Ez a cikk az Éva egy régebbi számában jelent meg.

Ez már a negyedik gyerek és a negyedik alkalom, hogy átélem ahihetetlen szomorúságot, pedig mindenki azt várja, hogy örüljek. Tudom, hogy el fog múlni, csak olyan nehéz végigcsinálni. Nem akarok sírni, mégis kell…

Akárkinek mondom, hogy gyermekágyi szomorúság szokott eluralkodni rajtam a szülések után, senki nem hiszi el: „Neked? Te mindig olyan vidám vagy!” Pedig ezsajnos bárkit utolérhet, ezért jó, ha előre felkészülünk rá. Meg a családunk is.

Múló bánat
A szülést követő hangulatzavarok többfélék lehetnek. A legenyhébb a gyermekágyi szomorúság (baby blues), amely a frissen szült anyukák 40–60százalékát éri utol. Érdekes módon a magasabban iskolázottak között ritkábban fordul elő. Általában aszülést követő második héten szokott jelentkezni: 3–5 napig, ritkább esetben pár hétig gyötri a kismamát. Sokszor előfordul, hogy az érintettek akkor nem is észlelik, inkább később emlékeznek vissza rá, hogy volt az életükben néhány ilyen nap. A baby bluesért a szülést követő nagymértékű hormonális változásokat szokták felelőssé tenni. Bármilyen rövid is ez a hangulatzavar, érdemes odafigyelni rá, mert a valódi gyermekágyi depresszió rizikófaktorának számít, a baby bluesban szenvedők 20 százalékánál ugyanis kialakul a valódi depresszió.

Tartós szenvedés
A hangulatzavarok súlyosabb formája, a gyermekágyi depresszió az első évben bármikor felléphet. Szerencsére ez nem érint olyan sok édesanyát, mint a baby blues, de a 10–20 százalékos előfordulás még mindig nagyon magas arány. Megjelenését, okait és kezelését tekintve ez ugyanolyan depresszió, mint a többi. A kutatások szerint a depresszió genetikai hajlamra alakul ki. Ezt a hajlamot erősíthetik a kisgyermekkorban átélt negatív események, például a szülők korai elvesztése, anem megfelelő családi légkör vagy az anya-gyermek kapcsolat minősége. A gyermekágyi depresszió felismerését nehezítheti, hogy a környezet csak agyermekét ellátni képtelen anya nehézkességét látja. Pedig ez a hangulatzavar nemkényeskedés, hanem betegség. Az agyban például lecsökken egyes ingerületátvivő anyagok szintje, és csak a gyógyulást követően rendeződik újra.

A betegség megjelenése
A tünetek nagyon változatosak. Szinte minden esetben jellemző a szomorú hangulat és az, hogy az anya elveszíti képességét az örömre. A betegség jele lehet az alvászavar, anagyobb mértékű hízás vagy fogyás, a fáradtság, a bűntudat, a koncentráció csökkenése és a halál gondolatával való küszködés. Az anyuka, érdekes módon, akár felfokozott hangulatban is lehet, mielőtt fokozatosan vagy hirtelen rá törnének a tünetek.
De kiket veszélyeztet különösen a gyermekágyi depresszió? Elsősorban azokat, akik – illetve akiknek a közvetlen rokonaik – átéltek már depressziós epizódot; akik úgynevezett premenstruációs szindrómában (menstruáció előtti feszültség és testi panaszok) szenvednek, és akiknél fogamzásgátló szedése közben fordult már elő depressziós epizód. Rizikótényezőnek számít a komplikációval járó terhesség, az anya túl fiatal kora, egyedülállósága, a rossz párkapcsolat, a nem kívánt magzat megszülése, és ahogy már említettük, a baby blues.
A nehézség általában a felismerésben áll. Enyhébb esetben a család csak azt veszi észre, hogy az anyuka fáradtabb, sírós, rossz hangulatú, de ezt senki nem hiszi betegségnek. Súlyos esetben azonban a gyermek is veszélybe kerül, mert az anya elhanyagolja, testileg, lelkileg nem gondoskodik a megfelelő fejlődéséről, silyenkor sokkal jobban fenyeget az öngyilkosság vagy a gyermek bántalmazása (akár csecsemőgyilkosság) is. A betegség felismerésében a védőnőn, a házi gyermekorvoson és a háziorvoson kívül a családnak és a barátoknak is szerepe van, hiszen ők tudnak segítséget kérni, ha felismerik a helyzetet.

A segítség formái
A gyermekágyi depresszió kezelése szakemberre tartozik. Enyhébb esetben elegendő lehet a család támogatása, az egyszeri orvosi konzultáció vagy apszichoterápia. Súlyosabb esetben szükség lehet gyógyszeres kezelésre vagy kórházi tartózkodásra is.

A döntésnél a szoptatást is figyelembe kell venni, az antidepresszív gyógyszerek egy része mellett ugyanis az anyatejes táplálást abbakell hagyni. Az alkalmazott terápia kiválasztása apszichiáter szakorvos kompetenciája. Jó lenne, ha a megelőzés is nagyobb hangsúlyt kapna, és már a terhesség folyamán kiderülne, hogy ki tartozik arizikócsoportba.

Maguk az anyák is sokat tehetnek a megelőzésért vagy a tünetek enyhítéséért. Az anyaság első néhány hetében nagyon kínzó lehet a bezártság érzése. Ilyenkor a barátok, hozzátartozók segíthetnek személyes vagy telefonos beszélgetéssel. Akkor se érezzük magunkat teljesen elszigetelve, ha az internetes közösségi oldalakon tartjuk a kapcsolatot ismerőseinkkel. Ha van rá lehetőségünk, és sikerül felügyeletet szerezni, akkor a baba alvási ideje alatt elszaladhatunk egy-két órára kikapcsolódni, a fejünket kiszellőztetni.
Persze a párkapcsolatra is ügyelni kell. Elvárásainkat, esetleges sérelmeinket ne gyűjtögessük magunkban, hanem mondjuk el nyíltan a társunknak, hogy milyen érzések kavarognak bennünk, és milyen segítséget várunk. Az első időszak kialvatlanságát enyhítheti, ha napközben mi is ledőlünk, amikor a baba alszik (ez főleg első gyermekesekre vonatkozik, több gyereknél szinte kivitelezhetetlen). Szintén nagyon jó feszültséglevezető a mozgás. Az első 3–6 hétben ez csak séta legyen, de a hatodik hét után óvatosan be lehet vezetni a rendszeres testmozgást (erre az időszakra nagyon jó DVD-k kaphatók, s az ilyen gyakorlatoktól nem csökken az anyatej termelése), amely kitűnő módja az indulatok feldolgozásának.

Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy az anya depressziója nem izolált jelenség, ebben a gyermek és a többi családtag is részt vesz. A kezeletlen depresszió (nemcsak a gyermekágyi) rombolja a párkapcsolatot, anem megfelelő anya-gyermek viszony pedig nemcsak csecsemőkorban gátolja a lelki fejlődést, hanem a későbbiekben is meghatározza a gyerek kapcsolatteremtő képességét, lelki terhelhetőségét. Rendezett, jó párkapcsolatban akár a depresszió kialakulása is megelőzhető – méghozzá mindkét partnernél: a baby blues ugyanis nemcsak a nőket, hanem a férfiakat is fenyegetheti. Ha van erőnk, vigyázzunk atársunkra is!

Végszó
Nem szoktam magamról írni, de mivel fontosnak tartom ezt a témát, most mégis megteszem. A cikk eleje rólam szól. Csak a második gyermekem után jöttem rá, hogy már az első megszületését követően is volt hangulatzavarom, amit nagyon nehezen éltem meg és orvosként sem ismertem fel. A második gyermeknél rögtön tudtam, hogy miről van szó, és segítséget kértem a családtól. A harmadiknál és a negyediknél már tudatosan előre készültem. Megbeszéltem a férjemmel és szóltam a húgomnak, hogy gyakrabban csörögjenek rám. A férjem minden hétvégére szervezett valamilyen programot, és hetente egyszer korábban hazajött, hogy azt csinálhassak, amit akarok. A nagymama is elvállalt hetente egy napot, amikor egész nap velünk volt, és segített a háztartásban, hogy többet tudjak a gyerekekkel foglalkozni. Mindenkinek – különösen a gyermekeimnek – hálás vagyok, hogy elviseltek és segítettek ebben az időszakban. Másképp nem is ment volna…

Szöveg: Dr. Szélvári Ágnes írása, fotó: Batár Zsolt, Europress/Getty