Az időjárásról és az evésről csevegnek egymással a tehenek

tehenek,beszélgetés,kommunikáció Forrás: getty images
Minden “mú” egyedi jellegzetességekkel bír.

Egy új kutatás szerint a tehenek rendszeresen elbeszélgetnek, témáik között a legnépszerűbb az időjárás és az evés. A Sydney-i Egyetem munkatársai felfedezték, hogy mindegyik tehén bőgése egyedi jellegzetességeket hordoz, és az állatok a hangmagasságot is változtatják attól függően, hogy hogy érzik magukat. A hangszínükkel ezen kívül azt is jelezni tudják, ha izgatottak, ha el vannak foglalva valamivel, vagy ha bajuk van – ugyanúgy, ahogy az emberek.

A tudósok 13 holstein-fríz marhát hallgattak, amint azok egy különleges kiképzésű mikrofonba múznak. Akusztikus programok segítségével aztán ki tudták szűrni, hogy milyen reakciókat adnak a marhák a különböző hangszínekre. A kutatás vezetője elmondta, hogy meglehetősen pontosan be tudták azonosítani, hogy melyik egyedi tehénhangszín melyik érzelmektől fűtött szituációhoz kötődik - mármint azok közül, amelyek egy farmon előfordulhatnak.

A kutatók remélik, hogy ha a gazdák megismerik állataik különféle hangszíneit, akkor jobban rá tudnak hangolódni a jószág érzelmi állapotára és így jobban tudnak gondoskodni jólétükről. Ha pedig tisztában vannak a hangjuk jellegzetességeivel, akkor felismerik a csordából azokat az egyedeket, amelyeknek több figyelemre van szükségük. Te pedig ha valahol a mezőn sétálsz egy csapat tehén közelében, már sejtheted, hogy miről folyik a diskurzus.

Ha ráhangolódunk az állatok jelzéseire, csodás dolgok sülhetnek ki belőle: