Ciuleac-Gálik Zsófia: “A mozgásforma, amely új formába öntött kívül-belül"

Borítókép: Ciuleac-Gálik Zsófia: “A mozgásforma, amely új formába öntött kívül-belül" Forrás: pexels/Annushka Ahuja
Zsófi egy kihívásokkal teli ikerterhesség és egy személyes veszteség után talált rá mostani élete vezérfonalára. Megtalálta a Callanetics mozgásformát, ami új formába öntötte kívül-belül. Sikeres fogyásáról és egy teljesebb életről mesélt nekünk.

Az ikreiddel való várandóságod előtt volt-e problémád a súlyoddal?

Soha nem voltam vékony, törékeny testalkatú, a várandósságom előtt is mindig fel-le kúsztak a kilók rajtam. Pár hónap alatt, akár 5-10 kg-ot változott a súlyom. Mindig zavart, ha már feszültek rajtam a ruhák, ha itt-ott kibuggyant valami. Az évek során számtalan fogyókúrát kipróbáltam. Mai fejjel már tudom, hogy a teljes életmódunkat kell megváltoztatni, ami elsősorban a gondolkodásunk megváltoztatásával kezdődik és nem azzal, hogy nem eszek például cukrot, vagy heti 5x eljárok futni. Mielőtt kiderült volna a várandósságom, kb. 5-7 kg plusz súly volt rajtam, amit pont le akartam adni, mert az esküvőnkre készültünk. A várandósságomat 70 kg-al kezdtem meg, ám a végére 101 (!) kg lettem. A környezetem persze úgy fogadott el - illetve fogad el a mai napig- ahogyan éppen vagyok.

A testmozgás markáns része most az életednek. Ezt biztosan megelőzött egy sportos gyerekkor?

Gyermekkoromat a hip-hop tánc kísérte végig, és a tánc szeretete még felnőtt koromra is megmaradt, akkor pár évig néptáncoltam. Versenyszerűen nem űztem egy sportágat sem, a táncon kívül általában mindig csak fellelkesedetem, nekivágtam valaminek, egy darabig eljártam ide-oda tornázni, otthon aerobicoztam vagy gépekkel edzettem, de aztán ahogyan jött a lelkesedés, úgy el is illant.

Azt mondod, a várandósságod alatt ugrottak föl rád a kilók. Nem lehetett akkor olyan egyszerű az a 9 hónap...

Nem volt egyszerű, valóban. 31 kg jött fel rám. Nagyon megterhelő időszak volt ez számomra, mert 6 hónapig csak émelyegtem és hánytam, közben viszont folyamatosan ettem. Más problémám szerencsére nem volt. Veszélyeztetett terhes voltam, így sokat feküdtem. Mindenki kímélt, nagyon féltettem a lányokat. A csigolyáim a sok változás következményeként összecsúsztak, a lábaim dagadtak, kegyetlen hátfájásaim voltak. Szülés után még évekig gyógytornáztam, fájdalomcsillapítókat szedtem, sokáig szenvedtem a hát-, nyak-, derékfájás miatt. Ezen kívül pedig a terhesség alatt szétnyílt a hasizmom is, 18 cm hosszan, 4,5 ujjnyi szélesen.

A lányok születése után mi volt az a momentum, ami arra sarkallt, hogy változtatnod kell az életmódodon?

Mindig érdekelt az egészséges életmód, de csak ideig-óráig tartott a lelkesedés, mert mindig csak fogyni akartam. A fogyókúra - ahogy a nevében is van - egy kúra, ami meghatározott ideig tart. Lefogytam, majd vissza is jöttek a kilók.

A szülés után a szétnyílt hasizom sem tette lehetővé a formálódást. Kezdtem elveszíteni a lelkesedésemet.

A gerinc és térdproblémák, valamint a két kicsi melletti időhiány miatt nem is bírtam rendszeresen, életvitelszerűen beépíteni a mozgást. 85 kg-nál megrekedtem. Aztán tragikus hirtelenséggel elveszítettük az imádott Öcsémet. Akkor, ott, valamit ki kellett találnom, hogy ép ésszel túléljem a veszteséget. Az életmódváltást választottam. Ez volt a lehető legjobb döntés saját magam, valamint a családom rövid-és hosszútávú életében is. Ez az életmódváltás lett a legegészségesebb "fogyókúrám", terápiám, ezzel egyidejűleg pedig az új hobbim és mára már a szenvedélyem.

Mik voltak a változás alap pillérei?

Elkezdtem egy tisztító kúrát, amely 4 hónapig tartott, megváltoztattam az étkezési szokásaimat. Elhagytam a cukrot, fehér lisztet, majd csökkentettem a tejtermékek fogyasztását is, beépítettem a sok zöldséget, magvakat, a húsokat. Elkezdtem táplálékkiegészítőket (vitaminokat és kollagént) szedni, természetgyógyászhoz járni és rendszeresen mozogtam.

Rájöttem és megtanultam, hogy a test-lélek-szellem hármasának együtt kell működnie.

Kerestem és a mai napig keresem azokat az embereket, akik hasonló felfogással és életszemlélettel élnek, és szerencsére meg is találom őket, ők is engem. Akik pedig próbálnak visszahúzni, őket megpróbálom mellőzni az életemből. Szenvedélyemmé és hobbimmá vált az egészséges ételek készítése, azok tanulmányozása, a táplálékok "megértése", és hogy ezt még jobban tudjam, elvégeztem egy életmód és táplálkozási tanácsadó tanfolyamot. Már 2,5 éve tölti ki ez a mindennapjaimat, azóta kísérletezek, mi a legjobb, a leghatásosabb.

A mozgás terén pedig eszembe jutott egyszer, hogy van ám egy torna, amit még Anyukám mutatott nekem kb. 16 éves koromban, és valahogy mindig visszatért az életembe, ha igazán alakot akartam formálni.

Forrás: Ciuleac-Gálik Zsófia

A Callanetics nem újkeletű mozgásforma. A nyolcvanas években született meg és a kilencvenes évek elején lett ‘divat’ itthon. Csipkerózsika álmából ébredt fel esetleg a módszer, vagy eddig is megvolt, csak nem kapott akkora visszhangot?

A berobbanása óta megmaradt, de az is igaz, hogy egyre többen visszatérnek hozzá, mert rájönnek, hogy nem csak az alakformálásról szól. Igaz, hogy már 6-8 alkalom után mérhető cm-ekben a változás (természetesen az életmódra nem árt figyelni), azonban a formálódással javul a testtartás, múlnak a testi, fizikai fájdalmak, javul az általános közérzetünk. Egészségesebbé, kiegyensúlyozottabbá, csinosabbá tesz; ezzel pedig magabiztosabbá válunk.

Hol tanultad meg a Callaneticset?

Callen Pinckney találta ki ezt a tornát, hogy enyhítsen hátfájásain, testi, fizikai problémáin. Magyarországon Ditrói Máriának köszönhetjük a mozgásformát. Ő az, aki külföldre utazott, hogy ott elsajátítsa, majd itthon oktassa. Ő volt Magyarország első franchise tulajdonosa is, és ő az, akitől a mai napig tanulhatjuk ezt a tornát, aki oktatókat varázsol belőlünk, és számos embernek segít egy jobb életminőséget kialakítani.

Mikor tapasztaltad meg először a változást?

A jótékony hatását már az első alkalom után. A formálódást, a centiméterek csökkenését pedig már körülbelül 6-8 alkalom után érezni.

Miket tapasztaltál?

A változás szemmel látható volt. Olyan volt, mintha összerántaná valami a testet, az izmokat, amik széppé, formássá, feszesebbé válnak. Ezen kívül enyhültek a brutális testi fájdalmaim, mint nyak, hát, derék, térd, és rengeteget javult a testtartásom és nem utolsó sorban a közérzetem. A gyógytornát fokozatosan elhagyhattam, illetve a fájdalomcsillapítókat és a gyógymasszázst is. Ma már ott tartok, hogyha fáj valamim, nem kímélem magam, nem várom, hogy elmúljon, hanem kitalálom és összerakom azokat a mozdulatsorokat, melyek megszűntetik az adott problémát. Ehhez persze az is hozzájárul, hogy az oktatómmal folyamatos kapcsolatban vagyok, aki segít nekem. Továbbképzéseken veszek részt, folyamatosan konzultálok az emberekkel, és addig megyek és próbálom a gyakorlatokat, míg meg nem találom vagy másokkal együtt meg nem találjuk a legmegfelelőbbet az adott problémára. Marica, az oktatóm nagy példakép számomra, aki hatalmas tudással és tapasztalattal segíti végzett oktatóit abban, hogy tovább adhassuk ezt a remek mozgásformát. A hosszú évek alatt ő hozzátette ehhez a tornához a saját tapasztalatait, és mozdulatait is, így született meg a Ditroi Combi Callanetics.

A Callanetics alapvetően a balett, a jóga és a gyógytorna bizonyos elemeit tartalmazza. Mélyizmokkal dolgozik. Koreográfia szerint halad, melyet a torna vezetője folyamatosan instruál. Sikere az apró, pici, 1-1 cm-es mozgásokban van. Mindig egy adott izomcsoportra fókuszál, majd az izommunka után azonnal megtörténik a regenerálás is, vagyis a nyújtás. Így nem keletkezik elviselhetetlen izomláz. Egy fogalalkozás 60 perc.

Mikor vált világossá számodra, hogy óraadó is szeretnél lenni?

Amikor láttam, hogy ez mennyire hatásos és milyen nagyszerű változásokat hozott az életembe. Visszaadta az élethez és a magamhoz való pozitív hozzáállást, amikor a környezetemtől folyamatosan dícséreteket kaptam (és kapok most is) és úgy döntöttem, szeretném ezt másoknak is megmutatni. Oktatóként utat és lehetőséget mutatok olyan emberek számára, akik már sokmindent kipróbáltak, de igazi, tartható változást nem értek el. Ez egy életmód, egy életstílus, életszemlélet s az általam képviselt és működtetett CallanFitt is azért jó, mert egy komplexitást ad. Mozgás, táplálkozás, életfelfogás, pozitív, változtatni akaró emberek közössége. Ez csak így együttesen működik.

Zsófi Callanatics online csoportjához ITT tudsz csatlakozni

Galériánkban 10 edzéstippet mutatunk, melyekre a világsztárok esküsznek