Borítókép: Domonkos Fruzsina: A lány, aki kitáncolt a halál torkából Forrás: Domonkos Fruzsina

Domonkos Fruzsina: A lány, aki kitáncolt a halál torkából

Öt évvel ezelőtt egy felrobbant gázpalack rengette meg alapjaiban az akkor 12 éves Domonkos Fruzsina életét. A tehetséges szegedi táncoslány másod-, és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett, testének negyven százaléka megégett. Ma Fruzsina kortárs mentorként segíti a hozzá hasonló módon megégett fiatalok felépülését, miközben a táncparkettre is visszatért.

– Tökéletes családi idillben telt 2017. január 8-a. Anyukám, apukám, testvérem és egy ismerősünk volt a házunkban, beszélgettünk és óriáspalacsintát sütöttünk. A következő pillanatkép, hogy rohanunk át a szomszédhoz, ahol azonnal letusoltak hideg vízzel. Utána emlékszem a kiérkező mentőkre, és hogy megérkezünk a kórházba.

Az ezt követő két hétből azonban semmi nem maradt meg. Amikor felébredtem a mélyaltatásból, már a Bethesda Gyermekkórház intenzív osztályán voltam.

Az a robbanás örökre megváltoztatta az életemet – emlékszik vissza a szinte napra pontosan öt évvel ezelőtt történtekre Domonkos Fruzsina.

A most 17 éves szegedi lány másod-, és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett, miután gyálaréti családi házukban egy használaton kívüli turista gázpalack felrobbant.

Fruzsina addigi életének jelentős részét a hip-hop tánc töltötte ki, amibe 8 évesen kóstolt bele. Lételeme volt a mozgás, így amikor visszanyerte az eszméletét, szinte az első gondolata az volt, hogy mikor tud visszatérni a táncparkettre.

Forrás: Domonkos Fruzsina

– Hamarosan elkezdhettem a rehabilitációt, de a legegyszerűbb mozdulatok is nehezemre esetek az átélt sokk és a két hétig tartó fekvés miatt. Először csak fel szerettem volna ülni úgy, hogy nem szédülök. Miután sikerült felülnöm, majd felállnom, egy hosszabb gyógytorna időszak következett, hiszen a kezemen bőrátültetést hajtottak végre, és a friss és feszülő bőrt állandóan mozgatni és masszírozni kellett rajta.

A felépülésem alatt mindig apró célokat próbáltam teljesíteni, és soha nem engedtem meg magamnak, hogy kétségbeessek.

Üres óráimban rajzoltam, írtam, tanultam, és mikor már járni is tudtam, újra elkezdtem táncolni a kórteremben – meséli Fruzsina.

A fiatal lány pozitív életszemléletének is köszönheti azt, hogy súlyos sérülései ellenére viszonylag hamar felépült, a Bethesda Gyermekkórház különböző osztályain két hónapot töltött. A baleset után négy hónappal már újra a tánciskolában volt. Az elmúlt kilenc évben ötvennél is több érmet és különdíjat zsebelt be a különböző versenyeken.

Forrás: Domonkos Fruzsina

Fruzsina vidámsága és pozitív kisugárzása már rehabilitációja alatt felkeltette a kórházban a betegek lelki felépülését segítő pszichológusok és szociális segítők figyelmét. Elhívták egy nyári táborukba, ahol felvetődött, hogy jó lenne létrehozni egy olyan csapatot, akik a megégett fiataloknak nem orvosi szemszögből, hanem saját tapasztalatok alapján mesélnek a rájuk váró kihívásokról.

Az ötlet tavaly vált valósággá, amikor Fruzsina négy barátjával együtt elkészített egy kisfilmet az égéssel kapcsolatos leglényegesebb tudnivalókról.

Fruzsina töeténete itt még nem ért véget.

A folytatásért kattint ide!

Galériánkban tetoválások, amik a lelket gyógyítják