„Szévöring”

Borítókép: „Szévöring”
Szondy Máté pszichológussal antiterápiás helyszínen, egy plázában találkoztunk, de nem estünk kísértésbe.

Nem néztünk se jobbra, se balra, nem fogyasztottunk, nem vásároltunk. Sokat segített, hogy mindez hajnali nyolckor történt, amikor minden zárva.

Kezdjük talán egy klasszikus utolsó kérdéssel: Ön boldog?
Általában igen.
Miért nem folyton? Az ember abban reménykedik, hogy egy pszichológus, aki a boldogság témáját kutatja, tudja a titkot.
Azt csak sejti, de tudja például azt, hogy a hangulatnak van egy természetes hullámzása. Fönt-lent, fönt-lent. Ez normális. Az, hogy meddig marad stabil a hangulat, egyénenként változik. Ám van, akinek fönt hullámzik, van, akinek lent, és azt nevezzük inkább boldognak, akinél ez a hangulatingadozás relatíve följebb történik. Irreális arra számítani, hogy valaki folyamatosan jól érezze magát, mert olyan nincs. Van, de az már patológiás állapot, amit mániának nevezünk.
Akkor ne is akarjunk állandóan boldogok lenni?
Szükség van negatív érzelmekre is. Nem szabad fetisizálni sem a boldogságot, sem a pozitív érzelmeket. Nem szabad hagyni, hogy a boldogságkeresés zsarnokságszerűen ránk telepedjen. Az érzés, a kényszer, hogy boldognak kell érezni magam, szinte egy az egyben megakadályozza, hogy az legyek. Fontos, hogy megszabaduljunk a „kell” zsarnokságától. Ne hajtogassuk, hogy könnyedebbnek, humorosabbnak, spontánabbnak kellene lennünk, mert ez szorongást okoz. Mondjuk inkább azt, hogy „jó lenne, ha” könnyedebb, humorosabb, spontánabb tudnék lenni.

Tanulni a boldogságot
Szóval a lazaság és a boldogságra való hajlam tudatosan irányítható, netán tanulható?
Részben. Az, hogy életünk első egy-két évében milyen élmények érnek, illetve az, amit megtanulunk, ellesünk a szüleinktől, egész életünkre kihat, mélyen beépül. Plusz van egyfajta genetikai hajlamunk arra, hogy pozitív és negatív érzelmeket mennyire és milyen gyakran élünk át. Ezek nagyon nehezen mozdítható elemei a hangulatunknak. A gondolkodás viszont bizonyos határok között alakítható. Mit gondolunk például egy kudarc, egy szakítás, egy munkahely elvesztése után? Azt, hogy „mi tehetünk róla, biztos megérdemeltük, és velünk mindig ez történik úgyis”, vagy azt, hogy „sokféle körülményen múlott, nem feltétlenül szolgáltunk rá, így alakult, és jönnek még jobb idők”? Tanulható, hogy hogyan értelmezzük a velünk történt eseményeket.
Ez egy technika?
Részben igen.
Mitől tudomány ez, hisz olyasmiről van szó – érzelmekről, hangulatok hullámzásáról, szubjektív megítélésről –, ami laikus szemmel nézve kifolyik egy Excel-táblázat kereteiből? Lehet ezt bármilyen rendszerbe, szabályba foglalni?
Ahogyan a pszichológia többi területe, a pozitív pszichológia, a boldogságkutatás is megpróbál mérhetővé válni. Ehhez teszteket dolgozott ki. Persze a lelki jelenségek mérése sok kérdést felvet, de a tesztek arra mindenképpen jók, hogy segítségükkel ellenőrizni tudjuk azt a boldogságra vonatkozó rengeteg elképzelést, amely az emberek fejében és tapasztalatában él. Törekszünk például kideríteni, hogy mitől függ és mely tényezőktől nem függ a boldogságunk.
Mitől nem függ?
Az anyagi helyzet csak nagyon kis mértékben befolyásolja a boldogságérzést. Csak akkor jelentős ez a tényező, ha valaki szélsőségesen rossz körülmények között él.
Ez felfedezés? Ki nem ismeri a mondást: a pénz nem boldogít?
Igaz, ezt mondja a népi bölcsesség, de ha megkérdezi az embereket, azt fogják válaszolni, hogy bizonyára jobban éreznék magukat, ha több pénzük lenne. Ez a fogyasztói társadalom sugallata: fogyassz, akkor elégedettebb leszel, te is, a rokonaid is, a barátaid is, mindenki jobban lesz, és együtt fogtok önfeledten nevetni, mint a reklámokban. Ehhez képest – tudjuk a felmérésekből – akinek rengeteg pénze van, nem boldogabb, mint akinek átlagosnak mondható az anyagi helyzete. Sőt. Kiderült, hogy akinek az a célja, és legszívesebben azzal múlatja az időt, hogy anyagi javakat gyűjtsön, az hajlamosabb a szorongásra és a depresszióra.

Az érettségi tablón
Ránézésre meg tudja tippelni, hogy ki hajlamosabb a boldogságra?
Nem igazán. A fiziognómia tanításával szemben kívülről nem látszik az ember személyisége. Az érzelmekre vonatkozóan azonban vannak árulkodó mozzanatok. A mosolyról például meg lehet állapítani, hogy őszinte-e. Akkor igazi és önfeledt a mosoly, ha a szemkörnyéki izmok is feszülnek, nem csak a száj körüliek. Volt egy izgalmas kutatás, amelyben arra jutottak a pszichológusok, hogy azok a személyek, akik az érettségi tablóképükön, 18 évesen, őszintén mosolyognak, középkorú felnőttekként elégedettebbek lettek az életükkel.
Mitől érzik magukat elégedettebbnek?
A pozitív érzelmek magas szintjének számos áldásos következménye van. Jobb a fizikai és lelki egészség, kreatívabbak és hatékonyabbak vagyunk, nagyobb valószínűséggel fordulunk mások felé, több barátot szerzünk.
A pozitív hangulat felfelé húzó spirált indít el, s magasabb elégedettséget eredményez.
Mitől függhet még a boldogságunk?
Tény, méghozzá tudományos tény, hogy mások társasága és az aktivitás javítja a hangulatot. Azért szeretem ezt az alapigazságot, mert ez jól átadható tudás. Egyszerű és könnyen beigazolódó recept azoknak, akik levertségtől, kedvetlenségtől szenvednek. A tévé magányos bámulása helyett bármilyen aktív tevékenység, mondjuk séta
a parkban, emberekkel való találkozás, beszélgetés azonnali hangulatjavító hatást eredményez.
Zöldövezet, mozgás, sport, társas elfoglaltságok. Nem tűnik bonyolultnak.
Mégis hajlamosak vagyunk ellustulni. Van egy elmélet, amely szerint a génállományunk körülbelül kétszázezer éve alakult olyanná, amilyen az emberré válást lehetővé tette. Minél inkább úgy viselkedünk, hogy megközelítjük azt az eredeti állapotot, annál jobban érezzük magunkat. Márpedig akkoriban a természettel együtt éltünk, és életben maradási okokból folyamatosan aktívak voltunk: üldöztünk, menekültünk vagy gyűjtöttünk, mindenesetre folyamatosan tettünk-vettünk. Mostanság azonban viszonylag kicsi az esély egy medvetámadásra, és a napi betevő megszerzéséhez sem kell általában egész nap mozognunk (ehhez sokszor elég naphosszat a számítógép előtt ülnünk), ezért erőltetnünk kell a fizikai aktivitást.
A kábítószerek egyszerűbben és gyorsabban hatnak.
Csakhogy a kábítószer-élvező nem aktív. A hangulatjavító hatás, az orgazmusszerű örömélmény rövid ideig hat, hosszú távon maradnak a súlyosan káros mellékhatások.
Valami narkotikum kell az élethez, nem?
Az egészséges ember megismeri önmagát, és rájön, hogy mivel tudja sikeresen feljavítani a kedvét, de ezt ne nevezzük narkónak. Mindannyiunknak vannak kellemes, örömet szerző elfoglaltságai, amikre szeretünk rájárni, mint kisgyerek a nagymama lekvárjára. A sport, a szex, az olvasás, a kreatív munka egy életen át tudja ezt a hatást produkálni. A cigi, az alkohol, a mértéktelen evés rossz szenvedély, hozzászokást, betegséget és függést okozhat.
Mi a baj a függéssel?
A legtöbb ember persze függ valamitől vagy valakitől,
a határvonal ott van, ha úgy kezdek el függeni, hogy nem tudok a függőségem tárgya nélkül meglenni. Ha a hiány megbénít, akkor nagy a baj.
A szerelem is ilyen? Az is nagy baj?
Az intenzív, szenvedélyes szerelem idején ez természetes jelenség. A szerelem kifejezetten jót tesz az embereknek, megéri a kockázatot akkor is, ha nemcsak az öröm, hanem a keserűség vagy a fájdalom is benne van a pakliban.

A kollektivista kultúrák boldogtalansága
És a szabadság? Valóban mámorító? Könnyíti a boldogsághoz vezető utat?
Könnyíti. Kollektivista kultúrákban kevésbé boldogok az emberek. Egy erős közösségi háló, akár vallási, akár egyéb szigorú szabályok alapján működő rendszer korlátozza az egyének személyes szabadságát, és ez frusztrálhat. Előny azonban, hogy stresszhelyzetben egy ilyen erős közösség összezár, megtartja a tagjait. A közösséghez tartozók válsághelyzetben kevésbé omlanak össze, nem válnak el, kisebb valószínűséggel lesznek öngyilkosok. Az individualistább társadalmakban élők ilyen nehéz helyzetekben inkább maradnak magukra. Kimondhatjuk, hogy boldogabbak a szabadabb társadalomban élők, de labilisabbak is.
A házasság is egy kisközösség, együttműködési szabályokkal, esetleg korlátokkal. a házas emberek Mégis boldogabbnak mondják magukat.
A pszichológiai kutatások szerint egyértelműen így van. A házasság nyújtotta biztonságérzet segít, a legtöbb embernek szüksége van rá. Persze nem mindegy, hogy a házastársak mennyire elégedettek a párkapcsolatukkal. Most végzünk éppen egy erre vonatkozó vizsgálatot, és azt keressük, hogy mi befolyásolja leginkább az elégedettséget. A kutatás még nem fejeződött be, de egy részeredmény már cáfolhatatlanul körvonalazódik. Azok a párok vannak jobban, akik képesek értékelni az élet apró, pozitív dolgait is. Megy nekik a savoring. Nincs még ennek az angol terminológiának megfelelő magyar fordítása, de ízesítést, ízlelést, élvezést jelent, vagyis azt, hogy valaki tudja, mi az élet sója. A tesztekből az is kiderült, hogy nemcsak az én savoring képességem befolyásolja az elégedettségemet, hanem az is, hogy a párom mennyire „szévöringel”.
Gondolom, nem elég, ha beveszem a savoringet a szótáramba. meg is kell tanulnom?
Rá kell tudni csodálkozni a legtermészetesebb dolgokra is, mintha először találkoznánk velük. Örülni az életnek nem együgyűség, hanem boldogság.

Szöveg: Pataki Katalin, fotó: photolibrary.com, Galgóczy Németh Kristóf. Ez a cikk a 2011. évi júliusi számban jelent meg. Minden jog fenntartva.