Megdöbbentő: 3 dl vizet veszítünk egy eszpresszó elkortyolgatása után

Borítókép: Megdöbbentő: 3 dl vizet veszítünk egy eszpresszó elkortyolgatása után Forrás: Canva (okskukuruza)
Azt régóta hangoztatják már, hogy a kávénak dehidratáló hatása van, de azt tudtad, hogy egészen konkrétan 3 dl vizet is veszíthetsz egy eszpresszó elkortyolgatása után?

Az egészségügyi állapotom az elmúlt hetekben nem mondható kiegyensúlyozottnak, így egy átfogó kórházi vizsgálaton vettem részt. Az EKG, a vérnyomásmérés és a nagy labor után a doktor az életmódomról kezdett faggatni. Érdeklődött afelől, hogy mennyi vizet fogyasztok átlagosan, és azt is megkérdezte, hogy hány kávét iszom egy nap során.

Ez utóbbi két kérdés, talán nem is gondolnánk, mennyire fontos összefüggésben van egymással. A válaszaim után a kezelőorvos, osztott-szorzott és kijött egy szám, ami azt mutatta meg, hogy a szervezetem mennyi vizet tud hasznosítani egy nap során.

Egy eszpresszó ugyanis nagyjából 3 deciliter vizet von el a szervezettől.

Ez azt jelenti, hogy ha napi két feketét fogyasztunk el, mínusz 6 deciliter víz hasznosul a testünkben. Azaz, ha megiszunk egy nap 2 liter vizet, csak 1,4 liter hasznosul, mivel a többit a kávé elvonja.

„A kávé koffeintartalma miatt rendelkezik dehidratáló tulajdonsággal” – magyarázta Lugosi Dóra kolléganőnk, a Mesélj, Anyukám! podcast társműsorvezetője, aki a SOTE táplálkozástudományi szakán végzett.

„Attól függően, hogy mennyi koffeintartalom van egy csésze kávéban, tényleg veszíthetünk akár három deci vizet is, ezért nagyon fontos, hogy ha lehetőségünk van rá tiszta, szűrt vizet is kortyoljunk a reggeli eszpresszó vagy a délutáni cappuccino-nk mellé. A kávé, a hormonháztartásunkat befolyásolva azt akadályozza meg, hogy a testben lévő víz felszívódjon, így többet látogathatjuk miatta mosdót” – mondja Dóri.

A teljesség igénye kedvéért meg kell jegyezni; az, hogy milyen módon készül el a kávé, befolyásolja az ital víztartalmát. Egy presszókávé maximum 30-40 milliliter vízzel van leengedve, míg egy filteres, csepegtetéses módszerrel lefőzött fekete 3-4 deciliter vízzel is készülhet. A kávéimádóknak az első minden bizonnyal ízletesebb, az utóbbi viszont a vízháztartásunknak kedvez.

Mindennek a kulcsa a mértékletesség.

Mit igyunk a kávé helyett, ha szükségünk van egy kis plusz energiára?

Nézd meg a galériánkat!