“Az állapotom elfogadása nem azt jelenti, hogy feladtam” – Kis Judit nehézatléta bajnok újratanulta az életét

Borítókép: “Az állapotom elfogadása nem azt jelenti, hogy feladtam” – Kis Judit nehézatléta bajnok újratanulta az életét Forrás: Női váltó/Kis Judit
Ajtók nyílnak, ajtók csukódnak, a mi dolgunk pedig megtalálni a helyünket az ajtók között. Itt, a jelenben. Akkor is, ha ez messze van attól, mint amit elképzeltünk magunknak. Bár Kis Juditnak, az egykori nehézatléta megyei bajnoknak és csúcstartónak nagyon más jelen jutott, miután egy bakteriális fertőzés következtében nyaktól lefelé lebénult, a múlton való rágódás helyett inkább az újonnan nyíló ajtókra koncentrál és minden nehézség ellenére a lelke végre otthon érzi magát a saját életében.

– Testnevelő tanárként végeztem, a sport volt az életem. Bajnoki címet kalapácsvetésben nyertem, de emellett röplabdáztam és sok mindent kipróbáltam. Aztán egyszer csak eljött a nagybetűs szerelem, a hullámlovaglás, amit egy portugál barátnőmnek köszönhetek. A szörfözésnek köszönhetem a jelen életemhez szükséges türelmet és azt is, hogy bár fogyatékkal élek, de nemhogy nincs bennem keserűség, harag, de végre otthon érzem magam az életemben, látom és ténylegesen értem és élem, hogy mi végre vagyunk jelen a napjainkban – kezd bele nem mindennapi történetébe Judit.

Judit “újkori” története valahol 2018 tavaszán-nyarán kezdődött. Hosszú évek óta egy multinacionális nagyvállalatnál dolgozott irodai munkakörben egy fantasztikus, támogató vezetővel, de egyre inkább úgy érezte: nincs igazi értelme és értéke annak, amit csinál. Már nem többet, jobbat akart az élettől, hanem mást. Nem halmozni akart ebből is, abból is, hanem megélni a pillanatokat, jelen lenni a saját életében.

És pontosan ez volt az, amit nem tudott megvalósítani.

A multis lét mellett évek óta gerinctréninget oktatott. Ez volt az a pont az életében, ahol összeköthette a sport iránti szenvedélyét és szeretetét az értékadással. De nemcsak ez adott neki szabadságot a rohanó mindennapokban, hanem a hullámlovaglás.

A cikk folytatásáért kattints ide!

Olvass olyan fogyatékossággal élőkről, akikre nagyon is érdemes odafigyelni!