Van kiút a hajléktalanlétből?
A hajléktalan emberek foglalkoztatottságának megoldására több programot is indítottak már, hiszen egy olyan, nehezen kezelhető társadalmi problémáról van szó, amely alatt ingoványos a talaj. Mekkora eséllyel indulhat a munkaerőpiacon egy hajléktalan?
M. Józseffel a Batthyányi téri aluljáróban ismerkedtem meg. Kért tőlem egy szál cigarettát, és amíg a HÉV-re vártam, beszélgetésbe elegyedtünk. Elmesélte, hogy – szakmunkásképzői végzettséggel – hogyan került a társadalom peremére. Ahogy oly sok esetben, az ő utcára kerülése hátterében is a tönkrement családi élet áll. Szenvedélybetegségek, változó partnerkapcsolatok, rendszertelen életvitel: ezekkel a szavakkal lehetne összefoglalni történetét. Hol fedél alatt lakott, hol az aluljáróban éjszakázott, hol nem volt munkája, hol dolgozott – de olyankor is csak feketén alkalmazták.
József nyolc éve hajléktalan, bár ebből voltak olyan periódusok, amikor hosszabb-rövidebb ideig albérletben lakott aktuális élettársával. Ettől függetlenül, jogi értelemben, ekkor is hajléktalannak számított, hiszen a definíció szerint mindenki annak minősül, akinek nem nincs bejelentett lakhelye.
Nem elég tudni róla
Csupán becsülhető a hajléktalanok száma ma Magyarországon. Az utcán járva, tömegközlekedést használva, aluljárókon áthaladva nap mint nap ránk zúdul a roppant erejű látvány. Egy 2008 év elején készült számlálás alapján Budapest utcáin 1700–2400 ember aludt fedél nélkül, s további ötezer pedig menhelyen vagy átmeneti szálláson töltötte az éjszakákat. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium adatai alapján az országban összesen több mint húszezerre tehető a hajléktalanok száma. Őszintén – de szégyenkezve – be kell vallanom, hogy csak néha gondolkodom el rajta: vajon az egyének számára milyen kivezető utak létezhetnek ebből a létformából?
Az elmúlt években több program, egyéni akció és közös összefogás is igyekezett javítani a helyzeten. A hajléktalanok reintegrációját kitűző kezdeményezések folyamatosan egyre több embert érnek el, s akik valóban elszánták magukat, hogy kitörnek az otthontalanság és munkanélküliség ördögi köréből, egyre több helyről kapnak lehetőséget a tanulásra és az újrakezdésre. Az előző mondatból azonban emeljük ki a – talán – lényeget: az érintettnek valóban el kell határoznia, hogy változtatni akar, és valóban tennie kell azért, hogy ez meg is történjen.
A szándék ingatag
A beilleszkedési folyamat egyik alapfeltétele tehát az, hogy a nehéz helyzetbe került ember kellőképpen motivált legyen, és hajlandó legyen áldozatokat hozni élete érdemi megváltozásáért. József elmesélte, hogy már többször nekirugaszkodott, de eddig mindannyiszor elbukott, amikor lényegében még el sem kezdte. „Mindig közbejött valami – vonta meg a vállát szkeptikusan. – Hol bejött egy kis munka, hol éppen zűrök voltak, tudod. De már beletörődtem, hogy én ilyen vagyok, és az emberek engem már nem fogadnának be maguk közé.”
Az akaraterő hiánya, a kishitűség a legfőbb pszichés gátja annak, hogy a hajléktalan létből valaki kiverekedje magát. Több menedékhelyen igyekeznek segíteni ezen az alapvető problémán: pszichológusi rendelést vagy önismereti csoportokat tartanak fent, ahol a hozzájuk fordulók szakemberrel vagy akár egymással megvitathatják a kétségeiket. Az önértékelés fejlesztése az egyik legfontosabb feladat, hiszen amíg önmaguk nem hisznek benne, hogy képesek megváltozni, nem is tesznek érte semmit.
Hátráltató tényező az is, hogy sokan nem hajlandók hosszú távon lemondani olyan viselkedési mintákról, amelyekhez már hozzászoktak az évek során. Egy idő után egyre nehezebben alkalmazkodnak a társadalom diktálta szabályrendszerhez, és sokszor többre tartják a személyes szabadságot, mint a biztonságot. Több hajléktalanszállón vagy reintegrációs programban az is alapfeltétel, hogy a résztvevők megváljanak szenvedélybetegségeiktől, ami sokaknak szinte megoldhatatlan feladat.
Mi van a háttérben?
A különböző anyagi hátterű és infrastruktúrájú kezdeményezések különböző mértékben képesek támogatni a (valóban elhivatott) jelentkezők beilleszkedését. Az alapvető problémát, vagyis a fedél nélküli állapotot, mindenképpen orvosolni kell ez idő alatt (is), s ezt többféleképpen igyekeznek megoldani – például ideiglenes szállás vagy lakhatási hozzájárulás formájában –, erőforrásaikhoz mérten kicsiben vagy nagyban, de mindenképpen jótékony hatással.
Azok, akik pályázati pénzekből gazdálkodnak és nagyobb (közigazgatási, országos vagy európai uniós) háttértámogatással rendelkeznek, a programokba kiválasztott személyeknek jövedelmet vagy (általában non-profit szervezeteknél) ideiglenes munkahelyet kínálnak a felkészülés és a tanulás időszakában mindaddig, amíg az illetők képesek nem lesznek önálló, tiszta bevételhez jutni. A támogatások között l szerepel még étkezési utalvány és utazási bérlet is.
Az reintegrációs folyamat egyik első lépése, hogy a hajléktalanok megfelelő képzéseken vehessenek részt. Az európai uniós pályázatok kiemelten támogatják az ilyen jellegű átképzést, az oktatási költségeket ebből a forrásból teremtik elő azok a szervezetek, amelyek a hátrányos helyzetből indulóknak egyenlő esélyeket igyekeznek szerezni a munkaerőpiacon, s így is csökkenteni a társadalom peremén élők számát. Azt a problémát kell ezzel orvosolni, hogy a hajléktalanokat legtöbbször csupán feketemunkában, főleg építkezéseken alkalmazzák, amelyek ráadásul idénymunkák, így nem is nyújtanak folyamatos megélhetést, hogy balesetbiztosításról, nyugdíjról már ne is beszéljünk.
A hajléktalanok foglalkoztatási nehézségeinek megoldásában az egyik legnagyobb feladat tehát a képzés, vagyis az, hogy a fedél nélküliek megfelelő szakmát kapjanak – olyat, amelyből hiány van, és amellyel hosszú távon, legális körülmények között el is tudnak helyezkedni. Ilyen szakma például a biztonsági és vagyonőr, a konyhai dolgozó és a szakács, sőt, meglepő módon, az informatikus is.
Közösségi házakban több helyen szerveznek ingyenes számítógépes tanfolyamokat, s a technikai háttértől kezdve a felhasználói ismeretekig több szinten oktatják a hátrányos helyzetű embereket ezekre a ma már elengedhetetlen ismeretekre. A képzéseken azt is elmondják az érdeklődőknek, hogy hogyan néz ki egy megfelelő önéletrajz, vagy hogy hol, milyen honlapokon nézhetnek utána az aktuális állásajánlatoknak. A folyamatosság érdekében több szállón és melegedőben is fenntartanak olyan szobát, ahol a hajléktalanok ingyen használhatják a gépet és az internetet.
Na de hogyan?
A konkrét szakmai tanulmányokon kívül több helyen tartanak olyan tréningeket is, amelyek kifejezetten az álláskeresés időszakára készítik fel a hajléktalanokat. Az oktatásokon az önéletrajzírás mikéntjén kívül magát az állásinterjút is van lehetőség gyakorolni. Az – akár szituációs – feladatokon keresztül a részvevők megtanulhatják, hogy hogyan képviseljék magukat és érdekeiket a munkaerőpiacon, mert talán ez a legfontosabb eleme annak, hogy valóban újra elhelyezkedhessenek a fehérgazdaságban.
Természetesen a megfelelő előképzettség még nem elég ahhoz, hogy a folytatás is gördülékenyen menjen. Álláskereső irodák, komplett álláskereső és -kínáló adatbázisok, ingyenesen elérhető hirdetési újságok segítik a hajléktalanokat abban, hogy visszailleszkedjenek a társadalomba. Ezek a központok igyekeznek egyre több munkalehetőséget felkutatni és hatékonyan közvetíteni a hajléktalanok és a munkaadók között annak érdekében, hogy esélyt adjanak olyan embereknek, akik hajlandók voltak tenni életük új irányba fordításáért.
Az utcán élő embereknek azonban állandó küzdelem ez az egész reintegráció. Ha nem elég határozottak, ha nincsenek szünet nélkül tisztában azzal, hogy miért harcolnak és mi felé haladnak, könnyen feladják. „Én félek – vallja be M. József. – Én nem merek nekivágni. Nem is tudok. Semmit nem ismerek abból a világból, de az utcát, azt már régóta ismerem, és tudom, mire számíthatok.”
József nyolc éve hajléktalan, bár ebből voltak olyan periódusok, amikor hosszabb-rövidebb ideig albérletben lakott aktuális élettársával. Ettől függetlenül, jogi értelemben, ekkor is hajléktalannak számított, hiszen a definíció szerint mindenki annak minősül, akinek nem nincs bejelentett lakhelye.
Nem elég tudni róla
Csupán becsülhető a hajléktalanok száma ma Magyarországon. Az utcán járva, tömegközlekedést használva, aluljárókon áthaladva nap mint nap ránk zúdul a roppant erejű látvány. Egy 2008 év elején készült számlálás alapján Budapest utcáin 1700–2400 ember aludt fedél nélkül, s további ötezer pedig menhelyen vagy átmeneti szálláson töltötte az éjszakákat. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium adatai alapján az országban összesen több mint húszezerre tehető a hajléktalanok száma. Őszintén – de szégyenkezve – be kell vallanom, hogy csak néha gondolkodom el rajta: vajon az egyének számára milyen kivezető utak létezhetnek ebből a létformából?
Az elmúlt években több program, egyéni akció és közös összefogás is igyekezett javítani a helyzeten. A hajléktalanok reintegrációját kitűző kezdeményezések folyamatosan egyre több embert érnek el, s akik valóban elszánták magukat, hogy kitörnek az otthontalanság és munkanélküliség ördögi köréből, egyre több helyről kapnak lehetőséget a tanulásra és az újrakezdésre. Az előző mondatból azonban emeljük ki a – talán – lényeget: az érintettnek valóban el kell határoznia, hogy változtatni akar, és valóban tennie kell azért, hogy ez meg is történjen.
A szándék ingatag
A beilleszkedési folyamat egyik alapfeltétele tehát az, hogy a nehéz helyzetbe került ember kellőképpen motivált legyen, és hajlandó legyen áldozatokat hozni élete érdemi megváltozásáért. József elmesélte, hogy már többször nekirugaszkodott, de eddig mindannyiszor elbukott, amikor lényegében még el sem kezdte. „Mindig közbejött valami – vonta meg a vállát szkeptikusan. – Hol bejött egy kis munka, hol éppen zűrök voltak, tudod. De már beletörődtem, hogy én ilyen vagyok, és az emberek engem már nem fogadnának be maguk közé.”
Az akaraterő hiánya, a kishitűség a legfőbb pszichés gátja annak, hogy a hajléktalan létből valaki kiverekedje magát. Több menedékhelyen igyekeznek segíteni ezen az alapvető problémán: pszichológusi rendelést vagy önismereti csoportokat tartanak fent, ahol a hozzájuk fordulók szakemberrel vagy akár egymással megvitathatják a kétségeiket. Az önértékelés fejlesztése az egyik legfontosabb feladat, hiszen amíg önmaguk nem hisznek benne, hogy képesek megváltozni, nem is tesznek érte semmit.
Hátráltató tényező az is, hogy sokan nem hajlandók hosszú távon lemondani olyan viselkedési mintákról, amelyekhez már hozzászoktak az évek során. Egy idő után egyre nehezebben alkalmazkodnak a társadalom diktálta szabályrendszerhez, és sokszor többre tartják a személyes szabadságot, mint a biztonságot. Több hajléktalanszállón vagy reintegrációs programban az is alapfeltétel, hogy a résztvevők megváljanak szenvedélybetegségeiktől, ami sokaknak szinte megoldhatatlan feladat.
Mi van a háttérben?
A különböző anyagi hátterű és infrastruktúrájú kezdeményezések különböző mértékben képesek támogatni a (valóban elhivatott) jelentkezők beilleszkedését. Az alapvető problémát, vagyis a fedél nélküli állapotot, mindenképpen orvosolni kell ez idő alatt (is), s ezt többféleképpen igyekeznek megoldani – például ideiglenes szállás vagy lakhatási hozzájárulás formájában –, erőforrásaikhoz mérten kicsiben vagy nagyban, de mindenképpen jótékony hatással.
Azok, akik pályázati pénzekből gazdálkodnak és nagyobb (közigazgatási, országos vagy európai uniós) háttértámogatással rendelkeznek, a programokba kiválasztott személyeknek jövedelmet vagy (általában non-profit szervezeteknél) ideiglenes munkahelyet kínálnak a felkészülés és a tanulás időszakában mindaddig, amíg az illetők képesek nem lesznek önálló, tiszta bevételhez jutni. A támogatások között l szerepel még étkezési utalvány és utazási bérlet is.
Az reintegrációs folyamat egyik első lépése, hogy a hajléktalanok megfelelő képzéseken vehessenek részt. Az európai uniós pályázatok kiemelten támogatják az ilyen jellegű átképzést, az oktatási költségeket ebből a forrásból teremtik elő azok a szervezetek, amelyek a hátrányos helyzetből indulóknak egyenlő esélyeket igyekeznek szerezni a munkaerőpiacon, s így is csökkenteni a társadalom peremén élők számát. Azt a problémát kell ezzel orvosolni, hogy a hajléktalanokat legtöbbször csupán feketemunkában, főleg építkezéseken alkalmazzák, amelyek ráadásul idénymunkák, így nem is nyújtanak folyamatos megélhetést, hogy balesetbiztosításról, nyugdíjról már ne is beszéljünk.
A hajléktalanok foglalkoztatási nehézségeinek megoldásában az egyik legnagyobb feladat tehát a képzés, vagyis az, hogy a fedél nélküliek megfelelő szakmát kapjanak – olyat, amelyből hiány van, és amellyel hosszú távon, legális körülmények között el is tudnak helyezkedni. Ilyen szakma például a biztonsági és vagyonőr, a konyhai dolgozó és a szakács, sőt, meglepő módon, az informatikus is.
Közösségi házakban több helyen szerveznek ingyenes számítógépes tanfolyamokat, s a technikai háttértől kezdve a felhasználói ismeretekig több szinten oktatják a hátrányos helyzetű embereket ezekre a ma már elengedhetetlen ismeretekre. A képzéseken azt is elmondják az érdeklődőknek, hogy hogyan néz ki egy megfelelő önéletrajz, vagy hogy hol, milyen honlapokon nézhetnek utána az aktuális állásajánlatoknak. A folyamatosság érdekében több szállón és melegedőben is fenntartanak olyan szobát, ahol a hajléktalanok ingyen használhatják a gépet és az internetet.
Na de hogyan?
A konkrét szakmai tanulmányokon kívül több helyen tartanak olyan tréningeket is, amelyek kifejezetten az álláskeresés időszakára készítik fel a hajléktalanokat. Az oktatásokon az önéletrajzírás mikéntjén kívül magát az állásinterjút is van lehetőség gyakorolni. Az – akár szituációs – feladatokon keresztül a részvevők megtanulhatják, hogy hogyan képviseljék magukat és érdekeiket a munkaerőpiacon, mert talán ez a legfontosabb eleme annak, hogy valóban újra elhelyezkedhessenek a fehérgazdaságban.
Természetesen a megfelelő előképzettség még nem elég ahhoz, hogy a folytatás is gördülékenyen menjen. Álláskereső irodák, komplett álláskereső és -kínáló adatbázisok, ingyenesen elérhető hirdetési újságok segítik a hajléktalanokat abban, hogy visszailleszkedjenek a társadalomba. Ezek a központok igyekeznek egyre több munkalehetőséget felkutatni és hatékonyan közvetíteni a hajléktalanok és a munkaadók között annak érdekében, hogy esélyt adjanak olyan embereknek, akik hajlandók voltak tenni életük új irányba fordításáért.
Az utcán élő embereknek azonban állandó küzdelem ez az egész reintegráció. Ha nem elég határozottak, ha nincsenek szünet nélkül tisztában azzal, hogy miért harcolnak és mi felé haladnak, könnyen feladják. „Én félek – vallja be M. József. – Én nem merek nekivágni. Nem is tudok. Semmit nem ismerek abból a világból, de az utcát, azt már régóta ismerem, és tudom, mire számíthatok.”
|
Szöveg: Molnár Tamara, fotó: Photolibrary, MTI. Ez a cikk először az Éva 2009. januári számában jelent meg. Minden jog fenntartva.
Hasonló témájú cikkeink:
A svédországi helyzet
Diplomával a hajléktalanszállón
![Borítókép: 3 különleges útvonal, amit feltétlenül járjatok be idén tavasszal!]()
Forrás: Unsplash/Tom Merton
![Borítókép: TESTKÉP X ADRIENNE FELLER különkiadás - 2. rész: A szépség, egészség, mentális jólét hármas egysége]()
![Borítókép: Adj 7 napot magadnak, ami csak rólad szól! Vár önmagad legjobb formája!]()
Forrás: ADRIENNE FELLER
![Borítókép: TESTKÉP X ADRIENNE FELLER különkiadás: "Az élet ott van az arcodban" - Hogyan lett Feller Adrienne az, aki?]()
![Borítókép: A Hotel Divinus***** Superior Debrecen zöld szívében, a mindenki által kedvelt Nagyerdőn várja a kikapcsolódni vágyókat.]()
Forrás: Hotel Divinus***** Superior
![Borítókép: Egy szelet Olaszország a GOBUDA Mall-ban]()
Forrás: Pizza Me
