A tavasz, amiről idén lemaradunk

tavasz,koronavírus,Pestújhely Forrás: Getty
Miközben otthon ülünk, és berendeztünk egy komplett munkahelyet a lakásunkban és a WC-nkben, és ha el is hagyjuk a lakást, akkor csak a szemet is kitakaró maszkban tesszük, és máris autóba ugrunk, míg elgurulunk hetente egyszer az Aldiba, és talán nem is sejtjük: virágba borultak a fák, amit csikidamban elregélt Szikora Robi és a gidák a Tavaszi bezsongásban…

És egy másik gida történetében, Bambiban Uhu bácsi, így nevez: fészekláz. A fészekláz most talán keveseknek jut eszébe, hiszen még a postástól úgy ijedünk meg, mint az 50-es években a bőrkabátos Suhajda elvtársaktól, nemhogy közeledni mernénk bárkihez is.

tavasz,koronavírus
Forrás: getty

Viszont az óriási szemétség, hogy az év legjobb részét, azt a kb két hetet, amikor hirtelen megcsap minket a tavasz szele, a tavasz illata, a természet újjászületésének nem is olyan hétköznapi motívumai, na, azt otthon kell végigülnünk, és kétszer annyit dolgoznunk, mint a munkahelyen, mert a munkahelyek is veszélyben vannak, szóval, az ember otthon van, de kevesebbet látja szeretteit, mint amikor naponta tíz órát töltött egy városszéli irodában.

tavasz,koronavírus
Forrás: PZ
Kép: PZ

Korlátozott kijárási tilalom lépett életbe, csak célirányos mozgásokat hitelesít az állam, bolt és gyógyszertár vektorai, plusz a szülők, hozzájuk kizárólag csak ablakon beadott alumínium ételhordókkal közelítsünk. Hát akkor kölcsönözzünk egy kutyát, és induljunk el egy tavaszi sétára, talán nem terel minket haza a polgármester úr, aki bizonyára majd pont arra autózik meglepetésszerűen egy polgárőrrel.

tavasz,koronavírus
Fotó: PZ

És gyönyörködjünk a fákban, a virágokban és a fényben, pont úgy, ahogy annak idején megénekelte Zalatnay Cini, aki szintén sokat tudott a népek tavaszáról. Üdvözletem küldöm tehát Pestújhelyről, néhány fotóval, amelyek cáfolhatatlan bizonyítékai annak, hogy 2020-ban is volt tavasz, még ha rendeletileg be is tiltották.

Kora tavaszi virágok, amik nem hiányozhatnak a kertedből