Ez a tinilány most jól elmagyarázza a világnak, hogy miért idejétmúlt a testtömegindex

Borítókép: Ez a tinilány most jól elmagyarázza a világnak, hogy miért idejétmúlt a testtömegindex Forrás: Europress / A kép illusztráció
Leveléből kiderül, hogy a BMI-rendszer alapján ő elhízottnak számítana, pedig nem az.

Egy amerikai, Indiana állambeli iskolában a nyolcadikos gyerekek azt a házifeladatot kapták, hogy számítsák ki a testtömegindexüket. Előtte meg kellett mérniük magukat, a társaik szeme láttára.

Ez már önmagában is enyhén szólva rázós lehetett; az egyik lány az osztályban sírva ment haza, mert kiderült, hogy ő a BMI-je alapján „elhízott”.

[cikk=48077]

Néhány héttel később az osztály azt a házifeladatot kapta, hogy írják le a BMI definícióját, majd számítsák ki (újra) a testtömegindexüket. A szóban forgó lány a második feladat gyanánt egy kézzel írott esszét adott be, amelyből ezúton idézünk:

„A BMI egy elavult módszer, amely normális, alultáplált, túlsúlyos és elhízott kategóriákat különböztet meg az ember magasságának és testtömegének hányadosa alapján. A módszer egyik legszembeötlőbb hibája Alan Aragon, a Men's Health magazin kaliforniai táplálkozásszakértője szerint az, hogy egyáltalán nem differenciál zsír és izomzat között. Vegyünk példának egy kisportolt testű nőt, aki megfelelően táplálkozik, mondjuk 167 cm magas és 86 kiló, a testének 80%-a izomból áll – az ő BMI-je 30,7 lenne, vagyis ezt a nőt 'elhízottnak' kellene bélyegezni. Számomra ez nagyon nem stimmel.”

A „házi fogalmazás” tizenéves írója ezután tovább elemzi, miért nincs kitéve a példában szereplő nő a szívbetegségeknek és a cukorbetegségnek, noha az „elhízott” kategória ezt sugallná. A testtömegindexet egyáltalán nem kellene iskolákban alkalmazni, ahol a diákok már amúgy is önértékelési zavarokkal és önbizalomproblémákkal küzdenek a testük miatt, amely egyedi és így nem hasonlít senki más testéhez.”

„Úgyhogy ezennel kijelentem, hogy ki sem fogom nyitni a laptopomat azért, hogy kiszámoljam a BMI-met. Amióta csak az eszemet tudom, 'nagydarab' lány voltam. Ez teljesen rendben van, sőt: azt jelenti, hogy erős vagyok... De az év elején negatív gondolataim támadtak, amikor a testem reflektorfénybe került. Volt, hogy négy melltartót vettem fel, csak azért, hogy eltakarjam a hátamon levő zsírpárnákat. Elasztikus kötszert tekertem a hasam köré, hogy karcsúbbnak tűnjek. Ezért az én drága anyukám azt tette, amit bármely szülő tenne, amikor észleli, hogy valami gond van a gyerekével: elvitt az orvoshoz. Az orvos és én beszélgettünk az étrendemről és arról, hogy mennyire vagyok aktív. Elvégzett rajtam néhány vizsgálatot és megállapította, hogy minden rendben van velem. Azt mondta, bár egy kicsit túlsúlyos vagyok, az egészségem miatt nem fog aggódni. Ez az ember, aki nyolc évig tanult az egyetemen, azt mondta nekem, hogy jó úton haladok. Csak most kezdtem el szeretni a testemet, úgy, ahogy mindenkinek kellene, és nem fogom hagyni, hogy valami idejétmúlt kalkulátor és a középiskolai tornatanárom megmondja nekem, hogy elhízott vagyok, mert nem vagyok az. A testem gyönyörű és a testtömegindexem úgy tökéletes, ahogy van.”

Te mit gondolsz a tinilány leveléről? Várjuk a véleményedet.

[cikk=44739]

A levél először a Facebookon bukkant fel, ahová a lány családjának egy barátja posztolta. Mi itt találtuk.