Az óvodában azzal ijesztgették, hogy nem mehet majd iskolába, mert annyira sovány. Alsó tagozatos korában – a többi gyerekkel ellentétben – ő nem várta a nyári szünetet. Számára a szünidő nem az önfeledt játékot, hanem a szorongást jelentette. Az evések miatt.

Nyáron ugyanis a nagyszülők vigyáztak rá, akik fokozottan odafigyeltek arra, hogy megegye, amit elétettek. – Mennyire megkeserítették az étkezések a nyaraimat! – emlékszik vissza. Ráadásul az iskolakezdés előtt menetrendszerűen jött a „méredzkedési terror”. Petra mamája élénken kommentálta a nyár „eredményeit”, örvendezett, ha gyarapodást, szomorkodott, ha változatlan testsúlyt mutatott a mérleg. Azt is számtalanszor kilátásba helyezték, hogy B12-injekciókúrára küldik, ha nem eszik rendesen. Petrának ugyan fogalma sem volt arról, hogy mi az a B12, nem érezte magát betegnek, de mégis kialakult benne az a tudat, hogy vele valami nincs rendben.
Tizenéves korában állandóan eldugdosta a szobájában az iskolából érintetlenül hazahozott uzsonnákat, melyeket reggelente a szülei gondosan becsomagoltak neki. A szendvicsek a fólia ellenére egy idő után rettenetes szagot árasztottak. A bűz rendszeresen leleplezte a dugdosást, ami nemcsak konfliktust, hanem bizalmi válságot is okozott a családban. Petra ebben az időszakban sokszor volt magányos, igaz, szívesen kerülte is a társaságot, mert sokat csúfolták a külseje miatt.

Cukros tea és keksz
Míg másoknak a középiskola négy éve, a kamaszkor a mély barátságok kezdetének időszakát, a határok feszegetését, az első szerelmeket, a sete-suta randevúkat jelentette, Petrának a teljes zűrzavart hozta. Kóros önértékelési zavara miatt egyik kapcsolatból a másikba ugrott, amivel rettenetes helyzetekbe sodorta magát. De az igazán nagy bajok az egyetemi évekkel köszöntöttek be. Ha belenézett a tükörbe, akkor egy sovány testet látott, és úgy érezte, benne kizárólag ez az, ami szép. Egyedül ez adott neki önbizalmat: a soványsága.
Úgyhogy fogyókúrába kezdett, miközben a kortársainál eleve lényegesen soványabb volt. Cukros tea, napi 2-3 liter, és némi keksz, ha mindenképpen kellett valamit enni a gyomorfájások vagy a szédülések miatt. A „siker” nem maradt el. A 45 kilós lány tovább fogyott, amit a környezete egyre gyakrabban észrevételezett az aggodalom hangján. „Úristen, nincs valami baj?”, „Te jó ég, nagyon sovány vagy!”, hallotta gyakran barátoktól, rokonoktól. Mindez zene volt füleinek. Imádta hallani. Büszke volt rá. De mégis úgy érezte, hogy még mindig van rajta háj.
Aztán eljött egy pont, amikor az immunrendszere feladta. Egymás után érkeztek a betegségek – lényegében az anorexia szövődményei. Sima megfázással kezdődött, aztán arcüreg-, majd homloküreg-, később mellhártyagyulladás következett. Állandó hasi fájdalmak, hónapokig ágyhoz kötve. Harmincöt kilónál a belgyógyász kezelőorvos azt mondta, ha nem indítanak el egy roboráló kúrát azonnal, akkor kórház következik. A kényszergyógykezelés fenyegetőbbnek tűnt, mint azok a táplálékkiegészítők, amiket szednie kellett. Keserves hetek voltak, mert nem érezte át, hogy híznia kellene, éppen hogy sovány akart maradni. Minden egyes lenyelt cseppet kínzásnak élt meg. Petra utólag érdekesnek tartja, hogy a belgyógyász nem ismerte fel az anorexiát, valami másnak tudta be az immunrendszere összeomlását. Pszichoterápiára is csupán az anorexia járulékos ügyei miatt került el. Lényegében majdnem összedőlt az élete. A testével való foglalkozáson kívül minden mást kizárt, ami komoly magánéleti konfliktusokba sodorta, elfordultak tőle az emberek, az egyetemről majdnem kihullott, a szüleivel pedig állandó harcban állt.

Gyógyító harag
Végül a pszichoterápia során diagnosztizálták a betegséget. Nehéz időszak következett: a terapeuta gondosan feltárta az okokat, amelyek közül az volt a meghatározó, hogy erős karakterű anyja kezdettől fogva próbált rátelepedni a lányára. Sosem hagyta, hogy bármiben is maga döntsön, mindenben megakadályozta Petra önállósodási kísérleteit, így a lány számára az evés maradt az egyetlen olyan tevékenység, amelyben
a maga ura lehetett. Szimbolikus volt például az öltöztetés procedúrája.
– A mamám teljesen idióta ruhákat adott rám – emlékszik vissza Petra. – Nem volt pénzünk, ezért gyakran a turkálóból vásárolt nekem. A ruhák vagy nagyok voltak rám, vagy öregesek, de utólag is kiráz tőlük a hideg. A legsokkolóbbak a selyemsálak voltak, amiket a hajamba komponált. Az óriás masnik miatt rendszeresen húsvéti nyúlnak csúfoltak az osztálytársaim.
A gimnázium alatt, amikor Petra már nem hagyta, hogy az anyja öltöztesse, állandó konfliktusforrássá vált, milyen ruhát vesz fel. Újra meg újra megkapta, hogy kurvás, ízléstelen, közönséges, ahogy kinéz. Ez a túlzott törődés ugyanakkor éles ellentétben állt az érintések totális hiányával.
A pszichológussal folytatott beszélgetések során a fojtogató szülői kontroll számtalan másfajta megnyilvánulása is felbukkant Petrában: például az, hogy nagylány korában sem mehetett el esténként sehová a barátaival. Mindig korán otthon kellett lennie. Az érettségit követő szerenádra az osztálya este 8-kor indult el, de Petrának ott kellett hagynia a társaságot, mert 10-re haza kellett érnie. Persze óvni akarták. De mitől? Mert amit este meg lehet tenni, arra alkalmas a délelőtt is. És pont így történt: Petra rendszeresen lógott
a középiskolából, kocsmázott, könnyű drogokkal kísérletezett, és tökélyre fejlesztette a hazudozást a szülei előtt.
A terápia során, ahogyan felbukkantak és a helyükre kerültek az emlékek, Petra egyre nagyobb haragot érzett édesanyja iránt, és fél évvel az első ülés után azt érezte, vagy örökre lelép otthonról, és soha többet nem áll szóba az anyjával, vagy a terápiát hagyja ott. Az utóbbi mellett döntött. Ma már tudja, hogy az a harag gyógyító volt, és folytatnia kellett volna azt az utat önmaga megértése érdekében. Azóta több pszichoterápiás kezelésen is átesett, sokat javítva az életminőségén, az evészavar pedig csak az első terhessége idején tért vissza komolyabban. A fogyáskényszert tudja kontrollálni, de a „háj réme” valahogy állandóan „ott van”, mondja. Azóta is bűntudat kísér minden egyes lenyelt falatot, de ezzel megtanult együtt élni. Lelkében megbocsátott az édesanyjának, és inkább megtartotta magában a terápiája tanulságait.

Minden tizedik?
Nem is gondolnánk, hány ember él evészavaros betegségekkel ma Magyarországon úgy, hogy nem kap kezelést. A szakemberek becslése szerint több tízezer ember lehet érintett. A 12–30 évesek között 3–10 százalék lehet az evészavarral küzdő nők, lányok aránya. Pedig nagyon fontos lenne a felismerés, az anorexia ugyanis halálos kimenetelű is lehet: tíz évvel a betegség megjelenését követően a lányok 8, húsz évvel később pedig 20 százaléka hal meg. A halált kiváltó ok az alultápláltság következtében fellépő szövődmények, az immunrendszer összeomlása.
A vizuális minták ellen sajnos nagyon nehéz védekezni. Jó példa erre az egyik internetes női magazin cikke, amelyben egy fiatal modell őszintén beszél arról, hogy az erőltetett diétája hogyan tette tönkre az egészségét. Miközben az ember a történetet olvassa, előugrik egy reklám: egy fiatal modell speciális diétát hirdet a fogyás ígéretével. Nemrégiben az egyik bulvárlap váltott ki óriási vitát, nemcsak a laikusok, hanem a szakértők között is, a címlapon ugyanis egy televíziós műsorvezető olyan diétáról beszélt, amelynek során kiköpi az ételt. Vagyis: a címlap egy feltételezhető evészavart úgy tálalt, mintha az nem lenne problematikus.
Antal Emese dietetikus, szociológus az Éva magazinnak úgy nyilatkozik, hogy az evészavaros betegségek nem kezelhetőek hatékonyan a család összefogása nélkül. A szülő bevonása mindenképpen szükséges. „Ha baj van, nagyon együtt kell dolgozni” – fogalmaz, hozzátéve, hogy a szakembereknek, azaz a dietetikusnak, orvosnak, pszichológusnak óvatosan kell megközelíteniük az evészavarban szenvedőket, mert nekik általában nincs betegségtudatuk, ahogy a cikkünkben szereplő Petrának sem volt. Az esetek nagy részében több szakember összehangolt munkája hozhat javulást. Antal Emese Gyermek az asztalnál című könyvében segít a szülőknek felismerni a tüneteket, hogy mikor kell betegségre gyanakodniuk és szakemberhez fordulniuk. Intő jelek a fogyás, a túlzott válogatás az ételek között, a gyerek megváltozott kedélyállapota, a hirtelen falási rohamok, vagy ha különböző gyógyszereket, hashajtókat találunk nála. Az is gyanús, ha a gyerek a családtól elvonultan, külön étkezik, ha extrém sokat sportol, de nem eszik hozzá eleget, vagy ha sokat megy ki a mosdóba.
Fialáné Szabó Judit klinikai szakpszichológus mindehhez azt is hozzáteszi, hogy az egész problémakört családterápiában a leghatásosabb kezelni, az egyéni terápia ilyen esetekben kevésbé vezet sikerhez. A pszichológus szakember a Nyírő Gyula Kórház OPAI Evészavar Ambulanciáján dolgozott, az ott szerzett nagy tapasztalattal a háta mögött azt mondja, az ilyen betegség hátterében tipikus mintázatok rajzolódnak ki. Például az érzelmek kifejezésének képtelensége a családban, vagy elfojtott konfliktusok. Vagy amikor a gyerek állandó teljesítménykényszer alatt cseperedik, és már a négyes osztályzatért is megdorgálják. Kamaszkorban az ilyen teljesítménykényszer perfekcionizmushoz vezethet, ami jellemzi az anorexiás, bulimiás betegeket is. Az anorexiásokra jellemző, hogy jó tanulók, nem tudják elfogadni, ha gyengének látszanak. Érzéseikkel nehezen azonosulnak, inkább
a testükkel kommunikálnak. A kóros fogyás figyelemfelhívás is, hogy baj van.

Evés- és testképzavarok

Anorexia
Bár a beteg egyre soványabb, a tükörben nem ezt látja, hanem azt, hogy még fogynia kell. Jellemzően koplalással próbálja megvonni magától az ételt. Esetenként az anorexia bulimiával kombinálódik.

Bulimia
Ez az evészavar a „nagy zabálásról” szól. A hatalmas adag étel elfogyasztása után általában kínzó bűntudat lép fel, amelyet önhánytatás vagy hashajtók szedése követ. Ennek jól látható jele a bőr vízhiányos fakósága, plusz a hánytatás miatt a fogak gyors romlásnak indulhatnak. (Mindkét betegség társulhat más zavarokkal, például alkoholizálással, önsebzéssel, drogozással, öngyilkossági kísérletekkel stb.)

Falászavar
A betegek az egészséges emberek számára felfoghatatlan mennyiségű ételt képesek befalni, de a bulimiásokkal ellentétben nem hajtják ki magukból az ételt. Ezért gyakran túlsúlyosak.

Orthorexia nervosa
A kényszeres egészséges táplálkozás betegsége. Az érintett fél attól, hogy a nem megfelelő ételek megmérgezik. Az evési szokásokat mániás jelenségek is kísérhetik.

Testdiszmorfiás zavar
A beteg gyűlöli, torznak látja valamelyik testrészét (vagy testrészeit). Emiatt gyakran erőt, energiát nem kímélve arra törekszik, hogy megváltoztassa magát. Kutatók úgy tapasztalták, hogy ez a betegség áll a plasztikai sebészeti eljárások megsokszorozódása mögött.

Férfiak testképzavarai:

Izomdiszmorfia
Hiába edzenek keményen, ezek a férfiak úgy látják magukat a tükörben, hogy alig fejlett az izomzatuk. Emiatt mindent alárendelnek a gyúrásnak, ami negatív kihatással van a munkájukra, a szociális kapcsolataikra.

Testedzésfüggőség
Az edzés (még a ma oly divatos futás) is alakíthat ki függőséget. Árulkodó jel, hogy ha valami miatt elmarad egy tréning, akkor a betegnek szó szerint megvonási tünetei keletkeznek. Ami számos konfliktus forrása lehet a beteg életében.

(Összeállításunkban a Magyar Tudományos Akadémia folyóiratában megjelent, Az evés- és testképzavarok újabb típusai a modern civilizációs ártalmak között című cikkre támaszkodtunk.)