Támogassuk a gyerekeinket a világmegváltásban, mert az már tényleg rájuk marad

A győztes Názer Sisters csapata Forrás: Edison Platform
Mi történhet, ha az egész világot foglalkoztató kihívások megoldásában a gyerekek is csatlakoznak a gondolataikkal? Fantasztikus ötletek születnek gyerekektől – gyerekeknek. A Bridge Budapest által életre hívott Edisonplatform újabb kezdeményezése az EdisonKids, pályázatot hirdetett 10-16 évesek számára: valósítsák meg világjobbító ideáikat. A pályázat lezárult. Ennek tanulságairól kérdeztük Barta Nikolettet, a projekt vezetőjét.

Véget ért a pályázat, és mindenki kellemesen meglepődött. Úgy tűnik, hihetetlenül kreatívak a gyerekek.

Az első pillanattól, ahogy kiírtuk a pályázatot, láttuk, hogy folyamatosan jönnek a jobbnál jobb ötletek. Már akkor lenyűgözött minket a gyerekek kreativitása. Voltak olyan bemutatkozó videók, amiket megnéztünk, és körbe küldünk a csapaton belül, ámulva, milyen jó az ötlet. És persze voltak olyanok, amiket kétszer-háromszor meg kellett néznünk, mert elsőre nem volt egyértelmű számunkra.

Mit nem értettek benne?

Olyan nyelvezetet használtak benne a gyerekek, ami nekünk, felnőtteknek nem volt annyira ismert. És láttunk olyan technológiai megoldásokat is, amelyek olyan szavakat-kifejezéseket hoztak magukkal, amit nem értettünk elsőre. Úgyhogy ezeknek utána is kellett néznünk. Rengeteget tanultunk, már a folyamat közben, de éppen ez volt az EdisonKids elindításának célja, hogy generációk között párbeszéd alakuljon ki, hogy bevonjuk a gyerekeket is a világot foglalkoztató problémák megoldásába és tanuljunk egymástól. Hisszük, hogy mi, felnőttek ugyanúgy tudunk tanulni a gyerekektől, mint ahogyan ők tőlünk. Ezért írtunk ki egy felhívást 10-16 év közötti gyereknek, és kértük tőlük, hogy csapatban dolgozva hozzanak kreatív, szerethető, megvalósítható javaslatot arra a kihívásra, hogy vajon hogyan lehet segíteni az ötletükkel az otthon egyedül játszó, tanuló kisebb gyerekeknek, akiknek magányosak a délutánjaik.

A gyerekek kész projekteket nyújtottak be. Felhasználói élményt elemeztek, meg projektmenedzsment-szempontokat vettek figyelembe. Mindezeket hol tanulták meg ezek a kis emberek?

Jó kérdés. Nem tudom egészen pontosan a választ, de az biztos, hogy a technológia szervesen hozzátartozik ennek a generációnak a mindennapjaihoz. A résztvevő gyerekek többségének érett, felnőttes gondolkodása volt, olyan helyzetekre láttak rá, és olyan ötleteket és javaslatokat hoztak, melyek egészen lenyűgöztek minket. Azt mondták, hogy az iskolában nem igazán szoktak ilyesmivel foglalkozni, de ők vették a fáradtságot arra, hogy például YouTube-videókat nézzenek ebben a témakörben – és persze a folyamat közben a mentoraik is sokat segítettek nekik. A pályázatban továbbjutó 10 gyerekcsapat egy egy hetes mentorációban vett részt, minden csapatnak volt 1 egyetemista mentora, aki segített a gyerekek ötletének továbbfejlesztésében, ebbe a folyamatba csatlakozott be egyik alkalommal egy-egy céges mentor is, akik további meglátásokkal csiszolták az gyerekek pályázatra hozott ötleteit, hogy végül a zsűri előtti prezentációra minél felkészültebben állhassanak oda. De például azt, hogy hogyan kell egy user journey-t összerakni, vagy egy applikációnak a tervét megcsinálni, nagyon sokan autodidakta módon tanulták meg.

Forrás: Edison Platform

Az is érdekes volt számomra, hogy miközben azt hisszük, Budapesten zajlik minden, közben itt kisvárostól, faluig mindenhonnan jelentkeztek csapatok.

Volt, aki Székesfehérvárról jelentkezett, de volt debreceni, szolnoki, törökszentmiklósi, tószegi csapat. A nagykónyiak például egyébként éppen nem digitális megoldással pályáztak; az ő projektjük például offline kivitelezhető volt.

Kik győztek?

Minden csapatnak két-három perce volt, hogy prezentálja az ötletét a zsűrinek. Egy budapesti testvérpár, a Názer Sisters vitte el végül a fődíjat. Nekik egy olyan applikációs ötletük volt, amely két generációt kapcsol össze: az időseket és a gyerekeket. Sok gyereknek magányosak a délutánjai, a hétvégéi, és nem igazán tudnak kivel beszélgetni. Az idősek a karantén alatt szintén sokan magukra maradtak, bezárva a lakásaikba. Nekik sem volt feltétlenül kivel társalogniuk, és megosztaniuk a gondolataikat. Ezt a két korosztályt kívánja összekapcsolni az ő applikációs ötletük. A feladatot nagyon jól megoldották, és szuper volt az előadásuk, a prezentációjuk. A zsűri minden kérdését hiánytalanul meg tudták válaszolni. Volt még két csapat, akiket kiemeltünk és díjaztunk. Az egyik a Sounders csapat, akik egy bluetoothos-hangszórót fejlesztettek ki. Telefonról vezérelhető, bárki által otthon összerakható, és programozható verziót álmodtak meg. Ez egyébként annyira tetszett nekünk, hogy az ő ötletüket szeretnénk megvalósítani – az Arm Hungary és a Makerspace karolta fel a fiúkat és segítenek nekik az ötletük kidolgozásában. A másik csapat pedig a Boombox, amelynek a céges mentora az Eisberg salátagyártó vállalat ügyvezetője volt. Ők kitaláltak egy ételdobozt, amely az idősebb gyerekeknek kiváló recepttár arra, hogy elkészítsék a másnapi ebédet, vagy vacsorát a saját maguk és kisebb testvérük számára. Ugyanez a megoldás a kisgyerekeket pedig a fizikai kísérletek világába kalauzolja el – például elemet tudtak összeállítani krumpliból. Egyetlen termék, amely két korosztályt is szórakoztat és még hasznos is.

Kicsit olyan tűnik ez az egész, mint a Cápák között az RTL klubon. De valóban megállnák a helyüket ezek az ötletek a piacon is?

Sok gyereket már konkrétan arra inspirált az EdisonKids kihívás, hogy majd nemzetközi piacra dobják az innovációjukat, és például ezért választottak angol nevet a csapatnak. De az izgalmas és kreatív ötletek felkutatásán kívül az is a célunk, hogy minél több gyereket ösztönözzünk együttműködésre és arra, hogy merjenek kezdeményezni és foglalkozzanak a világ fontos dolgaival.

Ez azért furcsa, mert én úgy viselkedtem anno, mint a generációnk általában: szabad időmben cseresznyét loptam, aztán biciklivel belehajtottam a Dunába. Ezek a gyerekek egészen másmilyenek.

Valóban nagyon mások. Videót vágnak, videót készítenek, animálnak, prototípust építenek, üzleti tervben gondolkodnak. De ez nem baj. Szerintem tanulhatunk tőlük.

Lezárult az Edison Kids első kihívása. Merre tovább?

Folytatjuk! Ősszel szeretnénk új kihívással előállni, új partnerekkel együttműködve. Érkezik egy újabb országos felhívás 10–16 éves gyerekek számára, és szeretnénk, hogy ha ismét újabbnál újabb és jobbnál jobb ötletekkel állnának elő. Hogy közösen gondolkodhassunk a világ nagy kérdéseiről.

Az Edison Kidsről

A Bridge Budapest által életre hívott Edisonplatform újabb kezdeményezése az EdisonKids. Az Egyesület célja továbbra is az, hogy fejlessze az üzleti kultúrát Magyarországon úgy, hogy összeköti és láthatóvá teszi az érték alapon és hosszú távon gondolkodó üzleti szereplőket: az üzleti szegmenst, a civileket és a fejlődni vágyó magánembereket, fiatalokat, gyerekeket. Azért dolgoznak, hogy lehessen büszke üzleti szereplőnek lenni ebben az országban. Teljesítménnyel és tudással elért sikerekre.

Forrás: Edison Platform
A Sounders csapata

Az EdisonKids kihívás 10 csapata:

Barát Bazár, BoomBox, Board Clash Team, EdisonGirls, FitKid, Gáti gyerekek, Názer Sisters, Sounders, Szolón Heckerei, Taon

Céges mentorként támogatta a gyerekek felkészülését Bodor Péter, az Aegon, vezérigazgató-helyettese, Fertig Balázs, a MOL, toborzási vezetője, Gazsi Zoltán, az Eisberg, ügyvezetője, Harnisfőger Tímea, a Job.hu, ügyvezető igazgatója, Márton Kata, a Praktiker, CSR&HR igazgatója, Nagy György, a Sigma Technology, ügyvezetője, Nagy György Miklós, az ApaÉpítő, alapítója, valamint Szűcs Judit, a Coca-Cola Magyarország Kft. vállalati kommunikáció és PR vezetője.

Az EdisonKids zsűri tagjai:

Balatoni József, Történelemtanár, író, tréner, Az élményalapú oktatás népszerűsítője, dr. Breuer Anita, a Logiscool ügyvezetője, Guzsaly Péter a Skool partnerkapcsolati vezetője, Major Gábor, a Maker’s Red Box ügyvezetője, a Makerspace vezetője, Lestár Tímea, az ARM Hungary ügyvezetője, Trunk Tamás, a Corporation Z alapítója, Tulipánt Zsófia, a Dell Magyarország

Tábor-kisokos - 6 alapkérdés, hogy biztosan jól érezze magát a gyerek a nyári szünetben