Idén a felvételizők alig 20 százaléka kapott „nem nyert felvételt” értesítést; voltak olyan helyek, ahová már 160 ponttal, vagyis kettes tanulmányi átlaggal is be lehetett jutni. A felvettek átlagosan 340 pontot értek el a maximális 480-ból. Akinek nem sikerült a felvételi államilag támogatott karra, és a pénztárcája (vagy a szüleié) megengedi, fizetős szakon vagy valamelyik magánegyetemen folytathat tanulmányokat. A legtöbb pont – 475 – a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi gazdálkodás szakához kellett. Szakemberek arról számolnak be, hiába keresi a munkaerőpiac elsősorban a műszaki- és természettudományos végzettségűeket, a természettudományi karokon feltölteni sem tudták a helyeket.

Akik nem az Ecserin szerzik
Tavaly a kormány közel 200 milliárd forintot invesztált a felsőoktatásba, ebből 56 ezren tanulhattak állami költségen. Jelenleg Magyarországon 71 felsőoktatási intézmény – köztük egyházi és alapítványi – kap a hallgatói létszám után állami támogatást. De vajon tényleg a diák érdekét szolgálja, ha mondjuk alig közepes bizonyítvánnyal felvételt nyer egy nevenincs főiskolára vagy egy magánegyetemre? Igaz lehet a vélemény, mely szerint a fizetős karokon csupán „a pénzükért biztatják a nem igazán jókat”? Mi adja meg napjaink jelentős túlkínálatot produkáló felsőoktatásában egy-egy többévi tanulással megszerzett diploma valódi értékét?
Természetesen bármilyen diploma lehet belépő az életbe, a folytatás már a kiművelt fő rámenősségétől, szerencséjétől, ismeretségi körétől és alkalmazkodó képességétől függ. Persze, a hallgató érdeke mindenképpen megkívánja, hogy tisztában legyen, mit kap azért, ha három vagy öt évet eltölt egy felsőoktatási intézményben. Jó tudni, milyen eséllyel és milyen keresettel helyezkedhettek el a korábban ott végzettek. Ha valaki például az oly népszerű kommunikáció szakra akar menni, akkor legyen világos számára, hogy a felmérések szerint az elmúlt évek során végzett több ezer hallgatóból csupán néhány száz helyezkedhetett el végzettsége szerint. Az összes többinek csak papírja van róla. Nincs ez másként a jogászokkal és a tanárokkal sem. Ma 300 ezerrel kevesebben tanulnak a közoktatásban, mint 1990-ben, ugyanakkor hússzor annyi pedagógust képeznek egy évben, mint akkor.

Megfizetni a legjobbat
Zsolt másodéves a Budapesti Corvinus Egyetem – a „Közgáz” – Kommunikáció és médiatudomány szakán. Azt mondja, a felvételi pontszáma alapján bárhová bejuthatott volna, a szülei próbálták is rábeszélni, hogy jelentkezzen inkább a BME (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) Építészmérnöki Karára, de ő nem érzett kedvet hozzá. Zsolt mindenben maximalistának tartja magát, diplomából is a legmagasabb szintűt akarja elérni. Arra számít, hogy a jó tanulmányi eredménye alapján az első három év után felveszik a master képzésre.
A jelenlegi (bolognai) rendszerben a hallgatók előbb alapképzésre járnak, amelynek a végén egy alap-, úgynevezett bachelor fokozatot szereznek. Ezzel azonnal munkába állhatnak, vagy – ha az adott felsőfokú intézményben meghatározott feltételeknek eleget tesznek – tovább is tanulhatnak. A második szakaszban mesterdiplomát, master fokozatot szerezhetnek, a képzési folyamat harmadik szintje pedig a doktori fokozat.
Zsolt szerint abból, hogy valakinek van a diplomája, egyáltalán nem következik a szakma alapos ismerete: csupán tájékozottságot ad és lehetőséget a szakmába vágó dolgok elsajátítására. „Ma már egyáltalán nem mindegy, melyik egyetemen végeztél. A Közgáz, az ELTE és Műszaki Egyetem diplomájának a többinél sokkal nagyobb a presztízse, és hát ide a legnehezebb bekerülni, legalábbis a nem fizetős helyekre. De fizetősként is csak a jobb egyetemekre érdemes menni, hiszen a diplomádra nem lesz ráírva, hogy alacsonyabb volt a pontszámod, és a pénzedért kaptad meg azokat a szolgáltatásokat és információkat, mint a többiek. A felkapott egyetemeken, főiskolákon tanítanak a divatos oktatók, akiktől sokkal könnyebb naprakész információkat szerezni, mint azoktól, akik nem érintkeznek a politikai döntéshozókkal vagy más szakmák irányadó személyiségeivel. Az elhelyezkedésnél sem számít már, hogy a fizetős szakon végeztél. Bár annak szerintem, aki fizetősre jár, általában kisebb a tudása” – állítja Zsolt, aki az eddigi egyetemi éveit tartja a legjobb időszaknak az életében. A tanulás mellett marad bőven szabad ideje, így áldozhat fő kedvtelésének, az utazásnak. „Amíg tanulok, mindenféle kedvezményeket kapok. Így elég jól kijövök a szüleimtől kapott havi pénzből, a tanulmányi ösztöndíjból és az alkalmi nyelvtanításból” – mondja.

A nyelvtudás is pénzbe kerül
A diákok talán a legmobilabb európai, sőt világpolgárok: az ösztöndíj- és csereprogramok bővülő kínálata révén ma már nem csak a kiterjedt kapcsolatrendszerrel bírók kiváltsága egy-egy angol, holland vagy akár amerikai egyetemen töltött tanév.
Anett, a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Karának végzős hallgatója tavaly Erasmus-ösztöndíjjal fél évet töltött Hollandiában. Azt mondja, a gimnázium befejezése óta alkalmi munkákból (főleg éttermi mosogatásból) szerzett jövedelmével járul hozzá tanulmányai fedezéséhez – és egy éve tőzsdézik. Tanár szülei egy örökölt hétvégi ház árából fizetik három lányuk taníttatását. Anett idősebb nővérének – aki idén fejezi be a Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Karát – még így is halasztania kellett egy évet, de nem bánta meg, mert a londoni bébiszitterkedés alatt anyanyelvi környezetben használhatta a nyelvtudását. Mióta hazajött, szakszövegeket fordít egy angol befektető csoportnak. A három nővérnek két-két, összesen hat nyelvvizsgája van. A szülők nyelvvizsgánként 25 ezer forintot fizettek ki: Anett úgy tudja, a családi pótlékból rakták össze a pénzt. „A bolognai rendszer hatalmas előnye, hogy a diákok sokkal komolyabban veszik a tanulást, mivel kettes átlaggal nem lehet bejutni a mesterképzésre. Az oktatás hatékonyságát tekintve ez hatalmas előrelépés, ugyanakkor három évig stresszben élünk. Az alapképzésben részvevőknek csupán egyharmada kerülhet be az államilag finanszírozott mesterképzésre, és én még a tőzsdézés mellett sem tanulhatnék fizetős szakon – mondja.

Mit ér egy jó szakember?
Sokan azonban nem ennyire céltudatosak, mint Anett és Zsolt; az egyetemi vagy főiskolai évektől csupán a felelőtlen gyermekkor meghosszabbítását várják. Egyszerűen azért mennek főiskolára, mert könnyű bekerülni, anyagilag megengedhetik maguknak, na és persze, mert kiment a divatból szakmát tanulni. Ha egy diák az általános iskolában közepes fölé tudja magát tornászni, szülei már nem íratják be szakmunkásképzőbe, mondván, oda csak a bukdácsolók és a máshová alkalmatlanok mennek. Pedig az ipar tárt karokkal várja a végzős szakmunkásokat – hogy aztán nyugatról az itthoni bérek többszöröséért csábítsák el őket az ottani munkaadók. Miért nem vonzza mégsem a tizenéves korosztályt a szakmák ismerete, a mesterré válás lehetősége, amikor egy 24-25 éves, frissen végzett diplomás alapbére gyakran alacsonyabb egy hasonló korú szakmunkásénál?
Miklós mesés órabérért ácsként dolgozott négy évig Finnországban. Azt mondja, a pénz miatt megérte volna maradni, de már szinte depresszióssá vált attól, hogy alig látta a Napot, és azt remélte, ilyen szakmai előélettel itthon is „megtalálja a számítását”. „Kint több tévécsatornán is mindennaposak a tematikus filmek a szakmájukban sikeres emberekről. Itthon a média sosem beszél szakmunkásokról, csakis a celebekről. A közvélemény, a reklámok, a filmek mind azt sugallják, hogy a jó fejek íróasztal mögött ülnek, mobillal a kezükben – aki nem öltözik a legutolsó divat szerint, nincs ragyogó irodája, bivalyerős autója, az le van írva. Egy diplomás ember talán közelebb kerülhet ehhez a laza életstílushoz, de egy szakmunkás sosem. Én ritkán járok társaságba, mert éjszaka aludnom kell, a tetőn nem botladozhatom félálomban. 28 évesen úgy érzem magam, mintha kimentem volna a divatból. Eddig egy garzont hoztam össze, de nincs autóm és nincsen barátnőm. Olykor nem is értem, velem, vagy a szakmámmal van-e a baj.”

A diploma sincs ingyen
A rendszerváltás idején egy-egy érettségiző korosztálynak csupán a 10-15 százaléka tanult tovább egyetemen vagy főiskolán. Ma Magyarországon az érettségizettek 38 százaléka kerül be a felsőoktatásba. A Nyugat-Európában és Észak-Amerikában már évtizedekkel ezelőtt megtörtént felfutás költségeit a világon sehol nem képes az állam önmagában állni. Mindenütt van rajta állami támogatás, nem is kis mértékben, hiszen minden állam felismeri: közjó, ha polgárai magasabb szintű tudással rendelkeznek – ugyanakkor azt mondja, aki jobb életlehetőségeket kap azáltal, hogy közpénzből taníttatják, járuljon hozzá (akár a felsőfokú iskolái elvégzése után) valamennyivel a taníttatásához.