban a szülésznő is kényelmesen hozzáfér a gáthoz. Amikor érzi, hogy itt a fájás, várjon egy kicsit, és ha már nagyon fáj, vegyen egy nagy levegőt, szemét-száját csukja be, billentse előre a fejét, és nyomjon lefelé, mintha erős széklete volna. Ha elfogyott a levegő, jöjjön egy gyors légvétel és még egy nyomás.
A megfelelő pillanatban Petra szakszerűen felhúzza akét lábát, és erősen nyom. A fej szépen jön előre és domborítja a gátat, a következő fájás alatt már majdnem megszületik. A hüvely pattanásig feszül akoponyára. A szülésznő gyakorlott mozdulatokkal védi agátat.
– A következő fájásnak csak a legelején nyomjon egy kicsit. Ha szólok, kezdjen el sóhajtozni, így a fej lassan csúszik ki a hüvelyből és kisebb a sérülés kockázata.
Minden rendben megy. A fej kigördül. A vállak is átforognak a szülőcsatornán, az újszülött félig ugyan még a hüvelyben, de már hangosan felsír. Majd aszülésznő az anya mellére teszi a kis Évát, az újszülött és az anya teste összesimul, és kezdetét veszi egy szeretettel, harcokkal, nehézségekkel és örömökkel teli, új kapcsolat.
Megfeledkeztünk Petiről? Pedig ő megtette, ami tőle tellett: részt vett, törölgette Petra homlokának verejtékét, tolt, nyomott, lélegzett, a végén röpdösött aboldogságtól. De kedves Peti, a nagyja eztán jön, az apa dolga még csak most kezdődik – amihez sok sikert!

Mi a siker?
Ha valaki azt hinné, hogy egy átlagos szülés a fentiek szerint zajlik, azt, fájdalom, ki kell ábrándítanom. Petra története ideálisnak mondható. A szülések jelentős része egyáltalán nem a leírt forgatókönyv szerint folyik le. Az esetek negyedében a magzat vagy az anya érdekében császármetszésre kerül sor, néhány százalékban pedig vákuum használatára szorulunk.
Gyakran más segítséghez kell folyamodnunk, például agyenge fájástevékenység erősítéséhez vagy a gát
súlyos sérülését megakadályozó gátmetszéshez. Amagam részéről arra törekszem, hogy ezeket a„segítségeket” csak tényleg indokolt esetben vessem
be. Soha nem felejtem el, hogy a szülés ugyan csapatmunka, de alapvetően az anya feladata, küzdelme – ahogy a siker öröme is elsősorban az övé.
Találkozom olyan kismamával, aki végigolvassa az összes szak- és bulvárirodalmat, és teljesen irreális képet alakít ki magában az előtte álló eseményekről. Élete legszebb élményére készül, s ha nem minden az elképzelt terv szerint zajlik – a szülés netán császármetszéssel végződik –, azt kudarcnak éli meg. Mindig sajnálom azokat az anyákat, akik karjukban egy egészséges gyerekkel azon sopánkodnak, hogy képtelenek voltak „természetes” úton szülni, mert valamilyen orvosi-szakmai ok miatt szülésindítást, fájáserősítést, esetleg császármetszést kellett alkalmazni náluk. Vagy egyszerűen csak nem úgy mentek a dolgok, ahogy elképzelték.
Mindig azt mondom nekik – remélem, meggyőzően –, hogy a szülésben nem a folyamat, hanem az eredmény a lényeg. Azaz az egészséges utód – esetleg utódok. A császármetszés nem kudarc, hanem életmentés. Tudják, mi lenne kudarc? Egy sérült gyermek.
A pácienseimmel folytatott beszélgetésekből kiderül, hogy a szülés a nők életének talán legnagyobb eseménye. Kilenc hónapon át tart a félelem és aszorongás az ismeretlentől vagy a már ismerttől, végül eljön anagy pillanat, és így vagy úgy megszületik egy génállományunk felét hordozó élőlény, aki félig mi vagyunk (többnyire aztán ezt bocsátjuk meg a legnehezebben utódunknak).
Ezt az embert pedig az anya hozza a világra, ami aszülés módjától vagy menetétől függetlenül hihetetlen élmény. És nagy teljesítmény.

Szerző: Dr. Csermely Gyula, Fotó: Europress
Ez a cikk a 2010. májusi Éva magazinban jelent meg. Minden jog fenntartva.