A rágógumi története, avagy a nyammogás tündöklése és bukása

Borítókép: A rágógumi története, avagy a nyammogás tündöklése és bukása Forrás: Éva magazin / unsplash / Bundo Kim
Az emberek a világ kezdete óta szeretnek rágcsálni valamit. Gyantát, fakérget, dohányt, gittet és persze gumit is. Elsősorban azért, mert rágni jó. De azért is, hogy tisztább legyen a foguk és kellemesebb a leheletük. Az elmúlt húsz évben azonban egyre kevesebb rágó fogy. A szakemberek azt mondják: ez egyáltalán nem baj. Sőt.

Ez a cikk először az Éva magazin 2022-es őszi számában jelent meg.

A rágógumi évtizedeken át a lázadás szimbóluma volt: a 20. században alig készült olyan tini film, ahol a főhős ne rágózott volna, ezzel is jelezve, nem érdeklik a szabályok és a tiltások, ő bátran dacol velük. A mai tinik azonban – bár lázadni továbbra is szeretnek – már nem tesznek akármit a szájukba. Előtte elolvassák az összetevők aprócska betűvel írt listáját, amiből egyértelműen kiderül: a modern rágógumi valójában nem más, mint egy műanyagdarab. Márpedig annak a környezettudatosan gondolkodó generációnak, amely száműzi a plasztiktárgyakat az otthonából, kicsit sem tetszik az ötlet, hogy műanyagot rágjon, pláne olyat, amit mesterséges aromákkal és édesítőszerekkel turbóztak fel.

A történelem első fennmaradt rágógumija ötezer éves és nyírfakéregkátrányból készült. Még a fognyomok is láthatóak azon a darabon, amit Finnországban találtak. Páratlan lelet ez, amihez hasonlót nem ismerünk, de forrásokból azért egész jól fel tudjuk göngyölíteni a rágógumik történetét. Az ókori görögök masztix gumit rágtak, amelyet a masztixfa gyantájából készítettek, és amit a török és az arab konyhában a mai napig sűrítésre használnak.

A maják és aztékok a mexikói sapodillafáról származó gyantát kedvelték, az amerikai indiánok meg a lucfenyő nedvéből készült gyantát. Fagyanták mellett az emberek rágtak leveleket, gyökereket, terméseket, agyagot, sőt az eszkimók még bálnazsírt is.

Az igazi rágógumit azonban, ahogyan azt a mai formájában ismerjük, az Egyesült Államok adta a világnak.

Antonio Lopez de Santa Anna tábornok volt az első, akinek eszébe jutott, hogy pénzt keressen az aztékok által már évezredek óta kedvtelve rágott sapodillagyantából, a chicléből. Nem rágónak szánta a ragacsos anyagot. Abban reménykedett, hogy kis kémiai átalakítás után jó gumiabroncsokat lehet belőle gyártani és eladhatja az akkoriban induló autóiparnak. Megbízott hát a kihívással egy amerikai kémikust, Thomas Adamset, hogy találja ki ennek megvalósítását. Ám ötévnyi munka és több tonna pocsékba ment chicle kidobása után mindketten rájöttek: ez bizony zsákutca.

Adams már épp feladta volna az egészet, amikor egy nap véletlen betért egy gyógyszertárba, ahol egy kislány paraffinviaszt vett magának, majd kicsit panaszkodott a patikusnak, hogy túlságosan kemény anyag ez, nagyon sokáig kell rágni, hogy megpuhuljon. Adams ekkor rádöbbent arra, amit a régi maja őslakosok már rég tudtak: a chicle tökéletes rágógumi-alapanyag. Feltalálta hát a rágógumigyártó gépsort, ami golyókat formált a régóta ismert alapanyagból, és ezzel beírta magát a rágógumi történetébe, mint az ember, aki megismertette az egész világgal a rágógumit.

Adams igazi zsenialitása ugyanis abból eredt, hogy nagyban gondolkodott. Volt ugyan előtte pár feltaláló, aki otthon, házilagos módszerrel legalább olyan jó rágógumit készített, mint ő. Adams azonban új szintre emelte az ipart és hamarosan minden egyes vegyesboltban megjelent a rágóautomata, amiből pár centért meg lehetett venni a piros, sárga, zöld cukorral borított golyókat. A gyerekek és a felnőttek pedig odavoltak az ízért, és persze azért az élményért is, ahogyan hozzájuthattak.

William Wrigley Jr., a névadó márka alapítója mondta egyszer, hogy: „Rágógumit bárki tud készíteni. De nem mindenki tudja eladni.” A rágógumi története valójában a zseniális reklámszakemberek története, akik megpróbálják a világot rávenni arra, hogy olyasmit vegyenek, amire semmi szükségük. És hogy miért tennének ilyet? Mondjuk, hogy szórakozzanak. Ezért találták fel azt a fajta rágót, amiből buborékot is lehet fújni. Ez ugyanis egyáltalán nem volt kis kihívás.

A 20. század elején kapható rágók túlságosan merev anyagból készültek. A Fleer Chewing Gum Company 1906-ban ugyan kijött a Blibber-Blubber nevű rágóval, ám – habár az anyaga elég rugalmas volt ahhoz, hogy buborékot fújjon belőle az ember – amikor kipukkadt, nem nyerte vissza az eredeti formáját. Egyszerűen szétterült az ember arcán, és úgy odatapadt, hogy csak terpentinnel lehetett eltávolítani. Innen kezdve még 22 hosszú évnyi munka és a véletlenek összjátéka kellett ahhoz, hogy eljussanak a tökéletes recepthez. Walter Diemer, a cég könyvelője talált rá a tökéletes adalékanyagra: a latexre.

Amikor hozzákeverték a gumimasszához, az mindenben tökéletes volt, kivéve egyet: olyan gusztustalanul szürke színe volt, hogy senkinek nem volt kedve a szájába venni. Mivel aznap egyetlen színezőanyag volt csak a gyárban, rózsaszín, azt keverték hozzá. Az elkészült termék a Dubble Bubble nevet kapta, és a legtöbb ember számára azóta is ez a rágószín. Karácsony másnapján kezdték árulni egy kis philadelphiai boltban, és még aznap elfogyott mind a 130 kilónyi próbaverzió. Az emberek annyira odavoltak érte, hogy a cég már az első évben másfél millió dollárnyi nyereséget könyvelhetett el. Ekkor már persze rég nem természetes gyantából készítették a rágókat. Bekövetkezett a szintetikus anyagok kora és megszületett a teljesen műanyag rágógumi. Erről azonban újabb reklámokkal próbálták elterelni a figyelmet. Az új szlogen az egészség lett.

Orvosi célra

Az 1980-as évek óta egyre több olyan gyógyszer jelenik meg a piacon, mely a hagyományos tabletta forma helyett rágóba teszi a hatóanyagot. A rágási folyamat és a nyál együttes hatására gyorsan feloldódik a gyógyszer, így nemcsak a beadott gyógyszermennyiség csökkenthető, de a mellékhatások esélye is kisebb. A gyomor számára kímélő megoldás, mivel így a hatóanyagok kisebb adagban, ám folyamatosan jutnak a szervezetbe. A nikotinos rágó volt az első orvosi receptre kapható termék, de ma már léteznek rágógumi állagú fájdalomcsillapítók, hányingercsökkentők, gombaellenes szerek, sőt nemrégiben egy koppenhágai kutatócsoport a peteérést jelző rágógumit is kifejlesztett: ennek megváltozik a színe azokon a napokon, amikor a legnagyobb a teherbe esés esélye.

A rágógumigyártók gyakran sugallják, hogy ha nincs időnk a fogmosásra, akkor a második legjobb, amit tehetünk, hogy bekapunk egy rágót. Ez nem feltétlenül hazugság, csak hát nem is teljesen igaz. A 20. század végéig ugyanis a rágók magas cukortartalmuk miatt kifejezetten hozzájárultak a fogszuvasodás kialakulásához. A helyzet ma sem sokkal jobb. A fogszuvasodástól ugyan nem kell tartanunk, mert többségük édesítőszerrel készült, de ezekből nem ajánlatos igazán sokat fogyasztani. Már két-három darab komoly hasmenést, puffadást okozhat, amit csak ront, hogy a folyamatos rágás során a kelleténél jóval több levegő jut a gyomorba, ami fokozza az emésztési panaszokat. Persze a rágás során megnövekedett nyálképződés segít lemosni a baktériumokat, cserébe viszont azt üzeni az agynak, hogy mindjárt ételt küldünk a gyomorba, ami miatt megindul az emésztőnedvek termelődése, és ez hosszú távon akár gyomorfekélyt is okozhat.

Egy 2013-as kutatás azt a tévhitet is megdöntötte, hogy a rágó segítene a fogyókúrában. Azt találták, hogy aki sokat rágózik, az jóval kevesebb zöldséget és gyümölcsöt fogyaszt, viszont nagyobb étvággyal csap le a csipszre és más egészségtelen rágcsálnivalókra. Ráadásul a folyamatos rágás olyan erős nyomást kelt az állkapocsban, ami migrént is kiválthat az erre érzékenyeknél.

A legnagyobb baj azonban nem az, hogy ránk, emberekre rossz hatással lenne, hanem az, hogy nem bomlik le. Az csak simán gusztustalan, amikor belenyúlunk a szék vagy asztal alá ragasztott megkeményedett rágóba. Az igazi problémát az okozza, amikor valaki kiköpi az utcán. A rágó ugyanis hasonló kémiai kötésekkel rendelkezik, mint az aszfalt, így olyan keményen odatapad, hogy csak gőzsugárral és mechanikus kaparóval lehet eltávolítani. Mindez nemcsak lassú és munkaigényes, de nagyon drága is. Rómában naponta 15 000 darab rágót szednek fel az utcaseprők, és minden darab eltávolítása egy euróba kerül a városnak. De még így sem lesz az aszfalt olyan, mint volt! Az utcán sétálva még évekkel később is jól láthatóak azok a kis fekete pöttyök, ahonnan eltávolították. Az összegyűjtött rágógumi pedig megy a szeméttelepre, ahol nem bomlik le, csak apró darabokra esik szét, növelve a természetbe kerülő mikroműanyagok mennyiségét.

2004-ben egy Britney Spears által kiköpött rágógumi 14 000 dollárért kelt el az eBay-en.

Az Egyesült Királyságban évente 50 millió fontot költenek a rágó eltakarítására – de mi lesz azzal, amit felszednek? – tette fel a kérdést Anna Bullus brit tervező, a londoni Design Museum tanára. Mivel a rágó valójában nem más, mint szintetikus műanyag, amelyet különböző fosszilis tüzelőanyagokból, például kőolajból finomítanak, semmi akadálya nincs az újrahasznosításnak. Ha ezt felhevítik, folyékonnyá válik, és bármilyen műanyag tárgy elkészítésére alkalmas lesz.

Amikor azonban felvetette az ötletet, két nagy akadályba is ütközött. Az egyik, hogy a rágó összegyűjtése macerás dolog. Sok országban próbálkoztak már vele, de nem nagy sikerrel. Az emberek, amikor megunják a rágójukat, azonnal meg akarnak tőle szabadulni, és nem akarják tovább maguknál tartani, hiszen félnek, hogy beleragad a ruhájukba, táskájukba. A másik – még ennél is nagyobb – gond, hogy sok ember szemében a használt rágó gusztustalan dolog, hiszen mások szájában járt, és nem akarnak semmit, ami ebből készült. Az összegyűjtés logisztikája bizonyult kisebb kihívásnak.

A Winchesteri Egyetem volt az első, amely a kampuszon, ahol közel nyolcezer ember él és dolgozik, először helyt adott a kísérletnek, és már pár hónap után észrevehető volt a rágógumi-szennyezés csökkenése. A lelki akadályt pedig azzal próbálták áttörni, hogy az elsőéves egyetemisták között kiosztottak több mint száz újrahasznosított rágóból készült bögrét. Bár a diákok először furcsán szagolgatták, nincs-e mentol- vagy rágóillata – de valójában hamar sikerült meggyőzni őket arról, hogy az újrahasznosított műanyag steril és tiszta, nincs semmi, ami undorító lenne benne. A programot azóta a Heathrow repülőtéren és a vasúttársaságnál is bevezették, és az eredmények mindenhol biztatóak. A legjobb persze az lenne, ha visszatérnénk a természetes, lebomló anyagokhoz, a gyantához, a gyógynövényekhez és a fakérgekhez. Hosszú távon ugyanis ez az egyetlen alternatíva, ami nekünk és a környezetnek is jó.

Rágómentes tisztaság

A szingapúri kormány 1992-ben betiltotta a rágógumit, miután néhány vicces kedvű fiatal belenyomta a földalatti vonatok ajtóinak a szenzorába, amit emiatt nem tudtak becsukni. A javítás sok pénzbe került és rengeteg késést okozott, ezért az ország miniszterelnöke, Lee Kuan Yew kitiltotta a rágót az országból. Bár azért nem tartóztatnak le egyetlen turistát sem, ha bevisz egy csomag rágót, de ha az utcán kiköpi, vagy ha az ülése alá ragasztja, több tízezer forintos bírságot is kiszabhatnak rá, és ha újra bűnbe esik, akár kétévnyi börtönt is kaphat.

Galériánkban nézegess változatos, növényi alapú ételeket a Zizikalandjai vegan konyhából