„Végre úgy néz majd ki, mint egy fiú!” – mondják sokan, amikor először vágatod le a haját

Borítókép: „Végre úgy néz majd ki, mint egy fiú!” – mondják sokan, amikor először vágatod le a haját Forrás: instagram
Tényleg akkora baj, ha egy kisfiúnak hosszú a haja?

A napokban egy híres tervező, Rachel Zoe egy hajvágás előtti képet posztolt kisfiáról az Instagramon, cserében pedig kapott érte hideget-meleget a kommentelőktől. Hogy miért annyira érdekes dolog ez? Nos, kisfia Kaius 3 éves, és még sohasem volt vágva a haja. A híres szülők azért vártak ennyi ideig az első hajvágással, mert zsidó vallásúak lévén náluk is él a szokás, amit Upsherinnek hívnak. Ez a zsidó kisfiúk első hajvágását jelenti és a Tóra azon írására vezethető vissza, amely szerint az újszülött gyermeket fához hasonlítják, amelynek az első 3 évben tilos leszedni a gyümölcsét.

De rugaszkodjunk most el a vallási háttértől, és gondoljuk csak végig a dolgot! Miért is ne lehetne egy fiúgyereknek hosszú a haja? A haj kérdése valami olyasmi, aminek manapság nem igazán kéne korhoz vagy nemhez kötődnie. Hiszen hány rövid hajú nő, és megannyi hosszú hajú férfi szaladgál nap mint nap a világon! Akkor miért zavaró az egyeseknek, ha egy gyerekkel történik meg ugyanez?

Biztosan ti is láttatok, hallottatok már olyan megnyilvánulásokat, amikor valaki leszólta a szülő előtt a gyerek haját.

Miért nem vágjátok már le a haját, hiszen mindenki lánynak nézi?

Vagy a másik klasszikus:

Hű, de fiús lett ezzel a frizurával ez a kislány!

De sokszor még nem is kell, hogy a kérdéseket szavakba öntsék, hiszen nap mint nap találkozunk tágra nyílt szemekkel bámuló emberekkel, akik minden bizonnyal azon erőlködnek a játszótéren, hogy megállapítsák, a babakocsiban rejtőző kisgyerek vajon fiú vagy kisleány.

Miért van az, hogy még mindig ennyien megkérdőjeleznek egy szülői döntést, vagy úgy érzik, lehet beleszólásuk ezekbe a dolgokba? Miért van az, hogy az egyik percben istenítenek férfi filmszínészeket hosszú hajjal (lásd Thor, hogy egy könnyen fogyasztható filmet említsünk), a következő pillanatban pedig a mozi mozgólépcsőjén lefelé haladva megjegyzést tesznek egy hosszú hajú kisfiúra és a szüleire, akik épp igyekeznek elérni a következő gyerekfilmet?

Tényleg ennyire a külső alapján ítélkezünk? Vajon mennyi ideig lesz ez még téma? Miért működik még a külsőségek miatti megkülönböztetés, megszégyenítés? Ilyen kevesen lennének, akiknek számít annyira a dolog, hogy változtatni akarjanak ezen?

Amint látjátok, bennünk több a kérdés, mint a válasz ebben a témában. Kíváncsiak vagyunk, ti vajon hogyan közelítitek meg a dolgot! Várjuk a reakciókat!

Íme néhány híresség fia, akinek kisgyerekként hosszú volt a haja!